Válassza az Oldal lehetőséget

Minden, amit a Xiaomi új olcsó robotposzívójáról tudnunk kell

Minden, amit a Xiaomi új olcsó robotposzívójáról tudnunk kell

A két jól felszerelt modell után a Xiaomi a belépő szintet is meg akarja hódítani.

Minden, amit a Xiaomi új olcsó robotposzívójáról tudnunk kell

 
 

Bevezetés

Ismeretes, hogy az első generációs Xiaomi Mi Robot porszívót a Beijing Stone Century Science Technology gyártotta, míg a tavaly bemutatott második generációt már a Xiaomi almárkája, a roborock dobta piacra. Nagyjából másfél hete érkezett a hír, hogy a Xiaomi újabb robotporszívót dob piacra, ezt pedig egy újabb almárka égisze alatt kapunk meg. Ez azt jelenti, hogy meg kell ismerkednünk egy új névvel, a Xiaowa-val. Az új porszívó neve Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition lett.
 
Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition 14
 
Az eddigiek alapján tehát ez a porszívó a Xiaomi égisze alatt ugyan a harmadik, de szigorúan véve mégiscsak a második porszívója a cégnek. Ez a porszívó egy kicsit olyan, mint a Csillagok Háborúja Saga, itt is a második és harmadik fejezet után jött meg az első. A bolti árakat még nem ismerjük, de az előzetesen megszellőztetett összeg szerint valahol 150 és 200 dollár közé várhatjuk a gépet.
 
 

Külső 

 
A Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition külsőleg úgy néz ki, mint a többi Xiaomi robot porszívó, nincsenek túl sok módosítások. Ami elsőre feltűnik, hogy hiányzi a tetejéről a lézeres lövegtorony, ami az elsp és a második kiadáson megtalálható. A porszívó a szokásos kerek testet kapta, ami alá befér minden eleme a meghajtásnak és a tisztításnak, valamint persze helyet szorítottak a szenzorok egy részének is. A gép tetején három gomb található a töltéshez, a be- és kikapcsoláshoz, valamint a tisztítási módok közötti váltáshoz.
 
Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition 5
 
A burkolat elején találjuk az érzékelőt, amivel a porszívó képes megtalálni a töltőállomást. A rendszer automatikusan elindítja a visszatérési automatikát, ha a gép töltése 30 százalék alá esik. Ez jó, mert biztosan nem marad a szoba közepén a lemerült porszívó, hogy amikor sötétben hazaérünk összetapossuk, és azért is jó, mert kíméli az akkumulátort, ha nincs nullára merítve. A porszívó első részén van még az akadály-elkerülő rendszer, ami segít a gépnek elkerülni az elé kerülő tárgyakat, illetve lelassítja a mozgást, ha a porszívó akadályhoz közelít. Ezzel védi magát is és a bútorainkat is.
 
Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition 7
 
Ahogy a nagyobb testvérknél úgy itt is a felső felhajtható fedél alatt van a porgyűjtő doboz. Ez nagyon jó dolog, hiszen könnyedén, szemrevételezéssel fel tudjuk mérni, hogy kell-e üríteni a portartályt vagy sem. A porgyűjtő tartály kapacitása 640 ml.
 
A gép hátoldalán két rácsozott lyuk van szimetrikusan elhelyezve. Ezek közül az egyik a hangszórót rejti, a másik alatt pedig a légcsatorna kivezetése található, itt távozik a gép hasa felől beszívott levegő, természetesen megtisztítva.
 
Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition 9
 
Ha hátára fordítjuk a Xiaowa Smart Cleaner Youth Editiont, akkor lényegében a már megszokott képet látjuk. A peremeken a négy érzékelő, középen a főkefe, a szálán pedig a seprű, ami a sarkokat is elérva a gép hasa, a főkefe irányába söpri a port, piszkot. A főkefe kialakítása valamelyest csökkenti a hajszálak feltapadását, de azért gyanús, hogy itt is szükség lesz néha komolyabb takarításra. A kerekek szokás szerint gumiborítást kaptak, ami kimondottan puha, ahogy azt megszokhattuk, így a padlóban nem tesz kárt a porszívó.
 
Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition 10
 
 
 

Működés és telefonos applikáció

Ahogy feljebb olvashattátok a porszívó felső részén találunk három gombot a vezérléshez. Azonban, ahogy azt egy Xiaomi terméktől elvárhatjuk, a porszívő illeszkedik a Xiaomi okosotthon ökoszisztémájába is, így az irányítás és a beállítás a leghatékonyabban a telefonunk kijelzőjén valósulhat meg. Ha letöltötted és telepítetted az appot, akkor a megnyitás és a porszívó csatlakoztatása után a beállítások szokásos tárháza tárul eléd. Tudod állítani a porszívó erősségét, amivel persze a zaj is változik, a legerősebb 1600 pa szívásteljesítményű üzemmód mellett már nem nagyon lehet aludni. A telefonodon láthatod a takarítás idejét, a felhasznált energiát, valamint követni tudod a kopó alkatrészek milyenségét is, így időben megrendelheted az új kefét, ha elkopott a régi, vagy megveheted a porszűrőt, ha arra szükség van.
 
Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition 8
 
Az APP lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy megtekinthessék a tisztítási rekordokat, a tisztító helyét és más hasznos adatokat. Valójában 9 típusú tisztítási mód létezik, beleértve a helyi tisztítást, a lassítási ütközést, a függönyökön, a fal mellett, a tekercselést, a kiengeszteléseket, a szőnyegnyomást, az anti-dropot, a virtuális falat stb. mód. Ha bekapcsolt állapotban van, akkor automatikusan körbevág egy 1,2 m körkörös sövénynyírót a séta robot középpontjába, amely alkalmas arra, hogy egy adott területen tisztítsa meg a söprőgépet.
 
Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition 16
 
A porszívó annak ellenére, hogy nem rendelkezik a drágább verziók lézeres érzékelőjével meglehetősen hatékony. Igaz, előfordul, hogy egy-egy területen többször is áthalad, de ettől függetlenül elég gyorsan takarít, egy 20 négyzetméteres szobához nagyjából 27 percre van szüksége. Ahogy azt írtuk, itt nincs lézeres feltérképezés, de azért a hagyományos szenzorok megvannak, és kapunk egy infravörös szenzort is, ami a porszívó útjába kerülő tárgyakat ismeri fel. Mivel infravörös technológián alapul egy gyenge pontja van, az üvegfelületekkel nem boldogul, ott rá kell bízni a porszívót az első ütköző érzékelőre.
 
A Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition beépített akkumulátora 2600 mAh kapacitású, ami nem őrült nagy, de a kategóriában így is a nagyobbak között van. A netre eddig kikerült tesztek alapján ez az akkumulátor nagyjából 2 órás folyamatos működést tesz lehetővé, ami nem kevés, ha azt nézzük, hogy 20 négyzetméterhez 27 perc kell neki. Ez rövid számolgatás után azt jelenti, hohgy a porszívó egy töltéssel nagyjából egy 80 négyzetméteres lakás kitakarítására lesz elég.
 

Konklúzió

Napjainkban az okosotthon rendszerek előretörése figyelhető meg, és ezekbe a rendszerekbe beletartoznak immár a fejlettebb okosporszívók is. A China Smart Home Index Report 2017 áprilisában közzétett felméréséből kiderül, hogy ez a piac 2015-höz képest 884 százalékkal nőtt, így a növekedés üteme 2020- ig elérheti az évi 25 százalékot is.

Xiaowa Smart Cleaner Youth Edition 4

A Xiaomi nagy erőket fektet az okosotthon rendszerek fejlesztésébe, ami meg is látszik a termékeiken. Igazán olcsó és felhasználóbarát kütyüket dobnak piacra, amikből mostanra akár egy teljes okosotthon rendszer felépíthető, ráadásul a 5-10 évvel ezelőtti árak töredékéért. A Xiaominál valószínűleg jól érezték, hogy a két drágább porszívójuk megalapozta a sikert, és nincs más dolguk, mint a közép és a felső kategória után az az alsót is learatni. Az eddigi hírek és tapasztalatok alapján aXiaowa Smart Cleaner Youth Edition képes lehet erre a feladatra, persze csak akkor, ha a kereskedők nem akarnak nagyot szakítani vele, és az ára a cikk elején említett 150-200 dollár között alakul.

A Xiaomi első generációs porszívóját a GB4thGW4017 kuponkóddal most alig 300 dollárért tudod megvenni itt: Original Xiaomi Mi Robot Vacuum 1st Generation – FIRST-GENERATION WHITE

A második generációt pedig a NXMVCMHK kuponkódot használva 460 dollárért itt ttalálod: roborock S50 Smart Robot Vacuum Cleaner – SECOND-GENERATION INTERNATIONAL VERSION EU PLUG WHITE

Ha nem működnek a kuponok írj, keresünk olyat, amivel olcsóbban hozzájuthatsz a porszívókhoz!

A szállítási módnál válaszd az EU Express-t, hogy plusz vám és ÁFA fizetése nélkül kapd meg a porszívódat!

Ha tetszett a cikkünk oszd meg barátaiddal is, köszönjük!

Forrás: xiaomitoday 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Kuponok

LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

LCD Smart Digital Alarm Clock with Large Display Thermometer Hygrometer Anti-Slip Bottom with Night Light Battery Operated Safe Rounded Corners Design for Home Office Bedroom

BG0a57fc
Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle  Exercise

Pull Up Balls Non-Slip Finger Trainer Grip Strength Training Arm Muscles Barbells Gym Hand Muscle Exercise

BGEUPB01
[4+32G] H96Max M1 Smart TV Box Android 13 Rockchip 3528 Quad 4K 8K Video Dual WIFI6 Set Top Box H.265 Bluetooth 4.0 Player

[4+32G] H96Max M1 Smart TV Box Android 13 Rockchip 3528 Quad 4K 8K Video Dual WIFI6 Set Top Box H.265 Bluetooth 4.0 Player

BG1222d3

banner