Válassza az Oldal lehetőséget

Vírusos Samsung digitális képkeretek

Az Amazon.com egyes Samsung képkeretekhez tartozó vírusos CD-kre figyelmeztetett. A probléma nem most kezdődött.

Az Amazon.com a múlt héten egy figyelemfelhívó közleményt tett elérhetővé, amelyben a Samsung egyes digitális képkereteihez mellékelt CD-k vírussal való fertőzöttségére világított rá. A tájékoztatóból kiderült, hogy az internetes kereskedőnél — még októberben — megvásárolt, SPF-85H típusú készülékekhez tartozó Photo Frame Driver CD-n egy olyan program is helyet kapott, amely a Symantec elnevezése szerint egy W32.Sality.AE nevű féreggel fertőződött meg. Ugyanezt a kártevőt a McAfee W32/Sality-nak, míg a Trend Micro Troj_Agent.xoo-nak keresztelte el. A Symantec szerint a féreg legfontosabb feladata, hogy a fertőzött számítógépekre további kártékony programokat töltsön le, majd telepítsen fel.

Időközben azonban kiderült, hogy az Amazon.com által tett bejelentés korántsem egy mostanság keletkezett problémára vezethető vissza. A Samsung ugyanis már november 28-án kiadott egy figyelmeztetést, amelyben beszámolt a fertőzött CD-kről. A cég közleményéből kiderült, hogy a következő típusjelzéssel ellátott digitális képkeretekhez mellékelt CD-k lehetnek fertőzöttek:

  • SPF-75H
  • SPF-76H
  • SPF-85H
  • SPF-85P
  • SPF-105P

A felhasználóknak akkor kell különösen résen lenniük, ha a képkeretük szériaszáma a következők szerint épül fel:

*******Q9***** – *******QB*****
(például: MN08HVKQ900023, MN07HVJQA13191, CB10HVJQB01075)

 Vírusos Samsung digitális képkeretek

Azt még nem lehet tudni, hogy hazánkba is került-e olyan csomag, amelyben fertőzött CD volt. A Samsung egyelőre arról sem kívánt részleteket elárulni, hogy mi okozta a fertőzött CD-k piacra kerülését. A cég viszont pontos információkat tett közzé annak érdekében, hogy a fertőzések elkerülhetővé váljanak. Ennek lényege, hogy aki fertőzött CD-vel rendelkezik, az a Samsung weboldaláról töltse le a képkeret működéséhez szükséges illesztőprogramokat és alkalmazásokat, különös tekintettel a Frame Manager alkalmazásra. Amennyiben már telepítésre került a kártékony program, akkor érdemes víruskereső szoftverekkel átvizsgálni a számítógépet, és frissíteni a Samsung alkalmazásait.

A szerzőről