Válassza az Oldal lehetőséget

Xiaomi Mi Band 3 – három a kínai igazság? (frissítve!)

Nem véletlenül sikeres, még mindig a világ egyik legjobbja, a tavaly bemutatott Xiaomi fitnesz tracker.


Bevezető

A Mi Band sorozat hamar rávilágított arra, hogy van igény a megfizethető, ugyanakkor használható tudással bíró aktivitásmérőkre. Talán egyetérthetünk abban, hogy ezek a cuccok viszonylag rövid pályafutást tudhatnak maguk mögött, ez alól értelemszerűen a Xiaomi sem jelent kivételt – az első Mi Band 2014 nyarán jelent meg, a Mi Band 1S 2015 novemberében, majd a soron következő modell 2016 júniusában dobbantott. Tavaly pedig bemutatták a világ legnépszerűbb karkötőjének az Mi Band 2-nek az utódját, az Mi Band 3-mat.

A Mi Band széria mögött húzódó elv egyszerű és világos: a legjobb ár/érték mutatóra törekedni úgy, hogy közben a minőség megüti azt a mércét, ami már nyugodtan viselheti a Xiaomi márkanevet. Mit jelent ez a gyakorlatban? Álláspontunk szerint az előbbi gondolat legfőképpen az alábbiakban ölt testet:

  1. A piac legmodernebb, legnagyobb tudással felvértezett eszközeit nem itt találjuk, ámde…
  2. Nagyon alacsony ár mellett juthatunk egy olyan eszközhöz, mellyel már „tökéletesen” elégedettek lehetünk!

Sokáig a témában jártasak körében is kérdés volt, hogy mennyit tud a cég egy olyan, amúgy is szinte hibátlan terméken javítani, mint az előd Xiaomi Mi Band 2-ön, de a megjelenést követően nem volt kérdés, hogy jó irányba indultak el. Megtartották a régebbi verzió remek képességei közül azokat, amik kellettek, így a kényelmes és cserélhető pántot, a kis méretű, könnyű és szinte elpusztíthatatlan központi egységet, de javítottak a vízállóságon, az akkumulátoros üzemidőn és a kijelzőn, valamint a futás mellé két további népszerű sportág, a kerékpározás és az úszás mérésére is lehetőséget biztosítottak.

xiaomi-mi-band-3-04.jpg

A Xiaomi Mi Band 3-nak pedig, most már tudjuk, népszerűségben sikerült az előd nyomdokaiba lépni, ráadásul a bemutatáskor fizetett árnak manapság már alig a felét kérik érte. A kérdés tehát, amire cikkünkben megpróbálunk választ találni, hogy a piacon fellelhető rengeteg konkurens mellett érdemes-e a Xiaomi Mi Band 3-ra beruházni, és ha igen miért?


Külső és csomagolás

Amikor az első Xiaomi termékekkel megismerkedtünk egyből feltűnt, hogy ezek magasan kiemelkednek a kínai átlagból. Nem csak a vas, hanem a csomagolás is különleges volt. Letisztult, egyszerű, mégis mutatós dobozok érkeztek, amik nem csak kívül, de belül is mutatták, hogy sok munkaórába került, mire tökéletesre csiszolták őket.

A Xiaomi Mi Band 3 csomagolása is ilyen. A fehér, négyszögletes doboz az átlátszó tetővel pont annyit ad, amennyit kell. A felhasznált anyagok éreztetik, hogy nem vásári bóvlival van dolgunk. A csomagolás mindent megmutat amit kell, hiszen az átlátszó fedlap alatt megcsodálhatjuk a karkötő lényegi, elektronikát tartalmazó részét. Ez a rész egy alul kemény, felül kicsit puhább vastag kartonba van pattintva, amit, ha felemelünk ráakadunk a tartozékokra. Ezek a csuklópánt, a töltő és egy leírás. Nem sok, de másra igazából nincs is szükségünk.

A karkötő külsejét tekintve hatalmas mozgástere nem volt a Xiaominak. Ahogy a bevezetőben írtuk az előd lényegében tökéletes volt, ennek megfelelően radikális változtatást nem is kapott a formavilág; maradt a jól bevált ellipszis/csepp alakú központi egység, és az abszolút praktikus cserélhető szíj. A mindösszesen 20 grammos tömeg és a 17,9 × 46,9 × 12 milliméteres méret révén az eszköz viselése meglepően feltűnésmentes, lentebb majd még ejtünk erről pár szót. 


Belső

Kijelző

Xiaomi Mi Band 3 – három a kínai igazság? (frissítve!) 1

Ahogy írtuk a cég a kijelzőn javított, valamelyest megnőtt, így a 0,78 hüvelykes OLED paneltől joggal várhatjuk el, hogy javítson a használhatóságon. Az érintésérzékeny és karcálló (utóbbit nem teszteltük, csak olvastuk!) kijelző alatt életre kelő szoftver roppant intuitív, a működtetést a megjelenítő alsó részén található gomb is támogatja. A 24 karakteres képterület 193 ppi-s pixelsűrűsége miatt egyszerűen nem okozhat csalódást. A Xiaomi az új karkötő fejlesztésekor figyelembe vette a felhasználók visszajelzéseit. Az egyik leggyakrabban felmerülő probléma a kijelző olvashatóságával kapcsolatban jelentkezett. Nos, az új karkötő a belső és a kijelző továbbfejlesztésének köszönhetően jól láthatóan fényesebb mint az elődje volt. További fejlesztés au UV100-nak nevezett bevonat aminek köszönhetően csökkent az ujjlenyomat gyűjtési hajlandóság és a felület kopásállósága is nőtt.

Vízállóság

Xiaomi Mi Band 3 – három a kínai igazság? (frissítve!) 2

Az előd, a Xiaomi Mi Band 2 IP67-es tanusítvánnyal rendelkezik, így vízállónak mondható. Lehet benne zuhanyozni és fürdeni, nem árt neki, ha vízbe merítjük. Az Mi Band 3 ebben a képességben is fejlődött az elődhöz képest. Immár 5 atmoszféra nyomásig vízállóvá tették, így akár 50 méter mélységig is merülhetünk vele. Ez már egy egész más kategória, képességében megegyezik a Xiaomi újabbik okosórájával a Stratosszal.

Akkumulátor

Xiaomi Mi Band 3 – három a kínai igazság? (frissítve!) 3

Bár az előd akkumulátoros üzemidejével nem volt probléma, a Xiaominál mégis úgy döntöttek, hogy nagyobb akkumulátor kell a Mi Band 3-ba, így egy 110 mAhás darab került beépítésre. A döntésnek a legfőbb oka a kijelző lehetett, ami méretében, így gyaníthatóan fogyasztásban is nőtt. Az Mi Band 3 kiadása óta gyűlő tapasztalatok szerint az üzemidő javult ugyan, de nem annyival, amit a kapacitás növekedése indokolt volna.

A készenléti időt nyilván egy sor tényező befolyásolja, az mindenesetre borítékolható, hogy sűrűn nem kell a töltőért nyúlnunk. A cirka 20 nap szerintünk kíméletes használatnál reális, vélhetően intenzívebb nyúzás alatt is kihozható kb. 10 nap, ami a termék árát figyelembe véve vállalható értéknek tűnik. A Mi Band 3 egy óra töltést követően kerül hadra fogható állapotba, ez mondjuk lehetne gyorsabb.

A hardver teljes leírását megpróbáltuk az alábbi táblázatban összefoglalni.

 
 

Hardver

Típus: Mi Band 3 okoskarkötő
Bluetooth verzió: 4.2
Vízálló minősítés: 5ATM (50 méter mélységig)

FunkciókÉbresztés: rezgés
Funkciók: pulzusmérés alvás monitorozása, lépésszámláló, elégetett kalória mérése, távolság/idő, emlékeztető
Egyéb: A telefon zárolása jelszó nélkül, hívás fogadás/elutasítás, üzenet emlékeztető, idő, ébresztőóra, a képernyőn megjelenő üzenetek olvasására és az egyes tevékenységek nyomon követésére.
ÉrzékelőkADI ultra alacsony fogyasztású gyorsulásérzékelő + fotoelektromos pulzusérzékelő
KijelzőTípus: OLED
Felbontás: 128×80
Méret: 0,78 inch
Működés: érintőgomb és kapacitív érintőképernyő
AkkumulátorKapacitás: 110 mAh
Töltési idő: kb. 1 óra
Készenléti idő: kb. 20 nap 
MinőségSzíj: TPE (termoplasztikus elasztomer)
Készülék: műanyag+ötvözet
RendszerekKompatibilitás: Android 4.4 és IOS 8.0 (vagy újabb)

Méretek és tömeg

A készülék mérete: 17,9×46,9×12 mm
Tömeg: 20 gramm (a központi egység 8,5 gramm)

Csomag tartalma

1×Xiaomi Mi Band 3, 1×angol használati utasítás, 1×töltőkábel


Használat

Mindenekelőtt bizonyosodjunk meg arról, hogy az aktivitásmérő fel van töltve; A töltőcsatlakozó nem épp a hagyományos sémát követi (lásd: a fenti kép), a gyártó ezzel értékes helyet spórol meg, nem mellesleg valamivel kényelmesebb is az etetés egész folyamata – egyébként úgy gondoljuk, hogy részben ennek (is) tudható be az 5 ATM vízállóság. Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet a Mi Fit alkalmazás letöltése és telepítése, majd pedig a szokásos párosítás:

  1. Aktiváljuk a Bluetooth kapcsolatot okostelefonunkon;
  2. Lépjünk be a Mi Fit alkalmazásba (a Facebook vagy Google azonosító is felhasználható);
  3. A „profil” fülön alkalmazzuk az „eszköz hozzáadása” opciót, majd értelemszerűen válasszuk a karkötőt;
  4. A keresés után nincs is hátra más dolgunk, mint a Mi Band gombjával megerősíteni a csatlakoztatási kísérletet.

A fenti műveletsorozat után a Xiaomi Mi Band 3 képes lesz nyomon követni és átadni telefonunknak az alapvető fitnesz-adatokat (lépések, megtett távolság, elégetett kalória stb.). Az előbbi információkat napi, heti és havi bontásban is megkapjuk. Ezen a ponton mindenképpen fontos kiemelni, hogy a Mi Fit appban megvalósították a Google Fitnesz szoftverrel való együttműködést, így szinkronizálhatóvá váltak a mért adatok a Google Fit-be.

A kütyüt az érintőgombbal tudjuk életre kelteni, ezt követően függőleges irányba történő suhintással tudunk a menüben lapozni, egyes pontoknál (pl. lépés) vízszintes léptetéssel almenüket is találunk. A főképernyőre az eszköz egyetlen gombjával térhetünk vissza. A Mi Band 3 felfedezése nem épp egy ördöngös feladat, holott a programozók a technikai korlátokat meghazudtoló eszköztárral örvendeztettek meg minket:

  • Tevékenységkövetések kerékpározásnál, futásnál és úszásnál;
  • Eseményemlékeztetők és az időjárás előrejelzése;
  • Az alvás minőségének és fázisainak ellenőrzése;
  • Valós idejű pulzus adatok megtekintése;
  • WhatsApp és Facebook üzenetek, bejövő hívások megtekintése;
  • Híváskijelzés és elutasítás (mikrofon nincs benne),
  • Telefonkereső és feloldás;
  • Figyelmeztetés a hosszú idejű üldögélésnél. 

A Mi Band 2 után jelentős előrelépésként könyvelhető el az, ami a megjelenítőnél történt. A 0,78 col sokkal élhetőbb, mint az előd 0,42 hüvelykes kijelzője, ráadásul még a fényerősség is növekedett – verőfényes napsütésben sajna még így sem perfekt a láthatóság. Az aktivitásmérő megjelenése idején mindösszesen három különböző színű szíjjal került piacra, mostanra azonban a kínálat már 300 fölé(!) emelkedett, úgyhogy némi plusz ráfordítással biztosan megtaláljátok a nektek megfelelő típust.

A gyári csuklópánt egyébként megfelelt az ISO-10993-5/10 biokompatibilitás követelményeinek és az európai RoHS környezetvédelmi tanúsításnak. Hasonlóan fontos, a hosszúságát 12 ponton szabályozhatjuk. A fő modul megfelelő rögzítésére kettős gyűrűs megvalósítást találták ki, ez a tapasztalataink szerint elég hatékonyan működik, azonkívül a komforttal kapcsolatban sem voltak problémáink, de ahogy az előbb is említettük, a Gearbest 300-nál is több utángyártott szíjat kínál a karkötőhöz. Azt azért tanácsos észben tartani, hogy a gyárilag mellékelt szíj ugyan bőrbarát, ellenben ez nem feltétlenül igaz arra, amit utólag szereztek be az aktivitásmérőhöz.

Meglehetősen hálátlan feladat az ilyen típusú kütyüknél a pontosságról szólni. Egyrészt tudvalevő, hogy nem épp orvosi eszközökről van szó, másrészt a hitelességet ezernyi tényező befolyásolja (a szíj szorossága, a mozgás típusa, izzadság stb.). Egy gyors mérést azért megeresztettünk az ügyben, a lépésszámlálónál meglehetősen váratlan eredmény született:

  • 343 valós lépés helyett a Mi Band 342 lépést detektált;
  • 83 percenkénti szívverés helyett az aktivitásmérő 89-et rögzített.

Természetesen lemértük azt is, hogy a megtett távolságot milyen pontosan méri le. Tudni kell, hogy ez GPS nélkül biztosan nem lesz sohase pontos, hiszen egy algoritmus számolja ki a lépések számából és az applikációban megadott magasságunkhoz tartozó átlagos lépéshosszból.

  • Tempós sétánál 650 méter helyett 590 méter lett a mért eredmény
  • Lassú sétánál 650 méter helyett 630 méter lett a mért eredmény

Az igaz, hogy lépésszámlálás közben végig egyenletes, sétáló tempóval haladtunk, ennek ellenére nem számítottunk ilyen jó eredményre. Drámai eltérés a pulzusmérésnél sem történt, nyugalmi helyzetben még precízebb volt a Mi Band 3, azt viszont megfigyeltük, ha kicsit szorosabbra volt rögzítve a szíj, akkor a készülék már nem tudott mérni.


Mi Fit

Valószínűleg nem árulunk el nagy meglepetést azzal, hogy a Mi Fit letisztult, ugyanakkor meglehetősen mutatós felületével könnyen belopja magát a Xiaomi rajongók szívébe. Ha valamilyen ok folytán mégsem ez történne, akkor még mindig érdemes egy próbát tenni a magyar gyökerekkel (Borsos Tibor) bíró Mi Bandage applikációval, melyet már több mint fél millióan telepítettek!

s1-k.jpgs2-k.jpgs3-k.jpg

A Mi Fit egyébként nagyjából ugyanazt tudja/kínálja, mint a Mi Band 2 esetében; nyilvánvalóan az aktivitásmérő által szolgáltatott információk megtekintésére szolgál. Újdonságnak tekinthető a telefonkereső, a záróképernyő, az időjárás előrejelzéshez kapcsolódó panel, meg az esemény értesítő, ezzel kb. ki is fújt a dolog. A sportos élet élharcosainak segítségére lehet a szívfrekvencia-monitorozás, itt ugyanis a Mi Band 3 képes arra, hogy az edzés alatt rezgéssel figyelmeztessen a túl alacsony, illetve a túlságosan magas pulzusra.

Fontos és hasznos információ, hogy karkötőre az Mi FIT alkalmazással választhatunk képernyőt, amiből  3 is rendelkezésre áll, sőt, arra is lehetőségünk van, hogy minimálisan átszabjuk a képernyő tartalmát, hogy mit írjon ki.

s4-k.jpgs5-k.jpgs6-k.jpg

Hasonlóan komoly értékkel bír, hogy a hazai MIUI közösségnek hála, akár magyaríthatjuk is a karkötőt, és a magyarosítást követően akár az ékezetes karakterekkel bíró üzeneteket is el tudjuk rajta olvasni. A magyarításról most nem közlünk leírást, a MIUI.hu fórumban megtalálható minden ezzel kapcsolatban.

s4-k.jpgs5-k.jpgs6-k.jpg

Értékelés

Így a cikk végére érve reménykedünk benne, hogy minden felmerülő kérdésre sikerült választ adnunk. Ami biztos, hogy hatalmas meglepetés nem történt, a Mi Band 2 finomításából megszületett jövevény továbbra is etalonnak számít az alsóházban. Félreértés ne essék, közel sem egy hibátlan aktivitásmérővel van dolgunk, az érintőképernyő pl. némi gyakorlást/megszokást igényel, az ujjlenyomatok elleni védelem sem aratott osztatlan sikert. A kijelző láthatósága bár sokat javult az elődhöz képest, mondhatjuk, hogy kifejezetten jó, de azért verőfényes napsütésben még mindig kicsit problémás. Tapasztalataink szerint az üzemidővel sem lesz senkinek problémája, hiszen, ha a 20 nap nem is teljesül, már a heti egyszeri töltés is teljesen elfogadható.

2.jpg

A Mi Band 3-ról igazából már megszületett a népítélet, hiszen számolatlanul veszik a népek. Mi itt most lényegében csak arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a huszonöt dollárnál alig magasabb (~ 7500 Ft) árért biztos, hogy nem zsákbamacskát vesztek, és persze az sem mellékes, hogy a kütyü mögött álló rajongói tábor minden supportnál többet ér.

A véleményünk tehát, hogy a Xiaomi Mi Band 3 a mai mezőnyben igencsak megéri az árát. Mondjuk ezt még akkor is, ha kimaradtak az olyan, amúgy az olcsó karkötőkben megkérdőjelezhető minőségű működést produkáló extrák, mint a véroxigén szint és a vérnyomás mérés képessége. Cserébe, ami benne van az jól és megbízhatóan teszi a dolgát, sallangoktól és bosszúságoktól mentesen, megtámogatva egy remek telefonos applikációval.

A karkötőt a Banggood áruházban most 7859 forintért (26,99 dollár) tudjátok megvásárolni itt: Xiaomi Mi Band 3 International verzió
A karkötőt a Gearvita áruházban a GVB3OOO kuponkóddal most 5890 forintért (20,69 dollár) tudjátok megvásárolni itt:Xiaomi Mi Band 3 global verzió

Figyelem, a hatályos törvények és jogszabályok szerint a külföldről történő rendelés esetén, a szállítási költséget is beleszámolva, 42 dollár alatti rendelési érték alatt nem kell vámot és ÁFA-t fizetnünk.

A magyarosítás menete

Rögtön az elején szeretnénk leszögezni, hogy nem tudunk felelősséget vállalni a frissítés alatt tönkretett karkötőkért, azonkívül mindenkit arra szeretnénk kérni, hogy kellő körültekintéssel álljon neki a műveletnek! Alapjában véve két út járható, ezek pedig a következőek:

  • Ha még nincs a legfrissebb Mi Fit 3.5.9 feltelepítve a telefonodra és SOHA NEM IS VOLT, akkor töltsd le a magyar Mi Fit MOD alkalmazást, telepítsd fel és csatlakozz a Mi Band 3 karkötődhöz. Ez automatikusan frissíteni fogja a firmware-t.

A második módszert akkor tanácsos bevetni, ha az elsőt már nem tudjuk alkalmazni:

  • Ellenőrizzük a következő beállításokat a Mi Fit applikációban: Profil → Mi Band 3 → Felfedezhetőség (bekapcsolva!), a párosítás korlátozása pedig legyen kikapcsolva! Ha ezzel megvagyunk, akkor töröljük a párosítást, vagyis szüntessük meg a kapcsolatot a Mi Fit és a Mi Band 3 között;
  • Töröld le a Mi Fit alkalmazást (opcionális)
  • A frissítés előtt természetesen a karkötő és az okostelefon is legyen legalább 80%-ra feltöltve – biztos, ami biztos, habár tapasztalataink szerint nem tart olyan sokáig a procedúra;
  • Telepítsük a Gadgetbridge legfrissebb kiadását. illetve legyen letöltve a telefonra a karkötőre telepítendő firmware, illetve .res fájl – előbbi értelemszerűen a rendszerprogram, utóbbi a karakterkészlet lesz;
  • A Bluetooth kapcsolatok közül is töröljük a Mi Band 3-at, majd tegyük át a telefont telefont Repülőgép üzemmódba, hogy biztosan semmi sem zavarja meg a procedúrát;
  • A Gadgetbridge magyar, a használata nem fog nehézséget okozni, de azért érdemes figyelni. Elsőként is párosítsuk az aktivitásmérőt az alkalmazással (a jobb alsó sarokban lévő gomb).
  • Ha sikeres volt a csatlakozás, akkor tegyük le az alkalmazás, majd egy tetszőleges fájlkezelővel keressük meg a letöltött firmware fájlt és nyissuk azt meg!;
  • A Gadgetbridge még egy utolsó figyelmeztetést fog tenni, még egyszer gondoljuk át, hogy minden műveletet rendben zajlott-e. Ez a művelet kb. 5-8 percet vesz igénybe, természetesen ilyenkor fontos, hogy a telefon és a Mi Band 3 közel legyen egymáshoz!;
  • Ha ezzel megvagyunk, ugyanezt kell tennünk a .res fájl esetében is. Ez már hamarabb fog menni, mert a karakterkészlet kisebb;
  • A frissítés után lehetséges (nálunk ez be is jött), hogy nem lehet lapozni az oldalak között. Ne ijedjünk meg, ez a procedúra természetes velejárója, orvosolni fogjuk!;
  • Szüntessük meg a csatlakozást és távolításuk el a karkötőt a Gadgetbridge alkalmazásból (a jobb oldali ikon, majd a felette megjelenő lomtár jel). Ha ezzel megvagyunk, akkor lépjünk ki az appból!;
  • Most jöhet a Mi Fit. Telepíthetjük a magyar Mi Fit MOD alkalmazást, vagy akár használhatjuk a hivatalos verziót is. Utóbbinál arra figyeljünk, ha a jövőben frissül a Mi Fit, akkor az frissítheti a firmware-t, amivel értelemszerűen kinyírja az egész munkánkat. Tiltsuk le a Mi Fit frissítését, vagy használjuk a Mi Fit MOD appot.
  • A párosítás után azonnal meg fog javulni a fent említett probléma (az oldalak közötti lapozás), gyakorlatilag végeztünk is!

Letöltés:

Most ez így elsőre bizonyosan sokkoló hatású lesz, ha magát a folyamatot látjuk át, akkor nem olyan horrorisztikus az egész. Fontos tudni, hogy sajnos a magyarítást csak Androidos telefonnal lehet megcsinálni.