Válassza az Oldal lehetőséget

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt
18 / 100

A Redmi 10 bankot robbant és sírásba kergeti a konkurenciát.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt


 

Bevezető

Ahogy a Redmi Note 10 tesztem bevezetőjében is jeleztem, kimaradt egy év, tavaly nem próbáltam ki a Redmi alsó- és középkategóriás telefonjait. Ennek egyszerű oka volt, nem győztek meg. Bizonyos képességekben nemhogy nem előre, de inkább hátrébb léptek. Közel sem éreztem bennük azt a potenciált, ami a nyolcas sorozatban meg volt.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 1

Most, egy évvel később a 10-es széria megint megdobogtatta a mobiltelefonokat szeretők szívét. A Note 10 és a Note 10 Pro (ennek tesztjével még tartozom) is AMOLED kijelzőt kapott, jobbak lettek a procik, a Pro verzióban pedig 120 Hz-es a kijelző és 108 megás a főkamera. Szóval igazi telitalálat.

Már csak emiatt is vártuk, hogy az olcsóbb – de nem a legolcsóbb, az várhatóan a Redmi 10A lesz-, belépő szinten mit kapunk. Nos, első ránézésre brutális telefon érkezett, igaz, a cikk ezen bekezdésének írásakor a hivatalos árat még nem ismerem – a forgalmazás kezdete előtt vagyok.

Szóval azzal, hogy ár-érték arányban milyen a teló, majd csak az utolsó fejezetben szembesültök.


 

Csomagolás és külső

A csomagolásra nem vesztegetem a szót, az idei dizájnt kapjuk itt is, fehér karton, a tetején a telefon képével.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 2

Bent ismét csak a szokásos dolgok. Egy EU szabványú töltőfej, ami 22,5 wattos gyorstöltést tud, egy USB C kábel, egy SIM-tű, egy víztiszta hátlap, leírások, és vége. Ha érdekel a kicsomagolás, akkor nézd meg ezt a videót, szöveg semmi, csak az unboxing:

A telefon külsőjével kapcsolatban azonban már van miről beszélni. Már a Note 10 esetén is mondtam, hogy a dizájnereknek nincs könnyű dolguk, hiszen alapvetően minden telefon ugyanúgy néz ki. Elől a kijelző, hátul a hátlap a kameraszigettel. Ebből az unalomból kell évről-évre valami újat alkotni.

Nos, a Redmi csapatának ez ebben az évben remekül sikerült. Bazi nagy csillagos ötöst érdemel a teljesítményük, hiszen az idei készülékek – ideértve most már a Redmi 10-et is- izgalmasok, frissek, modernek lettek. Nem csak megemelem, de meglengetem a kalapomat előttük.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 3

Az előlapi kamera már kameralyukban csücsül, felette a hangszórórács annyira diszkrét, hogy szinte nem is látszik. A keret matt ezüst felülete is pont jó. Nem reszelősen matt, de véletlenül sem csillog, tetszetős! Az olcsóság ára, hogy a keret műanyag, de annyira szépen utánozza az eloxált alumíniumot, hogy ránézésre nincs azaz ember, aki megmondja minől készült.

A hátlap természetesen több szín is lehet, hozzám a Pebble White érkezett, ami elegáns, letisztult külsőt ad a készüléknek. Van egy nagyon halvány gyöngyház hatása, de csak annyi, hogy ne legyen unalmas.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 4

A fehér mellett választható még a Carbon Grey vagy a Sea Blue szín, a fehérhez hasonlóan ezek is visszafogott, már-már elegáns külsőt adnak a készüléknek. Lényeges, és elég meglepő, hogy kézbevéve a hátlap kicsit selymesnek, puhának érződik (pedig nem az), és ami nagyon jó, hogy furcsa módon az ujjlenyomaokat is a megszokottnál kevésbé gyűjti.

A kamerasziget pedig, ahogy a két Note esetén, itt is pazar lett, talán csak a kamerák alatti szöveg felesleges, mert ettől a sziget a valóságosnál nagyobbnak látszik. A kevesebb talán több lett volna.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 5

Nem a méret miatt, de az biztos, hogy vonzza a szemet a fehér hátlapban a fekete sziget, ami az utóbbi évekhez megszokotthoz képest talán kicsit jobban kiemelkedik a hátlapból, de ezt a szilikon hátlap jól ellensúlyozza, szóval nem a plexin fog a telefon billegni, ha letesszük az asztalra.

A telefont megfordítva egy teljesen sík üveget (Gorilla Glass 3) találunk. Se 3D, se 2,5D se semmilyen lekerekítés, és ezt én pozitívumként értékelem, sokkal könnyebb lesz normális, és persze olcsó előlapi üveget találni rá, ha a gyárilag felhelyezett fólia megérik a cserére.

A kötelező „körbejárás” azt mutatja, hogy mindent a helyén találunk.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 6

Fent infra, hangszórórács, mikrofon és jack. Lent az USB C csati, egy másik mikrofon és egy másik hangszórórács. Oldalt az ujjlenyomatérzékelős bekapcsológomb, felette a hangerőszabályzó, a túloldalon pedig a SIM-tálca, amibe, hiába olcsó telefon, bele tehetünk két SIM- és egy memóriakártyát egyidejűleg.

Jöhet a hardver!


 

A vas és a tesztek

A Redmi sorozat mindig is az ár-teljesítmény viszonyról szólt. Az elv a lehető legolcsóbban, a lehető legjobbat adni, ami a tavalyi alibizést kivéve, eddig minden évben, és lényegében minden készüléknél megvalósult. Miért ne lehetne ez így a Redmi 10 esetében is?

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 7

Mielőtt belevágunk a hardver ismertetésébe vessünk egy gyors pillantást a specifikációra, aztán kibonthatjuk a részleteket!

    • Készülék méretei: 162,0×75,5×8,9mm, 181g; Gorilla Glass 3 elöl, hátul műanyag és műanyag keret
    • Kijelző: 6,50″, IPS LCD, 90 Hz, 1080 x 2400 px felbontás, 20:9 képarány, 405ppi
    • Lapkakészlet: MediaTek Helio G88 (12 nm): nyolcmagos (2 x 2,0 GHz Cortex-A75 és 6 x 1,8 GHz Cortex-A55); Mali-G52 MC2
    • Memória: 64 GB 4 GB RAM, 128 GB 4 GB RAM, 128 GB 6 GB RAM; eMMC 5.1; microSDXC bővíthetőség
    • OS/szoftver: Android 11, MIUI 12.5.4
    • Hátsó kamera: Széles (fő) : 50 MP, f/1.8, PDAF; Ultra széles látószög : 8 MP, f/2,2, 120˚; Makró : 2 MP, f/2,4; Mélység : 2 MP, f/2.4
    • Elülső kamera: 8 MP, f/2.0, (széles)
    • Videofelvétel: Hátsó kamera : [email protected]; Elülső kamera : [email protected]
    • Akkumulátor: 5000 mAh ; Gyors töltés 18 W, fordított töltés 9 W
    • Egyéb: Ujjlenyomat-olvasó (bekapcsológombon); FM rádió; NFC; Infravörös port; 3,5 mm -es jack

Központi egység, memória, háttértár

A Redmi 10 egy abszolút friss központi egységet kapott, ami szinte még meleg. Hivatalosan július közepén mutatták be, és most, augusztus végén már itt a rá épülő telefon! Ez az egység pedig nem más, mint a MediaTek Helio G88.

Hogy mennyire új a Helio G88? Csak annyira, hogy a Redmi 10 az első telefon, amire erre a lapkakészletre épül.

Ha valaki fanyalog, hogy nem Snapdragon a proci, azt meg kell nyugtatnom, a 4G hálózatokhoz készülő Helio G sorozat parádésan sikerült, sok esetben maga mögé utasítja a kategória béli Snapdragon versenytársakat is. Szóval emiatt ne sírjon senki, jó lesz ez nekünk!

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 8

A proci nyolcmagos, ebből két mag Cortex-A75, ezek maximum 2 GHz-en, a maradék hat pedig Cortex-A55, amik maximum 1,8 GHz-en működnek. A grafikus gyorsító egy Mali-G52 MC2 két maggal és 1 GHz-es órajellel. Maradt az elődtől az LPDDR4X memóriák támogatása (maximum 1800 MHz), és maradt az eMMC 5.1 tárhely támogatás is.

Jogos tehát a kérdés, hogy miben fejlődött, hiszen az előd G85 pont ugyanezt tudta. Nos az egyik különbséget a kijelzők támogatásánál találjuk, a G88 már képes 90 Hz-es képfrissítés támogatására is, ha a panel is tudja. A másik változás, hogy 48- helyett már akár 64 MP-es kamerát is rakhatnak mellé a gyártók.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 9

Összefoglalva tehát a dolgot: Örülünk, hogy vadiúj a proci, és nagyon örülünk, hogy ez egy olyan központi egység, ami kirúgja a ház, vagyis inkább a kategória, a belépő szint oldalát. És nem lefelé!

A Redmi 10 esetén örömre ad okot, hogy a 3 GB memória 32 GB háttértár kiépítés a múlté. Ez már csak azért is nagy öröm, mert mostantól elvárható lesz, hogy a belépő szinten is megkapjuk a 4/64-es kiépítést. A Redmi 10 azonban rátesz egy lapáttal erre is, hiszen vehetünk majd belőle akár 6/128 GB-os verziót is, ez pedig eddig csak a középkategória kiváltsága volt.

Az mondjuk kérdés, hogy felénk is kapható lesz-e ez a változat vagy megmarad Kínának.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 10

Hardver tesztek

Az elvégzett tesztek és a teszt alatt futtatott játékok is azt mutatják, hogy a Helio G88 komoly erővel bír. Nyilván nem egy zászlóshajó egység, de a legtöbb játékot elfogadható sebességgel futtatja. Ebből következik, hogy az Android pörgetésével nem lesz gondja, minden szépen, akadásmentesen fut.

Rossz hír, hogy a telefonon nem működött megfelelően sem a 3DMark sem az Antutu, így ezekről a tesztekről le kell mondanotok. A nem működött megfelelően nem azt jelenti, hogy hibásan működtek, hanem azt, hogy gyanúm szerint a Xiaomi blokkolja ezek működését. A 3DMark esetén nem lehet a teszteket letölteni, az Antutunál pedig váltig állítja a telefon, hogy az Antutu 3D nincs telepítve, pedig igen.

Találtam a neten arra vonatkozó információt, hogy hiába a jól működő hálózati kapcsolat, a Xiaomi telefonoknál előfordul, hogy blokkolva van a 3DMark szerverek elérése. A Xiaomi természetesen tagad, szerintük ők nem blokkolnak semmit. Tény, hogy több wifin és mobil kapcsolaton keresztül sem tudtam a 3DMark teszteket letölteni a telefonra, minden esetben a DL szerverek elérésére utaló hibaüzenettel találkoztam. Sajnálatos.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 11 Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 12

Redmi 10Redmi Note 10POCO M3
Processzor (SoC)MediaTek Helio G88Snapdragon 678Qualcomm Snapdragon 662
Tesztprogram
Geekbench 5.x (score/single/multi)368/1159/1173 pont418/530/1586 pont316/371/1359 pont
PC Mark Work 2.07651 pont7676 pont5806 pont
PC Mark Computer Vision6079 pont4938 pont3552 pont
PC Mark Storage14165 pont11218 pont12708 pont

 

A fenti értékekből jól látszik, hogy a MediaTek processzorok megszokott fölénye a PC Mark programban most is érvényesült. A Geekbench esetén látható némi fölény a Qualcomm javára. Általában ehhez hasonló eltérést szoktunk tapasztalni az Antutu és a 3D Mark eredmények tekintetében is, vagyis, ha azokat le tudtam volna futtatni, hasonló arányú és irányú eltérést figyelhetnénk meg. Érdemes ezeket a különbségeket átlagolni, valahol középen lesz az igazság. Sajnos a teljes képhez kellettek volna a 3D programok is, ezek nélkül egy kicsit féllábú ez az értékelés.

 

Kijelző

A száraz adatok szerint 6,5 colos az IPS panel képátlója, 102 cm2 a felület, ~83.4 % az előlap-kijelző arány, 1080 x 2400 pixel a felbontás, 20:9 az oldalarány 405 ppi a pixelsűrűség és Gorilla Glass 3 van a panel felett.

Ebből a felsorolásból direkt kihagytam egy adatot, ami szerintem tényleg nagyot üt, ez pedig a képfrissítés. A Redmi 10 az első telefon a gyártótól, ami HRR kijelzőt kapott, vagyis 90 Hz-es képfrissítéssel rendelkezik. Vagyis nem véletlenül került bele az új proci, kellett a 90 Hz támogatása a készülékbe!

Hiába a nagy képfrissítésű az IPS panel, ez a készülék árán szerencsére nem látszik!

Aki látott már IPS kijelzőt az tudja, hogy a technológiából adódó előnyök, mint a nagy betekintésiszög, a jó kontrasztarány és színhűség az olcsóbb telefonokon is megvannak. Amit a gyártók elronthatnak a háttérvilágítás. Szerencsére a Redmi 10 esetén ezzel sincs baj.

A kijelző nem lett fényesebb vagy jobb, mint a kategóriatársak esetén, de ez elég is. A maximálisan elérhető ~480 cd/m2 teljesen megfelelő. A kontrasztarány sem kiugróan jó, az árnak és a kategóriatársaknak megfelelő értéket kapunk.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 13

Az egyetlen, ám annál nagyobb érdekesség tehát a 90 Hz-es frissítés. Ezt szoftverből állíthatjuk, választhatunk a megszokott 60 és 90 Hz között. Negatívumként említhető, hogy a videók lájátszásán kívül a telefon minden esetben a magasabb 90 Hz-et használja (ha azt választottuk), ha kell, ha nem. Ez az üzemidőre hat kedvezőtlenül, de mint alább látni fogjátok, arra azért így sem panaszkodhatunk.

 

Egyéb képességek

Nem eresztem hosszú lére a dolgot. Van minden, ami megszokott, wifi, Bluetooth, NFC. (Utólag kiderült, hogy a tesztre küldött telefon NFC nélküli, de a cikk végén található linken már NFC-s készüléket vehettek.) de nincs sajnos NFC. Ez idén a Redmi Note 10 Pro-ban köszön be, az alatt egyetlen Redmi telefon sem kapta meg. Az akku 5000 mAh kapacitású, két napra bőven elég, persze normál használat mellett, és itt a normálon azt értem, hogy nem videót nézel vagy játszol nulla-huszonnégyben.

Nálam a videólejátszás esetén nagyjából 12-12:30 óra volt az elérhető lejátszási idő. Azért nem adok pontos értéket, mert nagyjából 3 óra videózás merülési értékét vettem alapul.

Az azért összességében kijelenthető, hogy a telefon akkumulátoros használati ideje csökkent az elődhöz és a kategóriatársakhoz képest. Azonban az, hogy így is lazán elérhető a kettő, kis takarékossággal akár a 2,5-3 nap is mindent elmond. Azt hiszem, a 90 Hz-es képfrissítés ennyi áldozatot elfogadhatóvá tesz.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 14

Az akkuval kapcsolatban két érdekesség:

  • Bár a Xiaomi a megszokott 22,5 wattos töltőfejet mellékeli, a telefon „csak” 18 wattos gyorstöltéssel tölthető. Valószínűleg a költséghatékonyság áll a dolog mögött, nem kell még egy fajta töltőfejet gyártani.
  • A készülék reverse, vagyis érthetően fordított töltésre is képes, mégpedig 9 wattal. Ez azt jelenti, hogy USB C kábellel összeköthetjük más eszközökkel, amiket 9 wattal tölteni tudunk a telefonról. A nagyobb gyártóknál ez a képesség eddig a felső-középkategóriától volt elérhető, szóval a Redmi itt is borította a papírformát.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 15

Van FM rádió, a navigációhoz kapunk négy műholdas rendszerhez támogatást. A külső kapcsán már írtam, hogy van infra, utaltam az alsó felső hangszóróráccsal arra is, hogy a hang sztereó. Mondjuk lehetne az egyik rács kamu is, de a Xiaominál mostanában alap a sztereó hang. Végezetűl van jack is a fülhallgatókhoz.

A hangszórókhoz, illetve a multimédiához kapcsolódik a hang minősége. Nos, ezzel alapvetően meg voltam elégedve. A középtartomány szól a legtisztábban, így a beszédhangokkal, énekkel voltam a legjobban megelégedve, de összességében elég jól összevan rakva a hangkép.

Nyugodt szívvel merem állítani, hogy a hang minősége is kategória feletti.


Kamerák

Rögtön az elején fontos megemlíteni, hogy a belépő szint ellenére kapunk egy makró és egy ultraszéles kamerát is, ezek, ilyen kiépítésben, eddig csak a középkategóriába voltak elérhetők. Más kérdés, hogy ott nem szerettem őket, kevésnek éreztem. Ám, ami a középkategóriába kevés, az a belépő szinten ultra sok lehet, és szerintem az is.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 16

És ha ez nagyon sok, akkor még nem említettem a főkamerát, ami egy, a procihoz hasonlóan rendkívül friss darab. Ha nem érdekelnek a részletek, akkor elég annyit tudnod, hogy 50 megapixeles, ami jelen esetben azt jelenti, hogy – legalábbis papíron- jobb, mint a Redmi Note 10 48 megás kamerája, pedig az a telefon egy kategóriával feljebb versenyez.

Ha érdekel a kamera olvasd el a következő néhány bekezdést, ha nem, akkor lapozz!

Szóval. A főkamerában minden jel szerint a Samsung új egysége, az ISOCELL JN1 dolgozik. Azért csak minden bizonnyal, mert, ahogy jeleztem a cikket nagyon korán, a megjelenés előtt írom, és konkrétan semmilyen információt nem adott a gyártó azon kívül, hogy 50 megapixel. Ettől függetlenül közel száz százalék, hogy ez a Samsung szenzora lesz!

Nos, az ISOCELL JN1 egy, ahogy már többször írtam 50 megapixeles darab. Az egyes pixelek mérete mindössze 0,64 μm, ami a legkisebb, amit a koreai vállalat valaha is gyártott, az egész szenzor pedig 1/2,76” kiterjedésű.

Az érzékelőt a gyártó minden okostelefonhoz ajánlja a középtől a felső kategóriáig. A szenzor ISOCELL 2.0 technológiával rendelkezik a fejlett pixelelszigetelés az „áthallás” csökkentése érdekében. Ennek az eljárásnak javítania kell a fényérzékenységet és a színhűséget, legalábbis elméletileg. Fejlesztettek a színszűrők közötti anyagon, ami így nem engedi, hogy az egyik pixel fénye beszivárogjon a szomszédos pixelekbe.

Az ISOCELL JN1 négy pixelt egy nagy, 1,28 μm-es pixelbe rendez, és így a végeredmény egy 12,5 MP-es kép lesz, ami a gyártó szerint mentes a képzajtól, vagy legalábbis kevesebb zajt tapasztalhatunk, mint az eddigi megoldásoknál. A megoldás lehetővé teszi a valós idejű HDR-t is két expozíció egyidejű rögzítésével.

Továbbfejlesztették a Double Super PD fázisérzékelős fókuszálást is. A Samsung újratervezte a pixelek tetején lévő mikrolencsét, ami a marketinganyag szerint javítja az autofókusz sebességét és pontosságát.

Az ISOCELL JN1 akár [email protected] és [email protected] sebességű videók rögzítésére is képes, de ez természetesen attól is függ, hogy a telefon rendelkezik-e olyan lapkakészlettel, ami ezt lehetővé teszi (Lelövöm a poént, a Redmi 10 nem tudja).

Ez eddig a papírforma, de mit mutat a gyakorlat?

 

Kamera tesztek

Főkamera

Nos, egyrészről nagy öröm, hogy egy belépő kategóriás telefonba egy 50 megás főkamera került, más részről nyugodt szívvel ki merem jelenti, hogy a fent, a szenzornál leírt képességek a gyakorlatban nem igazán érvényesülnek.

Kezdjük a jó dolgokkal, a képek élessége a kategóriából kiemelkedő. A színek nekem tetszenek, bár tény, nem adják vissza 100 százalékosan, a valóságot. Sajnos a dinamikatartomány és a kontraszt sem túl jó.

Főkamera nappal
Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 17Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 18
Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 19Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 20
Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 21Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 22

A képek zajossága véleményem szerint bőven elfogadható, a nappali képek emiatt szerintem használhatóak. Tetszik a szoftveres háttérelmosás, bár nyilván fényévekre van egy drágább objektív által produkált minőségtől. Ami nem tetszik, hogy a portré módnál rendre hibákat vét a szoftver, nem találja el tökéletesen, hogy mi a téma és mi a háttér.

Az esti fotók esetén viszont meglepetés ért, mert az elkészült felvételek igen tisztességesre sikerültek. A képek telítettsége jó, és a szoftver végre jól egyensúlyoz a részletesség és a zajosság között, vagyis minimális zaj mellett elfogadhatóan részletes fotókat kapunk.

Főkamera éjszaka
Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 23Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 24
Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 25Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 26

Még egyel jobb a helyzet, ha az éjszakai módot használjuk. A képek elkészítésének ideje nem nő számottevően, de az eredmény szembetűnően javul. Nem tudom, hogy ezt a minőségjavulást az új szenzornak köszönhetjük-e, de az biztos, hogy ebben az árkategóriában kiemelkedően jónak találtam az elkészült fotókat.

Tényleg csak mellékesen jegyzem meg, hogy kíváncsi leszek ez a szenzor egy erősebb vas mellett, egy másik telefonban mit fog produkálni, mert egyelőre nem érzem indokoltnak a gyártó optimizmusát, miszerint felsőkategóriás mobilokba is megfelelő lesz.

Ultraszéles kamera

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 27

Bár csak 8 megapixel, érdekes módon nem mondom rá, hogy használhatatlan, sőt. Bizonyos szempontból, például a színek telítettsége szempontjából még a főkameránál is jobb eredményt kapunk. Igaz, a felbontás, így a részletesség is elmarad az 50 MP-es kamerától, de tagadhatatlan, az utóbbi években ez volt a legjobb, amit a belépőszinten kaptam.

Makrókamera

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 28

Alacsony felbontás (2 MP), nincs auto fókusz, nincs képstabilizálás. Pont olyan, mint a Xiaomi makrókamerák általában. Tök átlagos az egész, jó poén, de csak ennyi.

Szelfikamera

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 29

Nem említettem még az előlapi szelfikamerát. Ez 8 megás, és a portrémódnak köszönhetően egész jó fotókat készíthetünk vele. Persze ez sem egy nagy durranás, de az elkészült képen egész jó lesz a háttér és a téma elválasztása, a mélységélesség is elfogadható. Szóval használható darab.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 30

Videók

A videók minősége a fotókéhoz mérhető mind a színek, mind a kontraszt tekintetében. Élességben már elmarad természetesen, de a lagnagyobb probléma nem is ez, hanem az, hogy bár csak 1080p/30 FPS áll rendelkezésre, rázkódáscsökkentés még így sincs.

Ami nagyon meglepő, hogy az ultraszéles kamera jobban teljesít, mint a főkamera. No nem sokkal, de a színek mindenképpen jobbak, telítettebb, kontrasztosabb az egész. Azon viszont gondolom senki nem csodálkozik, hogy a 2x zoom lényegében használhatatlan. Itt már nem csak a színekkel, kontraszttal van baj, az élesség kritikán aluli.

Összességében, kijelenthető, hogy ha nem remeg a kezed, vagy le tudod támasztani a telefont, akkor egészen használhat videókat készíthetsz. Mielőtt szó érné a ház elejét megjegyzem, ez nyilván a telefon kategóriájához mérhetően tekinthető jónak.

Az előző fejezetben a főszenzornál leírtam, hogy a szenzor megfelelő vas esetén akár 4K 60 FPS teljesítményre is képes lenne, illetve csipáznám, ha megkaptuk volna az 1080p/240 FPS-t, de nyilvánvaló, hogy ehhez komolyabb hardver kellene, és persze a telefon kategóriája sem indokolja ezeket a képességeket. Sajnos.

Kamerák összegzése

Ezek a kamerák a képességek tekintetében teljesen átlagosak. Találkozhattunk már velük jónéhány Xiaomi, Redmi vagy POCO telefonban, és ezekhez képest nem kapunk többet, még úgy sem, hogy a főkamera abszolút új fejlesztésnek tekinthető. Ami említést érdemel, ahogy már írtam, hogy belépő szinten ennyire komoly, vagy inkább összetett kameracsomagot most kapunk először.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 31

A 2 megás jópofa, de továbbra is jobbnak tartom a főkamera használatát, és a kép megfelelő részének kivágását. Szebb lesz az eredmény, mint amit a makrókamerával elérhetsz. Az ultraszéles meglepően jó képeket készít, meglepően jókat az eddigi hasonló képességű megoldásokhoz képest. A főkamerában pedig talán ott van a potenciál, amit egyelőre csak az éjszakai képeknél élvezhetünk. Reménykedjünk benne, hogy szoftverfrissítéssel a nappali képek is tovább javulhatnak.

Természetesen van mód valós 50 megapixeles képek készítésére is, de ahogy megszokhattuk, ezek minőségben elmaradnak a kisebb méretű képektől. Több lesz a zaj, az élesség is romlik, így ezekkel a képekkel nem is foglaltam a helyet a szerveren, maradjunk szépen a 4 az 1-ben pixelösszevonással készülő képeknél, jobban járunk.


 

Szoftver

A telefonon természetesen a MIUI fut, ami már kézbevételkor a 12.5-ös verzió. Nálam rögtön a bekapcsolás után frissített is, így jelenleg az Android 11-re épülő 12.5.4 a MIUI verziószáma. Ahogy a Xiaomitól megszokhattuk a frissítést sem hanyagolták el, az utolsó biztonsági csomag a 2021 júliusi kiadás.

A MIUI 12.5-öt nem ebben a cikkben fogom bemutatni. Talán elég annyit tudni róla, hogy szerintem az egyik legjobb, legsokoldalúbb felület, amit Androidra kitaláltak. Ha eddig alap Androidot használtál, akkor kell majd néhány nap, hogy megszokd az új, eltérő szemléletet, de hidd el, gyorsan fog menni.

A MIUI testreszabhatósága évek óta példás, és ez a jelenlegi 12.5-ös verzióra is igaz. Van már korrektül működő sötétmód, és van olvasómód is, amit nagyon szeretek. Sötétben nem fárasztja a kijelző annyira a szemet, a kék fényből is kevesebb van, szóval szuper.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 32

Természetesen milliónyi téma áll rendelkezésünkre, de ha nem akarunk komplett témát cserélni, akkor rengeteg háttérkép közül válogathatunk.

Bár a MIUI 12.5 nem tekinthető teljes értékű verziónak, mégis jóval több, mint a sima 12-es verzió ráncfelvarrása. Rengeteg minden változott az alap 12-höz képest. Például új redőnyt kaptunk, aminek az egyik oldalát lehúzva az értesítéseket, másik oldalát lehúzva a beállításokat láthatjuk.

A Xiaominál sokat dolgoztak a dizájnon, az ikonokon, az animációkon is, így a 12.5-tel szinte teljesen új felületet kaptunk. Persze nem csak külsőleg történtek változtatások, a Xiaomi szerint az operációsrendszer energiaigénye is jelentősen csökkent.

Nem túlzás, a MIUI az egyik legfőbb érv, ami miatt nem gondolkozom más gyártó telefonjaiban, pedig azért lenne néhány típus, amit szívesen kipróbálnék.


 

Összegzés

A történet tehát ott kezdődik, hogy marhára reméltem, hogy a tavalyi kilences sorozat után idén nem szúrják ki a szemünket jól hangzó marketing rizsával, hanem tényleg új, és tényleg frankó telefonokat kapunk. A Redmi Note 10 és Note 10 Pro után már érezte mindenki, hogy a Redmi 10-nek is jónak kell lennie, így is lett!

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 33

A Redmi 10 specifikációját böngészve négy dolog szúrja ki a szemünket, vagyis pontosabban kelti fel a figyelmünket.

  1. IPS kijelző, de 90 Hz-es frissítéssel
  2. Vadonatúj központi egység, amit alig egy hónapja mutattak be
  3. Vadonatúj szenzor a főkamerában, ami az eddig megszokott 48 helyett 50 megapixeles
  4. Van NFC

Ha ezeket az adatokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy ez a telefon erősen feszegeti a belépőszint határait. Kicsit olyan, mint amikor egy autótípus évről-évre egyre nagyobb lesz, aztán a kisautóktól észrevétlenül átcsúszik a szedánokhoz.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 34

Nos, a Redmi 10 a képességei miatt már nehezen nevezhető belépő szintnek, vagy, előfordulhat, hogy mostantól ez lesz a belépőszint. Ez utóbbi lenne az igazán szuper.

Ezzel együtt, a papírforma kicsit csalóka is, mert többet ígér, mint amit ad.

A kijelző 90 Hz-es frissítése nagyon jó, de kevesen fogják észrevenni a különbséget az eddigi 60 Hz-hez képest. Az IPS természetesen maradt, furcsa is lenne, ha ebben az árkategóriában is AMOLED lenne már a panel. A fényerő amúgy szuper, a színek jók, élénkek, jó a kontraszt, a betekintésiszög. Vagyis a kijelző jó, de nem (csak) a 90 Hz miatt.

A központi egység is frankó, de nem azért, mert ennyire új. Ettől függetlenül jó, ahogy az előd is, a G85 is az volt. Mindent tud, amit kell, keveset fogyaszt, van benne elég erő és izom, hogy minden fusson. Persze kellettek az új képességek, hiszen ezek miatt lehetett a telefonba 50 megás főkamerát és 90 HZ-es kijelzőt építeni.

A főkamera szenzora a belépő szinten a megszokottnál jobb képességekkel rendelkezik. A Samsung marketing dübörög, a papírforma szerint egy príma kamerát kellett volna kapnunk, szinte olyat, ami sárba tapossa az eddigi 48 megás megoldásokat.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 35

Ehhez képest az elkészült nappali képek erős közepesnek mondhatók, a videókat pedig maximum közepesre értékelném. Viszont az esti felvételek meglepően jók lettek!

Érdekes módon az ultraszéles kamera teljesítménye sem tekinthető szokványosnak. Ez persze nem jelenti, hogy őrült jó képeket kapunk, „mindössze” annyit, hogy a telefon kategóriájához, árához, sőt, bizonyos szempontok szerint, még az 50 megás főkamerához képest is jó az eredmény.

A kamerák kapcsán fontos kiemelni, hogy a teljes setup (50 MP széles, 8 MP ultraszéles, 2 MP makró) be lett építve, ami elég szokatlan, de annál kellemesebb meglepetés egy Redmi 10 szintű, belépőkategóriás telefon esetén.

Az NFC megléte egy abszolút pozitív változás az eddig megszokottakhoz képest. A Xiaomi a telefonjaiban az NFC-t a prémium kategóriának tartogatta sokáig. Idén a Redmi Note 10 Pro-ban már megtalálhattuk, most pedig a belépőszinten, a Redmi 10-ben is megjelent. Azt gondolom, hogy ennek manapság tényleg alapkövetelménynek kellene lennie, mert minimális elvárás, hogy bankkártya nélkül, a telefonunkkal fizetni is tudjunk.

Ezzel együtt újfent ki kell hangsúlyoznom, hogy ez a telefon ahhoz képest, hogy a Redmi idei sorozatának egyik leggyengébb darabja, mégis baromi erős. Erős a konkurenciához és erős a Redmi régebbi készülékeihez, a Redmi 8-hoz, Redmi 9-hez képest is. Mondhatni óriásit ugrott a gyártó a képességek terén.

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 36

És ha azt mondjuk, hogy szuper a hardver, akkor milyen jelzőnk marad a telefon külsőjére? Szuper-szuper, vagy pazar, vagy gyönyörű? Mindegy is melyiket használjuk, a dizájn minőségében nem marad el a Redmi 10 sem a Redmi Note 10-től, sem a Redmi Note 10 Pro-tól, és ez megint nagyon örvendetes!

A többi képességet pedig már nem is érdemes kivesézni, hiszen egy Xiaomi telefonnál az lenne a szokatlan, ha valami nem működni. Szerencsére itt is működik minden, telefonként is jól funkcionál, a navigáció is szuper, sztereó a hang, van infra, FM rádió, szóval ami kell, azt megkapjuk.

Szokás szerint a végére maradt az ár.

A telefont jelenleg Carbon Gray színben tudjuk kosárba tenni. A 4/64 GB-os verzió alapára 179 euró, a 128 GB-os változat 199 euróba kerül. A termékoldalon találtok 20 dolláros kupont (20,00€ Off over 179,00€), kattintsatok rá, a kosárnál levonja a 20 eurót. A kosárnál használjátok fel a Goboo25 kuponkódot, ezzel az első 1000 telefonnál további 5 euró kedvezmény érhető el. Az első 200 vásárló ajándékba kap egy fülest, illetve minden telefon mellé jár egy edzettüveg képernyővédő.

Fontos, hogy a szállítás spanyol raktárból történik! Vásárláshoz kattints az alábbi hivatkozásra:

Xiaomi Redmi 10 4/64 és 4/128 GB

 

Hasonló tesztek oldalunkon

Fényévekre az elődtől – Xiaomi Redmi 10 telefon teszt 37

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Csomagkövetés (1Tracking)

Partnereink

Partnereink

Csomagkövetés

Másold be a csomagszámot, és nyomd meg a mehet gombot!

Vásárlási segédlet

igyvasarolj2