Válassza az Oldal lehetőséget

A világ másik végéről is – Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel

A világ másik végéről is – Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel

Ha Amerikában nyaralsz, akkor is látod, ha otthon nyílik a zár.

A világ másik végéről is – Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel


 

Bevezető

Még nyár derekán írtam egy tesztet a WeLock felkérésére az ujjlenyomatos okoszárukról. Nekem tetszett a kütyü, de az asszony ezt is megvétózta, ahogy annak idején a Xiaomi okoszárat is. Valamiért nem szereti az okosított zárakat, csak a jó öreg kulcsos megoldásban bízik.

Természetesen nem fogok ezen vitázni, a zár a fiókba került, én meg reménykedek, hátha egyszer mégis az ajtónkba építve köt ki.

Az akkori cikkben töviről-hegyire kitárgyaltam mindent, írtam a beüzemelésről, a beszerelésről, az applikációról és minden másról is. Emiatt aztán, amikor a gyártó megkeresett, hogy próbáljam ki a számzáras megoldásukat is, én nem volt vevő az ötletre.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 1

Arra gondoltam, hogy mi újat tudhat ez a szerkezet, mégis miről fogok egy újabb cikkben írni. Nos, igazam lett, de ennyire ne szaladjunk előre. Biztos kíváncsiak vagytok, hogy miért vállaltam el mégis. Hát a WiFi-Bluetooth gateway miatt, amivel tovább okosíthatjuk a zárat. Ez az okosítás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Gateway beüzemelése után a világ másik végéről is kinyithatom az ajtó zárját, változtathatok a beállításokon és látom azt is, ha a zárat valaki kinyitja.

Szóval néhány hét és sok győzködés után rábólintottam a cikkre, amit alább olvashattok. Fogjunk bele!


 

Csomagolás, külső és tartozékok

Az előző teszt óta a doboz mérete nem változott, a forma viszont igen. Nem is kicsit, ugyanis most már csak úgy lehet roncsolásmentesen kinyitni, ha a tetőn lévő középső részt letépjük. Ezzel minket védenek, hiszen garantált, hogy a gyári becsomagolás után már nem kerülhetett illetéktelen kezekbe sem a zár egyedi kódja sem az RFID kártya sem semmi más.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 2

Belül szinte semmi változás, mindössze annyi, hogy a tartozékok, pótcsavarok, szerszámok egy kis műanyag dobozban laknak. Kulturáltabb így, mint a kis nylon zacsikban a dobozba szórva. A többi változatlan, bent van a zár, a leírás a három NFC kártya és ennyi.

Maga a zár semmit nem változott, legalábbis külsőleg (azt leszámítva, hogy itt gombok vannak nem ujjlenyomatolvasó). Egy csöppet túlméretes, mert a megszokott zárbetét két végén nagy fémből készült hengereket találunk. Az egyik oldalon, az ajtó belső felére kerülő hengeren nincs semmi, de ami kívül lesz annál érdekesebb. Ezen felül találunk egy kis kijelzőt, és itt vannak a számzár gombjai is.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 3

A henger végén van egy kis QR kód, de ennek funkcióját, majd a következő fejezetben írom le.

A zárat forgatva meg is találhatjuk az imbusz kulcsokkal kicsavarható tőcsavarokat. A nagyobbik az egyszerűbb henger eltávolítására és beállítására szolgál, a kisebbikkel az számzáras résznél a burkolatot erősítették a helyére.

Ez utóbbinál a fémburkolatot le tudjuk húzni a hengerről, alatta találjuk az egyetlen változást a másik zárhoz képest. Annál ugyanis egy műanyag tetőt találunk, azalatt pedig egy elemtartót, amibe 3 darab AAA méretű ceruzaelem kerülhet, itt viszont tető nincs, a zár vége nyílik le, ide lehet az elemeket becsúsztatni.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 4

Bár a tapasztalatokhoz kéne írnom inkább ide biggyesztem, hogy elég hülye megoldás, mert az elemtartó fedelét nem lehet bepattintani, a hengerre visszatolt, és a tőcsavarral rögzített fém borítás tartja becsukva. Ennél azért el tudtam volna képzelni ötletesebb megoldást is.

Oké, hát a külső ennyi, kezdődhet a beüzemelés!


 

Beüzemelés

A zár

Most nem írok külön a papírformáról, vagyis a zár tudásáról, ezeket beleszővöm ebbe a fejezetbe.

A beüzemelést érdemes, és egyszerűbb a beszerelés előtt elvégezni, én is így tettem.

Ahogy sejthető, a zár számzárral nyílik, de nem csak azzal. Kinyithatjuk még telefon segítségével, illetve használhatjuk a mellé adott kicsi kék kártyákat is, amik RFID kártyák. Ezekhez a nyitási módokhoz kell a zárat behangolni.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 5

Az első nálam a telefon volt.

Ehhez le kell tölteni a Welock applikációt a telefonunknak megfelelő webáruházból, és hozzá kell rendelnünk az apphoz a zárat. Ehhez két dolog fog kelleni. A QR kód a záron, és a zárbetét oldalán található, számokból álló kód. Ez a két adat kell az applikációnak, hogy beazonosítsa a zárunkat, és összekapcsolja a szoftverrel.

Amúgy a zárban Bluetooth csatoló van, így a telefonon a Bluetooth bekapcsolása elengedhetetlen.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 6A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 7

Ha kész vagyunk a párosítással, akkor a telefonról aktiválhatjuk a zárat. Persze az appon keresztül egy csomó egyéb művelet is elvégezhető, resetelhetjük a beállításokat, megnézhetjük a naplót, hogy melyik kóddal vagy kártyával mikor nyitották a zárat, meg hasonlókat.

Most jöhetnek a számkódok a nyitáshoz. Én ezeket a telefonos applikációban adtam hozzá, sok száz kód készíthető, szóval, ha mondjuk egy apartmanban használjuk, akkor sok száz vendég kaphat egyedi kódot, és később látni fogjuk a naplózásból, hogy melyik kóddal mikor nyitották ki az ajtót.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 8A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 9

Fontos, hogy az admin számkód hozzáadása után az admin menühöz már csak az adminok férnek hozzá!

Az számkódokat persze nem csak hozzáadhatjuk, hanem törölhetjük is. A törlést elvégezhetjük a záron az admin menübe lépve vagy a telefonos applikáción keresztül. Ami a törlést nehezíti, hogy az kódokra a bevitel sorrendjében kapott sorszámmal hivatkozhatunk. Szóval, ha sok felhasználó van, akkor érdemes feljegyezni, hogy ki volt az egyes, ki a kettes, és így tovább.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 10A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 11

Az ujjlenyomat után jöhet a kártya hozzáadása. Ezt is megtehetjük a zár admin menüjén keresztül, de használhatjuk erre a célra a telefonunkat is, utóbbi az egyszerűbb. A zár menüjében találsz majd egy Add card menüt, ezt választva a kártyát hozzá kell érinteni (közel tenni) a zárhoz és a párosítás megtörténik.

A telefonon a hozzáadás a kártyákon lévő QR kóddal történik. Itt is van kártya hozzáadása menü, ez aktiválja a kamerát, azon beolvasod a QR kódot és majdnem kész is vagy. A módszer egyetlen hátránya a záron történő aktiváláshoz képest, hogy csak akkortól működik, ha a telefont újra összekapcsolod Bluetoothon a zárral, és az applikáció adatai lefrissülnek. Vagyis a bevitt kártya adatai átkerülnek a zárra is. Ez utóbbi problémán segít amúgy a gateway, mert ha fent vagy a neten bármilyen módon, és a gateway is a netre van csatlakoztatva, akkor a kártya aktiválás és minden más is elvégezhető a világ másik oldaláról is.

A gateway

A gateway beüzemelése nem bonyolult. Elsőként tartsuk benyomva a készülék hátulján, kicsit a burkolat síkja alatt található gombot, aminél a kis fogaskerék ikont látjuk.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 12

Ha az előlapon a LED elkezd pirosan villogni helyben vagyunk. Eztután keressük meg a gateway alján a QR kódot. Az applikációban ismét az eszköz hozzáadása kell majd, de ide most értelemszerűen nem egy zár, hanem a gateway QR kódját olvassuk be. Ezzel a telefonunk és a gateway párosítása megtörténik, ilyenkor még Bluetooth kapcsolaton keresztül.

Ha ezzel kész vagyunk, akkor meg kell adni az otthoni WiFi adatait, a hálózat nevét és a jelszót. Ha a WiFi kapcsolat létrejött, akkor a LED az eszközön zöldre vált.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 13

Kész a kapcsolat a gateway-jel, működik a WiFi. A telefonos applikációban az eszközeink között megjelent a gateway, amire most rákattintunk. A megnyíló új lapon a belistázott zárak közül a gateway megkeresi, ami kompatibilis vele, és összekapcsolja magát a zárakkal.

A beüzemelés ezzel véget is ért, mehetünk beszerelni a zárat!


 

Használat

Nos, a zár maga egy viszonylag egyszerű szerkezet, leszámítva persze az okosságát. A belülre kerülő henger fixen forgatja a zárat, ezzel a zárbetétben a nyelvet, vagyis kulcs nélkül tudjuk belülről nyitni- zárni az ajtót.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 14

A kívülre kerülő számzáras rész viszont szabadon forog, egészen addig, amíg telefonnal, kártyával vagy az számkód bepötyögésével nem zárjuk a reteszt, ilyenkor 10 másodpercig a külső hengert elforgatva, kulcs nélkül nyithatjuk az ajtót. 10 másodperc után a retesz elenged, és a henger megint szabadon forog.

A zár beszrelése majdnem annyira egyszerű, mint egy hagyományos zárbetét esetén. Egy csavar tartja oldalról. A belső oldalon lévő henger egy hosszú száron csücsül, ami miatt olyan ajtókba is be lehet szerelni, ahol maga a zárbetét már nem lóg ki az ajtóból. Vagyis, a vastagabb ajtó sem akadály!

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 15

Ahogy írtam, az ajtó belső felére eső henger távolsága állítható a zárbetéttől. De nem csak az, hanem a külső számzáras rész is.

Beszerelés közben vettem észre, hogy az elemtartóban is el van rejtve egy kis tőcsavar, amit, ha kicsavarunk a hengert tudjuk rúdon csúsztatni. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a zárat 7,5-től 15 centis ajtóvastagságig tudjuk használni, legalábbis elvben. A gyártó szerint 50-100 milliméter között használható.

Az eltérés oka, hogy egyrészről a zárbetét kétoldalon kilóghat az ajtóból, másrészről a zárbetétet rögzítő csavar nem pont a betét közepén van, mint a legtöbb zárbetétnél. Emiatt hiába lehet a két forgatógombot 15 centis távolságig tolni egymástól, a gyakorlatban mégis 10 centi lesz a maximum. Mondjuk jó eséllyel ezzel le is fedték a bejárati ajtók 99,9 százalékát.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 16

Két dologról nem szóltam még, az egyik a biztonság. Az időjárással szemben meglehetősen ellenálló kinti rész, hiszen mínusz 30-tól plusz 60 fokig használható, IP44-es por és víz elleni védelmet kapunk, és ellenáll az elektrosztatikus kiüléseknek is 30 000 voltig. Szóval ezzel nincs gond.

A neten emellett lehet találni teszteket, ahol különböző módokon próbálnak bejutni az ajtókon, ahol ilyen zár van szerelve. A legdurvább, amikor kalapáccsal péppé verik a külső részt, de az ajtót így sem sikerül kinyitni. Szóval a biztonság jónak tűnik ilyen szempontból is.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 17

A másik, amiről még nem írtam, hogy mi történik, ha lemerülnek az elemek vagy akkumulátorok, akkor hogy jutunk be a lakásba. Nos, természetesen ez is meg van oldva. Zár külső részén a QR kód egy lehajtható kis ajtón van, emögött találunk egy USB portot, amihez külső akkumulátort tudunk csatlakoztatni. Ezzel tudunk áramot adni a nyitáshoz.

Mivel itt a rendszerben egy gateway is van arról érdemes szólni még néhány szót, bár a lényeget fent már leírtam.

Maga az okoszár tehát Bluetooth kapcsolaton tud a telefonunkkal kommunikálni. Ez jó is, rossz is, a rossz a dologban, hogy a hatótáv maximum 10 méter. Ez nem sok. Ahhoz, hogy a telefonunkon keresztül bármit be tudjunk álltani kell a fix kapcsolat, vagyis 10 méteren belül kell lennünk a zárhoz képest.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 18

A gateway ezt a problémát orvosolja. A távolság lényegében bármekkora lehet ezt használva, ha van otthon a wifin keresztül net, és a telefonod is kapcsolódott az internethez, akár mobilneten keresztül.

Ha így van, akkor nyugodtan megteheted, hogy elmész otthonról, bezárod az ajtót, és ha valakit be akarsz engedni, akkor a telefonodon csak kinyitod a zárat, és a családtag, vendég mehet is befelé, megvárhat bent, amíg hazaérsz.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 19

De, ahogy írtam nem csak erre jó a távoli kapcsolat, hanem arra is, hogy távolról megváltoztasd a zár beállításait, hozzáadj vagy törölj felhasználókat és még folytathatnám napestig. Ait talán még érdemes említeni, hogy a gateway használatával láthatod, hogy ki, mikor lépett be a lakásba, mikor érkezett haza pl. a gyermeked.


 

Összegzés

Az okoszár nem kell mindenkinek, biztos vagyok benne, hogy sokan legyintenek, hiszen jól elvannak a kulcsaikkal is (ahogy a párom is). Azért vannak olyan esetek, amikor jól jön ez a megoldás. Mondjuk, ha valaki kiadja a lakását vagy airbnb lakásokat üzemeltet biztos nagyon örül majd egy ilyen megoldásnak, mert simán kódkártyával vagy számzárral nyithatóvá teszi a lakást, aztán, ha elmegy a vendég a kódot szépen kitörli a zár memóriájából.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 20

Én azért fogom szeretném, mert nem szeretem a kulcsokat. Olyan telefonos ember vagyok, aki szeret mindent a telefonjáról intézni a fizetéstől most már az ajtó nyitásáig. Kényelmes megoldás. A gyerekeknek sem kell kulccsal rohangászni, elég, ha lesz náluk egy kódkártya. Szóval számomra leginkább a kényelem lesz a lényeges.

Biztos vagyok benne, hogy nem fogom a nyitási naplókat nézegetni, és az is tuti, hogy nem akarok netes hozzáférést sem, ez is felesleges nekem.

A végére az ár. Mondanám, hogy olcsók ezek a termékek, de nem azok. Persze nem ok nélküli a dolog, hiszen tényleg remek cuccokról van szó. Szerencsére ehhez a cikkhez is kaptam egy kuponkódot. Mivel most van (lesz) Halloween, így a HALLO kóddal kapunk 25 százalék kedvezményt október 31-ig.

A világ másik végéről is - Welock okos zár teszt WiFi gateway-jel 21

Szóval, ha szeretnél egy ilyen Welock zárat, hozzá egy gateway-t, akkor a gyártó oldalán megveheted. EU raktárból szállítják vám- és minden mentesen, még szállítási költség sincs. Ha másfajta zárra vágytok, akkor nézzetek körül a gyártó oldalán, mert a fent említett HALLO kuponkóddal minden termékre kaptok kedvezményt.

A vásárláshoz katt ide:

Welock okoszár billentyűzettel PCB41

Welock Smart Wifi Gateway

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.