Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatkozott az iPad 4. generációja

Az Apple bemutatta az iPad legújabb generációját.
ipad4
Az Apple 23-án tartotta rendezvényét, ahol hivatalosan is leleplezésre került az iPad Mini. Az újdonságon kívül a gyártó egy meglepetéssel is készült: bemutatták az iPad 4. generációját. Azt hiszem, hogy erre szinte senki nem számított, hiszen a 3. széria is alig néhány hónapos. Az iPad 4-be egy új, A6X névre keresztelt lapkészlet került, mely az ígéretek szerint nagyjából kétszer olyan erős CPU-t illetve GPU-t tartalmaz, mint ami az iPad 3-ban található. Az elődhöz képest változást jelent még a Lighting csatlakozó megjelenése, amit az új iPhone-ban ismerhettünk meg először. Az új generáció 499 dolláros áron kerül majd forgalomba, az iPad 2 azonban továbbra is megvásárolható lesz 399 dolláros áron. A hazai forgalmazás pontos kezdete egyelőre nem ismert.
Forrás: gsmarena.com

A szerzőről