Válassza az Oldal lehetőséget

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt

Képtelenség, hogy ezt sikerült összerakniuk.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt


Nézd meg videós tesztünket is:

 


 

Bevezető

Ez egy fura cikk lesz. Azért lesz fura, mert egyszer már megírtam, mégpedig 2021 októberében. Most pedig megkért a gyártó, hogy írjam meg újra. Persze a kérésnek jó oka van!

Az történt, hogy a KUU-nál, ami egy egyre ismertebb notebook gyártó, úgy döntöttek, hogy a sok belépőszintű gép után vesznek egy nagy levegőt, átugorják a középkategóriát, és létrehoznak egy igazi csúcsgépet. Nos, ez többé kevésbé sikerült is, ám az a néhány dolog, ami kevésbé, csúnyán elrontotta az összképet.

KUU finn szó, magyarul holdat jelent

Maga a notebook tök jól sikerült, de volt három olyan hiányosság, ami zavaró volt. Az egyik, hogy a billentyűzet kicsit lebegős lett, így nem lehetett rajta rendesen gépelni. A másik, hogy a proci hűtése zavaróan hangos volt. A harmadik, hogy beépített hangszórók zavaróan halkak voltak.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 1

Nem mondom, így sem volt rossz vétel, hiszen a közvetlen konkurensnél, a Microsoft Surface-nél így is erős 100 ezer forinttal kevesebbe került, de aláírom, ha az ember kiad egy notebookért 250 ezer forintot, akkor szeretné, ha nem lennének ilyen zavaró „hibák”.

Nos, az történt, hogy a cég képviselője megkeresett, és azt mondta: Figyelj Zoltán, kijavítottuk a gép hibáit, elküldöm, teszteld le újra, aztán gyorsan küldd vissza nekünk, hogy más is kipróbálhassa.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 2

A dolognak örültem is meg nem is, hiszen a gép nem sokban (Bár jelentős dolgokban) változott. Ugyanaz a külső, szinte ugyanaz a tudás, szóval sok újat nem tudok írni róla. Másrészről előre tudtam, ha tényleg kijavították a hibákat, akkor nagyon szomorú leszek, amikor vissza kell küldenem.

Szóval, ez a cikk jó részben meg fog egyezni az előzővel, kiemelve természetesen a változásokat.


 

MI IS A SURFACE, MI KUU LEBOOK Pro?

A hivatalos technikus terminus szerint ezek 2 az 1-ben gépek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyben kapunk egy Windowst futtató táblagépet és egy notebookot. Egy hagyományos táblagép és a 2 az 1-ben gépek között tehát külsőleg a billentyűzet lesz a különbség, ám van még egy dolog, ami talán még ennél is fontosabb, a hardver.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 3

Ezek a gépek ugyanis, bár úgy néznek ki, mint egy táblagép, belül, a kijelző mögött lényegében egy komplett notebook lakik bennük. Ráadásul nem is gyenge notebook, mert a Microsoft Surface jellemzően Intel Core i5 vagy Core i7 processzorokat használ, míg a KUU LeBook Pro-ban egy Intel Core i7 processzor dolgozik.

Szóval röviden.

A 2 az 1-ben gépek erős hardverrel szerelt, notebookok tudásával megegyező képességgel bíró táblagépek, amikhez a gyártó (a Microsoft csak opcionálisan) billentyűzetet is gyárt.


Értékesítés utáni szolgáltatások:

  1. Élethosszig tartó műszaki támogatás
  2. Az árut a kézhezvételtől számított 30 napon belül indoklás nélkül visszaküldheti.
  3. A nem emberi tényezők által okozott géphibák esetén egyéves ingyenes visszatérítést biztosítanak
  4. Ingyenesen biztosítjuk a pótalkatrészeket és a javítási videót;
  5. Ha az ügyfelek nem tudják megjavítani, visszaküldhetik a gépet a hivatalos karbantartási központba;
  6. Ha így sem lehet megjavítani, akkor a KUU ingyenesen biztosít egy új gépet

 


PAPÍRFORMA

Ebben a fejezetben megismerkedünk a géppel, a hardverrel, és persze a külsővel!

KÜLSŐ

A KUU LeBook Pro lényegi része, vagyis ahol a hardver lakik, mindössze 9,5 milliméter vastag, befogadó méretei 205 x 288 milliméter, a tömege pedig mindössze 859 gramm (+300 gramm a billentyűzet). Ebben a vastagságban, és ebben a házban kell elférnie mindennek, az alaplaptól a processzoron át a kijelzőig. Ez, nem csak a LeBook Pro, hanem az összes hasonló gép esetén igazi mérnöki bravúr.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 4

A gyártói leírás szerint, a Surface és a LeBook Pro látszólag nem különböznek egymástól, de ez csak a látszat. A kínai gyártó állítása szerint, az általuk használt, az iparág legjobb CNC öntési eljárása sokkal jobb megoldás, mint a Microsoft fémpréselési eljárása. Ebben a kérdésben nem akarok döntőbíró lenni, a tudásom nem elegendő a döntéshez.

Az tény, hogy a LeBook Pro háza rettentő keménynek, merevnek tűnik, kézzel nyomorgatva hajlásnak nyoma nincs, mintha egy tömbből állna az egész. Az összeszerelés vitán felül elsőosztályú, az anyagok, a kialakítás, az is, ahogy a csatlakozók ülnek a fémházban mutatja, hogy itt bizony felsőkategóriás géppel állunk szemben.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 5

A gépház természetesen minden ízében fémből készült, itt műanyagnak helye nincs. A kidolgozás az utolsó kis hangszórórácstól a kihajtható hátlap zsanérjáig szemet gyönyörködtető.

A külső kapcsán van még néhány dolog, amiről érdemes beszélni!

Az egyik, hogy a hátlap alsó fele kihajtható, így ez szolgál támaszként a gépnek, ha notebookként használjuk. A kihajtás szöge maximum ~140-150 fok lehet, vagyis a szinte teljesen fekvőtől a teljesen állóig bármilyen szögben használhatjuk a kijelzőt.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 6

A gépet kézbe fogva, szemből a baloldalon találunk egy hangszórórácsot, és két USB Type-C portot. A felső élen végig rács, itt távozik a meleg levegő a masinából, a bal sarok felé a bekapcsológomb. A jobboldalon egy 3,5-ös jack csatlakozó, egy hangerőszabályzó és alul a sztereó hangszórópár másik tagjának a rácsa.

Van még egy dolog ezen az oldalon, de ez nem látszik, ide lehet a géphez adott stylust rögzíteni. Ehhez mágnest használtak, ami kényelmes megoldás.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 7

Maradt az alsó él, de itt nincs más, mint a billentyűzet rögzítéséhez kellő dolgok, és persze a billentyűzet csatlakozója.

BILLENTYŰZET

A gép billentyűzete Olaszországból származó Alcantara anyagból is készült, amelyet gyakran használnak luxuscikkeknél és sportautóknál. Előnye a tartósság és a könnyű tisztíthatóság, a puha tapintás és az egyedi textúra.

Érdekes ugyanakkor, hogy míg a Surface esetén Alcantara az anyag a fedlapon és a gombok oldalán is, addig a KUU LeBook Pro esetén a gomboknál egy kicsit gumiszerű anyag a borítás. Azt, hogy ez jobb vagy rosszabb nem tudom, szerintem ízlés és megszokás kérdése.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 8

A billentyűzet amerikai kiosztású, ami hátrány, de tudtommal a Microsoft Surface esetén sem áll rendelkezésre magyar kiosztás, szóval, aki ilyen kategóriájú gépet keres, annak meg kell ezzel elégednie.

Lényeges, hogy a rendkívül vékony kivitel ellenére a klaviatúra korrekt háttérvilágítást kapott. Olyan pont jó erősségűt, se nem túl sok, se nem túl kevés, sokat hozzá ad a minőségi érzethez.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 9

A tapipad mérete véleményem szerint megfelelő. Látványra nem találunk rajta kattintható gombokat, de ott vannak azok a megszokott helyükön. A kialakítás előnye, hogy a gombok feletti rész is érintésérzékeny, így az egémutatót nagyobb területről tudjuk irányítani. Itt, ha valamibe bele kell kötnöm az egérgomb kattintása, ami néha kattan, de a kijelzőn nincs hatása.

Ahogy írtam, a Microsoftnál a billentyűzet opcionális, vagyis vehetünk gépet enélkül is. Ha emlékeim nem csalnak a plusz billentyűzet ára 50 ezer forint táján kezdődik. A KUU LeBook Pro esetén viszont a billentyűzet a csomag részét képezi, sőt, a dobozban találunk egy stylust (vagyis ceruzát) is, amivel a képernyőre firkálgathatunk. Ez a ceruza amúgy 4096 nyomásszintet képes elkülöníteni, így akár grafikai munkára is használható.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 10

Amit a klaviatúra esetén érdemes még kiemelni, az egyrészről a vastagsága – vagy inkább a vékonysága-, mert a billentyűzet egyben a gép „tokja” is. Emiatt aztán alig néhány milliméter vastag. A másik fontos dolog, hogy a billentyűzet és a gép között fizikai érintkezőket találunk, így nincs késés a gépelés és a képernyőn megjelenő szöveg között, és nem kell a Bluetooth beállítással sem vacakolni.

KIJELZŐ

Ahhoz, hogy a kijelzőre firkálhassunk nyilván az kell, hogy a kijelző érintésérzékeny legyen, egy tabletnél ez alap. Az viszont már közel sem, hogy ennek az érintésérzékeny, 12,6 colos IPS kijelzőnek a felbontása nem kevesebb, mint 2160 x 1440 pixel, vagyis 2,5K. A kijelző felbontásban nem, de méretében felülmúlja a Microsoft Surface-t, ami 2736 x 1824 pixelt tud 12,3 colos képátlón.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 11

A kijelző kapcsán, amit még tudhatunk, hogy 60 Hz-es a képfrissítés, a betekintési szög pedig az IPS paneleknél megszokott, vagyis rendkívül széles, 178 fokos. Az sRGB színtér lefedettsége kb. 90 százalék, az AdobeRGB esetén valamivel 70 százalék alatti.

HARDVER

Jöhet a gép lelke, vagyis a processzor. Ebből a szempontból a KUU LeBook Pro az előző Surface 6-os sorozathoz áll közelebb, nem az újabb Surface 7-hez. Ez abban nyilvánul meg, hogy a benne lévő Core i7 processzor még a 8xxx családba tartozik, nem az idei 11xxx-be. Ez persze a tudásából nem sokat von le, hiszen a két évvel ezelőtti Core i7 is erős proci, főleg, ha egy tabletet kell működtetnie.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 12

De amúgy is. Egy ilyen processzor teljesítménye már mindenre elég. Vághatunk videót, szerkeszthetünk képeket, akár játszhatunk is. Persze azért utóbbinak szab némi gátat, hogy a grafikus vezérlő az Intel HD Graphics 620.

Szóval, a gépben az Intel Core i7-8550U dolgozik, amiben 4 fizikai magot találunk, ezek darabonként két-két szálon, vagyis egy időben összesen nyolc szálon képesek utasításokat végrehajtani. A magok órajele 1,8 és 4 GHz között változik terheléstől függően. Mivel ez egy U jelű proci tudhatjuk, hogy alacsony fogyasztású, kimondottan hordozható gépekhez készült, így a hőkibocsájtás is alacsony (max TDP 15 watt). Ezzel együtt, talán a nagyon vékony gépház miatt kapunk aktív hűtést is a gépbe.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 13

Háttértárból és memóriából s van elég, előbbi 16- utóbbi 512 GB kapacitású. A 16 GB DDR4 (16 384 MB, 10-10-10-28, kétcsatornás) már szokványosnak mondható, főleg egy ilyen processzor mellett, de az M.2-es 512 GB-os SSD háttértár már korántsem a megszokott méret. A Surface esetén az 512 GB már csak a legfelső ársávban érhető el, ez jellemzően félmillió forintot jelent.

Itt jegyzem meg, hogy az új gépben 16 GB memória van, de a tavalyiban csak 8 GB volt, szóval ez előrelépés

EGYÉB KÉPESSÉGEK

A csatlakozókat a külsőnél már érintettem. Ezekkel kapcsolatban azért van még megjegyzésem. Egyrészről üdvözlendő, hogy USB Type-C csatlakozót kapunk, ez a jövő. Külön kiemelem, és óriási pirospontot adok érte, hogy a leírás szerint ezek a csatlakozók teljes értékűek, vagyis nem csak tölteni tudunk rajtuk keresztül, hanem használhatjuk például külső monitor csatlakoztatására is.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 14

Nekem azonban kicsit hiányzik a hagyományos USB, azt gondolom ebből egy még férhetett volna a gépre. Különösen azért, mert memóriakártya olvasó nincs. Ezt fekete ponttal tudom csak értékelni. De, ha már nincs memóriakártya olvasó, akkor legalább egy hagyományos pendrive-ot bedughatnánk. Már ha lenne USB A csatlakozónk.

Vezeték nélküli kapcsolatból rendelkezésünkre áll a kétcsatornás Wifi és a Bluetooth is. Kapunk kamerákat is, hátra egy 8- előre egy 5 megapixelest.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 15

A végére még egy nagyon jó dolog. A gépen jól elrejtettek egy ujjlenyomatolvasót is. Az elrejtést értsétek úgy, hogy maga, a felső peremen lévő bekapcsológomb az ujjlenyomatolvasó, szóval, ha beviszed az ujjlenyomatodat, akkor a gép, a bekapcsolás közben fel is ismeri azt, és jelszó, pinkód vagy egyéb azonosító nélkül beenged.

SZOFTVER

A gépen a Windows 10 Pro fut, természetesen legális, aktiválható példány. Az operációs rendszerrel kapcsolatban két nagyon fontos dolgot kell kiemelnem. Az egyik, hogy a kínai gépeken sokszor találunk mindenféle vacakkal agyontelepített rendszert, és sokszor tapasztalhatjuk azt is, hogy például a nyelv váltása sem zökkenőmentes.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 16

Nos, a KUU LeBook Pro esetén ezzel nem lesz gond, a Windows teljesen gyári. Annyira az, hogy miután detektálja, hogy földrajzilag hol helyezkedünk el, már át is állítja a rendszert magyar nyelvűre. Szóval semmi varázsolás, nem kell a magyar nyelvet letölteni, minden úgy megy, ahogy azt a Microsoftnál kitalálták.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 17

A másik fontos dolog, hogy a gép alkalmas a Windows 11 futtatására. Ezt természetesen a kompatibilitási varázslóval is ellenőriztem, és ez a program is azt mondta, hogy jöhet a 11. Vagyis, mivel a gépen legális Windows 10 fut, így a frissítés a Windows 11-re ingyenes lesz.


 

Tapasztalatok

Kezdjük az általános dolgokkal, vagyis azzal, hogy a gép nem csak látványra prémium, hanem használni is az. Egészen fura érzés egy erőre akár egy asztali géppel is összevethető táblagéppel dolgozni. Egyszerűen mindenre elég.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 18

Nyilván nem fog kiváltani egy milliós grafikus munkára épített gépet vagy egy sok milliós Apple masinát, de amúgy tényleg nem tudok olyat mondani, amire ne lenne elég. Direkt kipróbáltam, megvágtam vele egy rövid 4K videót (nem volt benne sok effekt), nyers, tömörítés nélküli képeket dolgoztam fel rajta. Ezek teljesen jól működő dolgok voltak.

Azt talán nem kell mondanom, hogy a hétköznapi feladatok, mint a böngészés, a Facebook, az irodai programok meg sem kottyanak neki.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 19

Most jöhet a kérdés, valóban sikerült a hibákat javítani?

Nos, a legzavaróbb a hűtés hangja volt, ez lényegében észrevehetetlenné szelídült. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha bekapcsol csak kis halk surrogást hallunk, semmi több. Ez egy nagy pirospont!

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 20

Sokat javítottak a hangon, de talán ez az a pont, ahol egy kis plusz, mármint hangerőbeli plusz belefért volna. A gép javára szóljon, hogy a minőséggel már nincs gond. Nyilván nem egy Hi-Fi cucc, de egy táblagéptől ezt irreális is lenne elvárni. Maradjunk abban, hogy szépen szól, de lehetne hangosabb.

A billentyűzet viszont tökéletes lett. Több dolgon is javítottak. Nem csak megszűnt a lebegés, még választhatunk is, hogy a billentyűzet teljesen vízszintesen feküdjön az asztallapon vagy felénk döntve legyen kicsit. Ezt úgy érték el, hogy betettek e billentyűzetbe egy plusz mágnescsíkot, így nem csak a gép aljára, hanem az előlap alsó részére is feltapasztható. Másrészről változtattak a „zsanér” kialakításán is, így az már nem emeli meg a billentyűzet gép felöli részét, nem lebeg.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 21

A dolog tehát úgy áll, hogy a hibák olyan 90 százalékig javítva lettek! Ez nagy szó, hiszen a gép álom volt (ha a hangja nem zavart minket), de most már tényleg hibátlan. Ebben az állapotban felveszi a versenyt bármelyik prémium gyártó termékével.

A végeredmény tehát a hibák javítása terén két bazi nagy pirospont, meg egy kisebb, ami kevésbé piros.

Jelen állapotában tehát a KUU LeBook Pro képes teljesen kiváltani egy notebookot. A gépelés így már kellemes, a billentyűk érzékenysége, keménysége jó. Persze a gombok kisebbek, mint egy 15 colos notebook esetén, de ez a méretből adódik.

A kijelző már a tavalyi modellben is jó volt. A felbontás tökéletes, nekem a fényerő is elégséges volt, szóval véleményem szerint itt sem érheti szó a ház elejét.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 22

Ahogy írtam a hardver mindenre elég. Persze azért ez az Intel Core i7 nem egyezik meg képességeit tekintve egy asztali gépbe szánt i7 processzorral, mert a hordozható gépeknél nem csak a teljesítmény, hanem a hosszú akkumulátoros üzemidő is fontos. Ezzel együtt, azaz izomerő, amit a LeBook Pro-ba pakoltak fergeteges.

A memória és a háttértár megint tökéletes, hiszen a 16 GB-nyi DDR4 memória sebessége és kapacitása is megfelel napjaink kihívásainak. Az SSD háttértár sebessége és kapacitása is mindenre elég, gyors is, és az 512 GB területtel jó ideig elleszünk.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 23

Jelen állapotában, a tavalyi hibák javításával ez a gép már teljesen jó munkára és mondjuk 90 százalékos multimédiára. A 10 százalék mínuszt a hangerő miatt számoltam, mert a képminőség és a hang minősége amúgy teljesen megfelelő.

A lényeg tehát, hogy a LeBook Pro lényegében hibátlan darab lett, így pedig már nem látok olyan bosszantó hibát, ami akadálya lehet a beszerzésnek.


 

Összegzés

Számomra a KUU LeBook Pro már nem hatot olyan óriási újdonságként, mint elsőre, tavaly. A legfontosabb kérdés, ahogy az olvasható, nem az volt, hogy a gép jó vagy rossz, hanem az, hogy a három bosszantó hibát sikerült-e orvosolni. Sikerült!

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 24

Olvastam (láttam) a neten az elődről egészen lesújtó véleményeket is, és részben igazat kell ezeknek adnom. Továbbra is tartom, hogy a Microsoft Surface és a LeBook első verziója közötti árkülönbség a három problémát majdnem, hogy elfogadhatóvá tette.  Tény, ha az ember vesz egy új notebookot negyedmillió forintért, akkor nem azt fogja nézni, hogy mennyivel olcsóbb, mint a Surface. A bosszantó hibák 250 ezerért még sokkal bosszantóbbak.

Ettől a notebooktól leteszed az arcodat – KUU LeBook Pro teszt 25

Szóval a javítás ráfért a KUU LeBookra, mert így lett tökéletes, így lett Pro. Olyannyira tökéltes, hogy most már nehezen tudok bármilyen, józan ésszel magyarázható indokot, ami miatt valaki nem ezt, hanem a Microsoft Surface-t veszi meg sokkal drágábban.

Ha tetszik a gép, akkor jelenleg az Amazonról tudod megrendelni, de remélem hamarosan más webáruházakban is feltűnik majd.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.