Válassza az Oldal lehetőséget

Indul a Black Friday a kínai áruházakban

Indul a Black Friday a kínai áruházakban

Bár hagyományosan a 11.11-es leárazások viszik a prímet, azért a Fekete Péntek is ütős szokott lenni!

Indul a Black Friday a kínai áruházakban

Kezdjük elsőként is a legfontosabb kérdéssel, amit megrendeltek Fekete Pénteken, az karácsonyig megérkezik-e. Természetesen csak az elmúlt évek tapasztalatára tudok hagyatkozni.

Sajnos idén, a pandémia miatt speciálisak a körülmények, de bíztató jel, hogy a tavaszi nagy késések után, az év eddig eltel részében a szállítások visszatértek a rendes kerékvágásba. Mintha szép lassan hozzászokna a világ a jelenlegi helyzethez. Az élet megy tovább, még, ha kicsit másképp is mint eddig.

Ami biztos, hogy 3 évvel ezelőtt volt némi fennakadás, de nem vészes, ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám, hogy a csomagok 10-15 százaléka nem érkezett meg, legalábbis a visszajelzések alapján ennyire tippelek.

2 évvel ezelőtt borzalmas volt a szállítás, rengeteg csomag, sok konténer akadt el a hazai posta rendszerében, rengetegen panaszkodtak, hogy a karácsonyra rendelt ajándékok nem érkeztek meg. Egészen extrém helyzetek alakultak ki, előfordult, hogy olyan csomagok megérkeztek, amik december elején kerültek feladásra, de olyanok, amik november végén azok nem. Érkeztek olyan információk, hogy a postánál szó szerint hegyekben állnak a csomagok, és akinek a pakkja a a kupac alján volt, mert korábban érkezett, az csak januárban jutott hozzá, akinek később jött és a kupac tetejére került, az időben megkapta.

Ilyen előzmények után atavaly semmi jóre nem számítottunk, ám valahogy megtáltosodott a rendszer. A csomagok időben az országba értek, és valami történt a postán is, talán tanultak az előző évek fiaskóiból, mert szinte nem hallottam olyan csomagról, ami ne ért volna időben a címzetthez.

Hogy mi lesz idén? Természetesen nem tudhatjuk még. Annyit tudok mondani, hogy remélhetőleg a tavalyi év bevált módszerét idén is használni tudja a posta, de azért, aki  Fekete Pénteken rendel ajándékot, az a biztonság kedvéért gondoljon előre arra, hogy valamilyen alternatív megoldásra is szükség lehet az utolsó pillanatban.

A Fekete Péntek, nem meglepő módon péntekre esik. Ez egy olyan nap, mint a szilveszter, ami, báemynnit is riogatnak vele minket, hogy péntekre és 13-ra fog esni, erre sok esély nincs. A Fekete Péntek mindig november utolsó péntekje, ez idén november 27-re esik.

Mivel készülnek az áruházak?

Ahogy a bevezetőben írtam, a leginkább kiemelt bevásárlóünnep Kínában a 11.11, de ez nem jelent semmit az árak szempontjából. Sőt, mivel tudják ők is, hogy a kínai raktárakból Fekete Péntek után már nem nagyon fogunk ajándékot venni, ezt amolyan utolsó (vagyis utolsó előtti) lehetőségnek tartják, hogy a raktárakat kiürítsék. Így aztán, könnyen beleakadhatunk egészen jó vételekbe is.

Ami a lehetőségeket korlátozza az a raktárkészlet. A 11.11 alatt jelentősen megcsappanak a készletek, az áruházak próbálják ezt valamennyire feltölteni a Fekete Péntekre, de ez nem mindig sikerül. Sok helyen láthatjuk, hogy az árak most olyan magasak, hogy a 11.11 előttieket is verik, ráadásul kupon is elég kevé van. Ennek is az lehet az oka, hogy a kereskedők a megmaradt készletekből próbálnak a Fekete Péntekre is tartalékolni.

És mi jön a Fekete Péntek után?

Legeslegutolsó lehetőségként, szoktak tartani péntek után egy Cyber hétfőt is, ez már tényleg a nagy akciók vége. Tudom, sokan mondják, porhintés az egész, de azt is tudom, hogy januárban-februárban vissza fogjuk még sírni a mostani árakat. Minden évben ez történik. A következő akciós időszak április környékére várható, természetesen közel sem lesz olyan erős, mint a mostani. Szóval, vásárlásra fel!


 

Elővételi akció a Banggoodon

Indul a Black Friday a kínai áruházakban 2

Már most betárazhatsz némi előleg befizetésével, így biztosan nem maradsz le se a jó árról, se magáról a termékről. 1-3 dollár befizetésével garantálhatod magadnak a pénteki vásárlást itt:

Banggood elővételi akciók


 

Kuponközpont a Banggoodon

Indul a Black Friday a kínai áruházakban 3

A Banggood rengeteg kuponos akciót ad, nem csak most, hanem az év egészében. Persze ezeket meg is kell találni, ahogy tudjátok, mi eben segítünk nektek. Most azonban könnyű dolgotok van, mert ahogy a 11.11 alkalmából, úgy most is adnak egy kuponközpont nevű oldalt, ahol összegyűjtik a legkedveltebb termékekhez tartozó kuponos akciókat. Legyél szemfüles, szúrd ki a legjobb ajánlatokat és élj velük!

Banggood kuponközpont


 

1 hét alatt megérkezik a Banggoodtól

Indul a Black Friday a kínai áruházakban 4

Idén a Banggoodnál a legnagyobb meglepetés az EU raktárak durva szaporodása és a bennük található árukészlet növekedése volt. A hozzánk közel található cseh raktárban bődületes mennyiségű termék volt, a szállítás is ingyenes volt a legtöbb esetben, szóval volt minek örülni. Mostanra a cseh raktár készletei jelentősen megcsappantak, de azért még van miből válogatni. A Banggood, hogy segítsen nekünk, ezeket most egy oldalra gyűjtötte. Itt kuponkód nincs, de azért tőlünk kérhetsz, a Facebook csoportunkban próbálunk segíteni!

1 hét alatt megérkezik a Banggoodtól


 

Minden akció egy oldalon a Geekbuyingon

Indul a Black Friday a kínai áruházakban 5

A Geekbuying nálunk eddig kicsit a háttérbe volt szorítva, hozzá teszem némileg méltánytalanul. Az áruház kimondottan megbízható, rengeteg EU raktárral rendelkeznek. Árak tekintetében kicsit elmaradnak a Banggood mögött, de avan néhány olyan termékkör, amit érdemes figyelni. A Tronsmart cuccok például nagyon jó áron vannak náluk, elektromos rollereket is találunk piacvezető áron, de akad sok robotporszívó is, meg millió és egy egyéb dolog.

Talán telefonok terén nem mondhatók erősnek, táblagépek, drónok területén már szokott akadni egy-egy jobb ár. A lényeg, hogy érdemes velük számolni, sok kupont is tudok hozzájuk, szóval nézzetek körül!

A Geekbuying Fekete Péntek oldalán van játék, kipörgethetünk kedvezményeket, találunk kuponokat, amiket több termékkörhöz használhatunk, ezek nagyjából 10 százalék engedményt adnak az eredeti árból. Raktárakra lebontva megtaláljuk a termékeket, így külön a német, a lengyel, a spanyol és a cseh raktárak kínálatát is megtekinthetjük.

Geekbuying Fekete Péntek

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.