Válassza az Oldal lehetőséget

Intel és a 65 nanométer

Az Intel vezetőitől származó hírek szerint rendben haladnak a 65 nanométer bevezetésével, már idén megjelenhetnek az első kereskedelmi szállítmányok.

2006 harmadik negyedévére pedig már az új, korszerűbb gyártástechnológia kerülhet túlsúlyba a jelenlegi 90 nanométeressel szemben. Egyelőre csak néhány új mikroprocesszorról szállingóznak a hírek: a Cedar Mill egymagos, a Presler kétmagos asztali megoldás lesz. A Dempsey a kiszolgálókhoz készülő kétmagos termék, Yonah-t pedig már igen jól ismerjük: ő a noteszgépekhez készül egy- és kétmagos változatban egyaránt.

A kisebb csíkszélességnek köszönhetően végre megnyílik az út a kétmagos megoldások tömeges elterjedése felé. A fejlettebb gyártósorok bevezetése után a 90 nanométer valószínűleg a kevésbé igényes termékeknek, például lapkakészleteknek és hálózati eszközöknek marad, ami egyben ezek jelentős fejlődését is magával hozhatja.

A gyártótól származó hírek szerint általában egy csíkszélességugrás fejlesztési költsége manapság 500 millió és 1 milliárd amerikai dollár közötti összegbe kerül. Ennek tudatában érthető, hogy a jövőt illetően még csak a 45 nanométerrel foglalkoznak behatóbban, a 32 nanométeres kutatás még csak mostanában kezdődött el.

Visszatérve a 65 nanométerre érdemes megjegyezni, hogy az AMD-nek hosszú évek után most először lehet esélye arra, hogy legfőbb versenytársához képest egy éven belül ők is átálljanak a korszerűbb technológiára. A felzárkózást a cég új processzorgyára, a Fab 36 teszi lehetővé.

A szerzőről

Exit mobile version