Válassza az Oldal lehetőséget

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek

Minden a spórolásról szól, sajnos a karácsony is.

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek

Recesszió, recesszió, recesszió, Rezsi, megint rezsi és még mindig rezsi. Infláció, sok infláció, nagy infláció. Erről szól az életünk. Mindenki sprórol, mindenki megfogja az utolsó forintokat is, persze teljesen érthető módon. Ez az év nem teljesen úgy alakult, ahogy azt januárban elképzeltük, és ez nem jó. Nem csak azért, mert spórolnunk kell, hanem azért is, mert ez a spórolás rá fogja nyomni a bélyegét a karácsonyra is. Az egy dolog, hogy nem kapunk sok szép ajándékot, de adni sem tudunk, és ez a nagyobb baj. Emiatt már most elkezdem gyűjteni az olcsó ötleteket, hogy idén is kerülhessen a fa alá megfelelő meglepetés.

Ebben a cikkben több témával is találkozhattok. Az első részeben EU raktáras, 5000 forint alatti termékeket gyűjtöttem össze. Ezeket megvehetitek magatoknak is, de akár karácsonyi ajándéknak is jók lehetnek. A második részben pedig az első olyan kínai áruház termékeit láthatjátok, aki nyitott magyarországi raktárat, így minden termék ingyenes szállítással, 2-3 nap alatt a kezedben lesz, plusz áfa vagy vám természetesen nincs.

Vágjunk is bele, hosszú cikk lesz!

Oldalunkon elektromos rollert nyerhetsz, részletek a cikk végén!

 


Az összes kuponos akció napi frissítéssel itt érhető el:

BANGGOOD KUPONOS AKCIÓK

 


HOGY VÁSÁROLJ KUPONNAL?

  1. Nyisd meg a termékoldalt a lenti listában a termék nevére kattintva
  2. Kattints az „Buy Now”, majd a megnyíló ablak jobb felső részén a „Discounts” alatt, a „Coupons” sorra
  3. Az „Input coupon code” mezőbe másold be a kuponkódot, és használd a „Use” gombot.
  4. Ezután jöhet a “Place Order” gomb, és befejezheted a vásárlást.

 


 

Eachine EC11 RC távirányítós autó

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 2

Jöjjenek a játékok ezzel az olcsó, szórakoztató távirányítós autóval. A táviránytó akár egy retro konzolhoz is tartozhatna. Segítségével jókat ökörködhetünk a méretéhez képest hatalmas kerekekkel szerelt járgánnyal. A mindössze 11 x 9,5 x 8 centiméteres autó nem a száguldozásról, sokkal inkább a borulásról, ütközésről zuhanásról szól. Az autó ára 3513 forint itt:

Eachine EC11 RC távirányítós autó

 


 

TOPSHAK TS-DS1 7- és DS2 8 colos FŰRÉSZ

A hét legjobb kínai kütyüi 5000 forint alatt 4

Itt az ősz, indulnak a kerti munkák. Apróbb vagy közepes vastagságú ágak levágásához tökéletes lehet ez a fűrész, amire azt írják, hogy 7- illetve 8 col hosszú vágóéllelrendelkezik. A fűrész összecsukható, így használaton kívül kis helyen elfér, és garantáltan nem áll a hátsónkba, ha a farzsebünkbe tesszük és így egyensúlyozunk a létrán. A fűrészek ára most a BGHPT15 kuponkóddal 2900- illetve 3600 forint:

 

TOPSHAK TS-DS1 7 COLOS FŰRÉSZ

TOPSHAK TS-DS2 8 COLOS FŰRÉSZ

 


 

XIAOMI YOUPIN PÓKER KÁRTYA (FRANCIA KÁRTYA)

XIAOMI YOUPIN Creative Game Card Werewolf Killing Poker Playing Cards Board Games

Bár a nagy pókerláz már évekkel ezelőtt lecsengett, még mindig sokan vannak, akik szeretnek kártyázni. Természetesen nem csak pókerezni lehet vele, hanem más, franciakártyás játékokat is játszhatunk. Nekem speciel ezek még mindig nagyon nagy élményt okoznak, mint a legtöbb társasjáték, biztos nem vagyok ezzel egyedül.

A Xiaomi kártyája is cseh raktárból vásárolható meg, az ára ~3700 forint itt:

XIAOMI YOUPIN PÓKER KÁRTYA (FRANCIA KÁRTYA)

 


 

DIGOO DG-PCS2 WEBKAMERA

A hét legjobb kínai kütyüi 5000 forint alatt 17

2 megapixeles érzékelő, FHD felbontás és maximum 30 képkocka sebesség. Ezek nem rossz adatok egy webkamerának, főleg, ha még jól is néz ki, és méginkább, ha olcsó is. Már pedig ez elég olcsó, mert kupon nélkül 4390 forintért adják itt:

DIGOO DG-PCS2 WEBKAMERA

 


 

DANIU 34 X 23CM SZILIKONPAD

Ezek most a legjobb EU raktáras kínai kütyük 5000 Ft alatt 5

Ezt a szilikon padot a barkácsolós, forrasztgatós emberek fogják szeretni. Puha szilikon az anyaga, így nem karcolódnak a rá helyezett, szerelésre váró dolgok, például a telefon kijelzője. Nyugodtan forraszthatunk rajta, a forró ón nem hagy nyomot rajta, és a lecsöppent óncseppek is könnyen eltávolíthatók róla. Itthon többszörös áron adják, szóval ezt érdemes kintről vásárolni.

Az ára a BG23e592 kuponkóddal mindössze 4400 forint itt:

DANIU 34 X 23CM SZILIKONPAD

 


 

HANDSKIT SI929 FORRASZTÓPÁKA

A hét legjobb EU raktáras, kínai kütyüi 5000 Ft alatt 9

Az előbbi szilikonpad mellé itt egy forrasztópáka. Sima konnektoros tápellátás, 90 wattos teljesítmény, 100 és 480 fok között állítható hőfok, hőmérsékletkijelzés  és maximum 5 fok eltérés a beállított értéktől. Ezt kapjuk, ezt ígéri a gyártó. Mindent összevetve nem rossz darab ez a páka, és szerencsére az ára sem magas. A BGf24e74 kuponkóddal 5200 forintért tehetjük kosárba itt:

HANDSKIT SI929 FORRASZTÓPÁKA

 


 

RGB GAMER BILLENTYŰZET

25 hasznos kütyü 5000 alatt EU raktárból 16

USB-s a cucc, és azoknak ajánlott, akik a normál billentyűzetükön dolgoznak vagy tanulnak, de szeretnének egy gamer cuccot is, ami így már nem férne el az asztalon. Ez a szerkezet viszont elfér a normál billentyűzet mellett. 35 gomb van rajta, kapunk RGB fényeket is, van csuklótámasz is, szóval jatékosoknak jó lesz, és kényelmes lesz. Az ára a BGKBandmos12 kuponkóddal 5000 forint itt:

RGB GAMER BILLENTYŰZET

 


 

DIGOO DG-AT9001 KONYHAI ÓRA

25 hasznos kütyü 5000 alatt EU raktárból 7

Egyszerű és mutatós szerkezet, ami ráadásul mágneses, így akár a hűtő ajtajára is “felragaszthatod”, ha a pulton nincs hely. Ha lejár a beállított főzési idő, akkor riaszt. Azt hiszem ez minden, amit tudni kell róla. Az ára kupon nélkül 3950 forint itt:

DIGOO DG-AT9001 KONYHAI ÓRA

 


 

METSZŐOLLÓ

20+1 kínai kütyüi 5000 forint alatt 13

Sokat erről sem tudok írni. A szerkezet fémből, alumíniumból épült, a vágóél természetesen acél, a markolat ujjvédős, és tettek rá biztonsági zárat is. A kis méret ellenére a gyártó azt mondja, hogy 20 milliméteres ágvastagságig használható. Ha használjátok a BGHPT15 kuponkódot, akkor a cseh raktárból 4450 forintból megvehetitek itt:

METSZŐOLLÓ

 


 

KINGSO EDISON ÉGŐK E27-ES FOGLALATTAL

20+1 kínai kütyüi 5000 forint alatt 12

A csomagban két darab izzó lapul. Ezek az Edison stílusú izzók nem olvasólámpába valók, sokkal inkább hangulatvilágításnak lesznek megfelelők, esetleg ebédlőasztal fölé, bártpulthoz és hasonló helyekre lehet még használni őket. Ilyen helyekre viszont nagyonis jók, hiszen meleg, barátságos, természetes fénnyel rendelkeznek.

A két izzót tartalmazó csomag ára most kupon nélkül csak 3500 forint itt:

KINGSO EDISON ÉGŐK E27-ES FOGLALATTAL

 


 

ELEGIANT BLUETOOTH SZELFIBOT

20+1 kínai kütyüi 5000 forint alatt 3

Ez is egy elég megszokott szerkezet. Használható tripodként vagy szelfibotként is, a telefonunkat Bluetooth távirányítóval is irányíthatjuk, így akár messzebbről készülő csoportképeket is kivitelezni tudunk. Persze úgy, hogy mi is rajta leszünk a képen. A szelfibot érdekessége, hogy sportkamerához használható adaptert is tettek a csomagba.A mostanában tapasztalható árrobbanás ellenére ez a cucc még mindig olcsó, csak 4392 forintot kérnek érte kupon nélkül.

ELEGIANT BLUETOOTH SZELFIBOT

 


 

Vízálló telefontartó navigációhoz, kerékpárra

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 3

Ez egy igen hasznos dolog, ha a bringátokon vagy elektromos rollereteken nagyobb túrákat is megtesztek, ahol nem árt a navigációs segítség. A tokba betehetitek a telefont, nem fog ártani neki egy kis eső, a felső árnyékoló pedig a kijelzőre tűző napot hatástalanítja. Összességében úgy érzem, hogy a kupon nélküli 4400 forintot megéri. Vásárlás itt:

Vízálló telefontartó navigációhoz, kerékpárra

 


 

Okos, telefonról vezérelhető karácsonyfafüzér

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 4

Ez az egy termék az a listából, ami kínai raktárból rendelhető, de merem ajánlani, mert egyrészről még bőven megérkezik karácsonyig, más részről a hazai húszezer forintos ár helyett 4000 forint alatt megkapjuk. Azt hiszem ezek fontos érvek.

Természetesen színes égősorról van szó, ami ezerféle színnel tud világítani, ráadásul sok effektet is tud. A telefonon lejátszott zenéhez is képes alkalmazkodni, időzíthető is, ráadásul az égősort kültéri használatra is ajánlják. A telefonról Bluetooth kapcsolaton keresztül tudjuk vezérelni. Kapható 5- 10- 15 és 20 méteres változatban is.

A képen láthatótól eltérően nem lehet a sort szekciókra bontani, eltérő színű fénye vagy több sor megvásárlásával, vagy effektek használatával érhető el. A Standard shippinget (szállítást) választva az eladó fizeti a vámot.

Okos, telefonról vezérelhető karácsonyfafüzér

 


 

Magyar raktáras termékek

Nyugodtan mondhatom, évek óta vártuk, hogy mi is kapjunk raktárat, ahonnan gyorsan és szállítási költség mentesen rendelhetünk. Lengyelországban már sok cégnek van raktára, ahogy a cseh, a francia, a spanyol és a német piac is ki van szolgálva országon belüli raktárakból, de mi, itt, Közép-Európában még nem kaptunk lehetőséget arra, hogy hazai raktárból rendeljünk.

Anno, még a Gearbest fontolgatta egy magyar raktár megnyitását, de aztán mind tudjuk mi lett a cég sorsa. Szóval a raktárnyitás nem valósult meg. De most, végre, a Geekbuyingnál úgy döntöttek, hogy érdemes lehet egy helyi raktárat nyitni. Reménykedjünk benne, hogy a dolog beválik, és szép lassan (vagy inkább gyorsan) jó sok terméket érhetünk majd el gyors, országon belüli szállítással.

Ami már most látszik, hogy a kezdeti Tronsmart felhozatal mellett egyre több fej és fülhallgató, játékkonzol jelenik meg, de van már légtisztító, drón és monitor is. Szóval a választék gyorsan bővül, az e heti újdonságok pirossal kiemelve találjátok meg!

 

Kép
Termék neveEredeti ár (Ft)Akciós ár (Ft)Kuponkód
Redroad G10 Self-cleaning Robot Vacuum Cleaner 2800pa273 250.- 259 811.-REDROADG10 
Xming Q1 SE1080P Mini Wireless LED Projector53 750.-42 625.-NNNDB6FOCTW6J
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 6
KTC G42P5 42 inch Gaming Monitor 3840×2160 4K UHD568 029.-–  –
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 7
Triangle Stand for KTC G42P5 Monitor65 636.-–  –
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 8
KTC H27S17 27-inch 1500R Curved Gaming Monitor QHD 2560×1440103 813.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 9
KTC H32S17 32 inch 1500R Curved Gaming Monitor 2560×1440 QHD 165Hz130 814.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 10
8BitDo Pro 2 Bluetooth Controller with Joystick for Nintendo Switch, PC, macOS, Android, Steam & Raspberry Pi19 705.-17 047.-NNN88PROHU
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 11
Powkiddy V90 64GB Flip Retro Game Console
18 914.-17 047.-NNNV90HU
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 12
Tronsmart Bang Mini 50W [2 darabos csomag]80 176.-62 916.-TRONSMART20
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 13
Tronsmart Bang Mini 50W40 312.-33 422.-TRONSMART15
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 14
X96 X4 Android 11 4GB/32GB TV BOX24 633.-
JJRC X23 GPS 5G WIFI FPV 4K Dual Camera 360 Degree Obstacle Avoidance Foldable RC Drone - Version B Standard Design
JJRC H106 4K Drone Dual Camera Two Batteries – Black20 154.-17 914.-gkbtoy210101
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 15
3.5 Inch IPS TYPE-C Secondary Screen CPU GPU RAM HDD Monitoring11 642.-10 045.-6X0KOW5F

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 16

Tronsmart Studio 30W
13 343.-11 079.-NNNMARSTUHU
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 17
Tronsmart Bang 60W + ajándék Tronsmart Trip40 312.-37 136.-TSBANG
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 18
Tronsmart Trip8955.-8059.-GKBTSHU05
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 19
Tronsmart Apollo Air+
17 018.-11 079.-NNNAIRP9TH
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 20
Tronsmart Onyx Ace Pro13 434.- (fekete)

8952.- (fehér)

11 642.- GKBTSDE10 – fekete

NNNACEPWHITE – fehér

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 21
Tronsmart Force Max 80W49 271.-43 000.-GKBTSHU02
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 22
Tronsmart Element Mega SoundPulse 40W15 674.-15 226.-GKBTSDE2
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 23

 

[2 darabos csomag] Tronsmart Element Mega  40 W34 488.-28 665.-GKBTSDE8
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 24
Tronsmart Element Mega Pro 60W
34 488.-28 664.-GKBTSDE8
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 25
[2 darabos csomag] Tronsmart Element T6 Plus
44 791.-35 384.-GKBTSDE7
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 26
Tronsmart Element T6 Plus 40W22 393.-17 914.-GKBTSDE6
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 27
Tronsmart T6 Plus Upgraded Edition 40W20 154.-18 810.-GKBTSDE9
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 28
Tronsmart Force SE 50W
24 848.-19 609.-NNNDBTMSEAT
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 29
Tronsmart Force X 60W35 832.-34 951.-6WEOPCL1

Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 30

Tronsmart Force SoundPulse 40W21 498.-
  
[2 darabos csomag] Tronsmart Force SoundPulse 40 W (kifogyott, értesítés kérhető)
35 832.- – –
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 32
GameSir X3 Type-C Game Controller & Cooler 
39 868.-39 415.-6JSDY4ZJ
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 33
GameSir LeadJoy VX2 AimBox Multi-Platform Console17 914.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 34
ANBERNIC RG351MP 80GB Retro Game Console
58 230.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 35
ANBERNIC RG351V 128GB Handheld Game Console
58 230.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 36
ANBERNIC RG353P 112GB Retro Game Console71 669.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 37
ANBERNIC RG503 80GB Retro Game Console62 709.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 38
ANBERNIC RG351P 64GB Retro Game Console [10 000 játék]37 624.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 39
Apods P300 Bluetooth 5.0 TWS8059.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 40
Apods i500 Bluetooth 5.0
8059.-
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 41
Tronsmart Apollo Q10 ANC13 343.-12 671.-6UMYUHWV46
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 42
Tronsmart Element T6 Max 60W30 904.-27 769.-GKBTSDE1
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 43
Tronsmart T7 Mini 15W
13 343.-11 194.-GKBTSHU04
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 44
Tronsmart T720 153.- 18 347.-TRONSMARTT7 
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 45
Tronsmart Force 2 30W
12 986.-12 230.-6VBEIHRS6H
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 46
Baomi Air Purifier 2nd Generation38 519.-35 832.-6VMCUWAPGF
Kütyük 5000 alatt akár karácsonyra is + magyar raktáras termékek 47
Tronsmart Groove 2 10W9851.-9608.-6X0H5X1CSJ

 


 

ZÁRSZÓ

 

Elindult karácsonyi nyereményjátékunk, amiben 20 értékes nyereményt sorsolunk ki. A főnyeremény idén egy elektromos roller! Ha szeretnél nyerni vagy szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg!

 

KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA

 

 

YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk.

HOC TV YOUTUBE CSATORNA

 

A cikk írásakor majdnem minden termék Eu raktárból (CZ, PL, ES vagy FR) rendelhető. Figyelj oda, ha az EU raktárból kifogynak a termékek automatikusan a kínai raktárra ugrik át a link.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.