Válassza az Oldal lehetőséget

Október 12-én jön az iOS 5

Az Apple iOS következő verziója, az iCloud nevű szolgáltatással érkezik.

Az új iOS 5 minden képességét egyelőre nem fedték fel valószínűleg, mivel már eddig is úgy gondoltuk, hogy mindent tudunk, de mostanra mégis újdonságot tartogattak, ugyanis a tegnapi rendezvényen egy Siri nevű rendszer mutatkozott be, ami gyakorlatilag egy hangfelismeréses keresésen alapul. Persze ennél jóval komplexebb, elméletileg egyszerű kérdésekre tud válaszolni, néhány telefonos funkciót el tud érni, mint például az ébresztő beállítása, de akár GPS információk függvényében is képes feljegyezni dolgokat, így akár képes figyelmeztetni valamire mikor elindulok otthonról. Sajnos a hatékonyságában biztos lesz majd csalódás, hiszen a hangfelismerés eddig sosem volt túl pontos. És ami kevésbé meglepő, természetesen egyáltalán nem beszéli a magyart, és a közeljövőben igen jó eséllyel nem is fogja megtanulni az amúgy angol, német és francia nyelvet ismerő Siri.

Lesz még egy képeslap alkalmazás, amivel a digitálisan elkészített képeslapjainkat elméletileg kinyomatott formában elküldi az Apple, ennek a díja 2,99 és 4,99 dollár között alakul a földrajzi helyzetünk függvényében.

newios5_1

A néhány ismert dolog ami az iOS 5-tel érkezik; az iCloud, ami egy felhő alapú szolgáltatás, ezentúl itt tárolhatjuk üzeneteinket, dokumentumainkat, e-mailjeinket, képeinket, kapcsolatainkat, naptárbeállításainkat, és bármilyen multimédiás adatot, zene, film vagy bármi. Ezeket folyamatosan szinkronban tarthatjuk, és még biztonsági mentésre is alkalmas lesz, Wi-Fi elérés esetében. Ingyenesen 5 GB tárhely áll majd rendelkezésünkre, ezen felül pedig akár 50 GB kapacitás is bérelhető lesz, ez évi 100 dollárba kerül, de bővíthetünk ennél kisebb mértékben is. A 10 GB-os csomag ára 20 dollár, a plusz 20 GB helyet biztosító előfizetés pedig 40 dollár lesz éves szinten. 

A WWDC 2011 alkalmával tartott bemutatón mutatták meg a többi ismert funkciót, az összes újítás száma nagyjából 200-ra rúg, kisebb nagyobb dolgokból adódik ez össze. Egyik legfontosabb a Notification Center, itt jelennek majd meg az értesítések ezentúl, így egy helyen megtalálhatunk minden aktuális történést. Megújul a Safari böngészde, ahol megjelenik a több lapos böngészés lehetősége, valamint kapunk egy Reader List nevű funkciót, ahova weblapokat menthetünk el, későbbi olvasás céljával, és ezek szinkronizálhatóak lesznek más Safarikkal. Új funkciókkal bővül az üzenetkezelő rendszer is, ami eléggé a BlackBerry rendszerének mintájára alakul át, továbbá ide is eljut majd a Twitter integráció, és egyes pletykák szerint a Facebook is integrálva lesz, ez azt jelenti, hogy több helyen, például akár a kontaktlistán is találkozhatunk a bejegyzésekkel, címekkel. Végre ide is elért az OTA, vagyis over-the-air lehetőség, így nem kell majd számítógépre csatlakoztatni a készülékünket, ha frissíteni szeretnénk a rendszert, viszont az iOS 5 még nem ilyen lesz.

Mint azt jól láthatjuk a feature lista gyors átfutása után, az iOS 5 újításainak jelentős hányadát az Androidból ismert funkciók átvétele, tökéletesítése, átalakítása teszi ki, de szándékosan nem jegyeztem meg ezt egyik pontban sem. A Frissítés érkezéséig egy hét van, és az iOS új verziója kompatibilis lesz az iPhone 3GS és az iPhone 4 modellekkel, továbbá minden iPad-del, és a 3. és 4. generációs iPod Touch-csal.

Forrás: fudzilla, engadget

A szerzőről

Exit mobile version