Válassza az Oldal lehetőséget

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan

Mindenki azt számolgatja, hogy csökkentse a villanyszámlát, adok én is néhány tippet.

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan


 

Bevezető

Nem hiszem, hogy néhány ezer (tízezer?) embertől eltekintve lenne olyan ma Magyarországon, aki ne azon gondolkozna, hogy tudná augusztustól visszafogni az áram- illetve gázfogyasztását. Bár még nem tudjuk, hogy kinek mennyivel fognak nőni a költségei, azért kormányunk engedett betekintést a lehetőségekbe, és ezeknek a lehetőségeknek egyike sem volt túl vonzó.

Vitatkozhatnánk azon, hogy jó vagy rossz a rezsicsökkentés ilyetén megszüntetése, de azon talán nem, hogy az elmúlt évtizedben a rezsi csökkentésére, a lényegében a semmibe elfolyatott pénzeket okosabban, hosszabb távon gondolkozva is el lehetett volna költeni. Az embereket lehetett volna energiatudatos életre nevelni (nem kötelezően hoz ez sem életminőség romlást), lehetett volna ingyenes támogatás adni az energiamegtakarítás elősegítésére, házszigetelésre, ablakcserére és hasonlókra.

Ha eddig nem is történt meg, most az elmúlt évtized elmaradt “befektetéseinek” gyümölcsét egyszerre kaptuk a nyakunkba. Nincs idő sem megszokni, sem megszökni, kénytelenek leszünk együtt élni vele. Ahogy az energiaipari szakemberek mondják, a magas energiaárak évekig velünk lesznek. Bármiféle ígérgetés ellenére furcsa lenne, ha az üzemanyagok ára hamarosan nem követné az áramét és a gázét. Szóval van min gondolkozni!

Elektromos rollervásárlási tanácsadónkat itt találod: Tudatos rollervásárlás – 5 pont amire figyelned kell!

Ebben a cikkben mutatok néhány ötletet. Biztos lesz aki vitatkozni fog velem, elkezdi osztani, szorozni a megtérülést a jelenlegi árak mellett, de úgy tartom, ez is olyan, mint a házak szigetelése, megveszed, felrakatod, és attól kezdve kevesebb a havi kiadás. Minden hónapban.

A termékekkel az aegyszerűbbek felől megyek a bonyolultabbak, és persze drágábbak felé.

 


 

Kapcsolós elosztók, hosszabbítók

Ezeknek az elosztóknak a használata természetesen feltételez némi odafigyelést, hiszen nekünk, manuálisan kell lekapcsolnunk őket. Ugyanakkor érdemes ezzel foglalkozni, mert sok kicsi sokra megy, és hátha (éves alapon) pont ez a kicsi kell ahhoz, hogy ne lépjük át a határt, és még rezsicsökkentett árat kapjunk.

Ezekből a szerkezetekből is nagyon sok fajta létezik, én két olyat mutatok, amiknek az ára elviselhető, EU raktárban vannak, és van rajtuk USB port is. Ezeknek a hasznossága, hogy nem kell hozzájuk külön telefontöltő, amit aztán bedugva fogunk hagyni, hanem közvetlenül tölthetjük telefonunkat, tabletünket, óránkat. Ráadásul, ha a TV mellé tesszük, ahol nálam pl. ott van az erősítő, DVD lejátszó, soundbar, légtisztító meg egyebek, akkor egy kapcsolással tudok mindent áramtalanítani, ha nyugovóra tér a család.

Ezekhez a hosszabbítókhoz kicsit lejjebb mutatok még további okosítási lehetőséget is!

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan 2

Itt tehát két verziót ajánlok figyelmetekbe. Az első az egyszerűbb, 4 USB porttal és 4 kettőhúszas csatlakozóval. Összesen 2500 watt terhelést bír, a rászerelt kábel 2 méteres. Ennek az ára a cseh raktárból rendelve 7600 forint itt:

LDNIO SE4432 2500W elosztó

 

 

 

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan 3

A második termék a Blitzwolftól érkezik, ez egy kicsit többet tud. A 2500 watt stimmel, ám ezen a négy helyett 8 darab kettőhúszas csatlakozó található. USB portokból 4 darab van, ám ezek közül az egyik már Type-C formátumú. Ennek az ára a francia raktárból, a BG6fa61b kuponkódot használva 10 400 Ft itt:

BlitzWolf BW-PC2 2500W elosztó

 


 

Napelemes lámpák

Ez egy olyan termékosztály, ami eddig is sikeres volt, hiszen nem csak azzal takarítunk meg pénzt, hogy nem kell áram hozzájuk, hanem azzal is, hogy nem kell kábelezés. Pontosabban kell áram, de azt a napelem termeli meg, így plusz költség nincs. Persze ezek nem fognak olyan fényt adni, mint egy kettőhúszas LED lámpa, de arra elegek, hogy a sötétben lássuk hol a járda és ne essünk át a gyerek kint hagyott biciklijén. Szóval hasznosak.

Ezekből is van millió és egy fajta, ebbe a cikkbe csak kettő citálok, de ha valakit érdekel a felhozatal, akkor az áruházban nyugodtan válogathat. Maximum a cikk végén megkeresitek a Facebook csoportunkra mutató hivatkozást, jelentkeztek, és a csoportban kértek tőlem kupont a kiválasztott lámpához (ez persze más termékekre is igaz, nem csak a lámpákra).

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan 4

Az elsőbe, ahogy a nevéből is látszik 260 LED fényforrás lett beépítve. Van mozgásérzékelő és fényérzékelő is benne, így csak napnyugta után kezd működni, és igény szerint csak akkor, ha mozgást érzékel. Három üzemmód közül választhatunk. Az elsőnél naplemente után folyamatosan világít. A másodiknál csak akkor kapcsol fel naplemente után, ha mozgást érzékel, a harmadiknál pedig naplemente után halvány fénnyel világít, ami akkor erősödik fel, ha mozgást érzékel.

A leírás szerint hőálló és fagyálló is, utóbbi, ha igaz, akkor jó hír, mert az akkumulátorok a nagy hideget nem kedvelik. Jó hír, hogy az áruház gondolt azokra, akik nem egy, hanem kettő vagy három darabot vennének. A több darabhoz nagyobb kedvezmény jár. Ha egyet vennél, akkor használd a BGHU2331 kuponkódot. Ha kettőt a BGHU2332, ha hármat a BGHU2333 kódot itt:

ARILUX 260LED falilámpa – cseh raktár

 

 

 

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan 5

A második lámpa is tartalmaz fény- és mozgásérzékelőt, ám ennek fénye a karos kialakítás miatt irányítható. Valamivel nagyobb fényerővel bír, mint az előző darab, és választható belőle kétféle LED-es verzió. Sötétben energiatakarékos móddal világít, ha mozgást érzékel, akkor kapcsol teljes fényerőre. Az érzékelés távolsága 8-12 méter. Természetesen vízálló is, így az eső nem okozhat gondot neki.

Ehhez nincs többdarabos kedvezmény, viszont az ára a BGHU2329 kuponkóddal mindössze 4100 forint itt:

IP65 karos, kültéri LED lámpa – cseh raktár

 


 

Okoskonnektorok

Az okoskonnektortól nem lesz kevesebb a fogyasztásod csak úgy magától. Ez már az energiatudatos lét része, hiszen nem csak arról van szó, hogy a telefonodról ki- vagy betudod kapcsolni a konnektort, hanem arról is, hogy látod mennyi áram folyik át rajta, vagyis mérheted a fogyasztást akár konnektoronként is.

Mivel okoseszközökről van szó beillesztheted ezeket okosotthon rendszerekbe is, de beállíthatsz különféle automatizált szabályokat is, például azt, hogy este 11-kor az össze konnektor kapcsoljon ki, áramtalanítva a rádugott eszközöket. Ez az a termék, amit szívesen ajánlok az elosztók mellé is, hiszen ezzel egyszerre tudjuk az elosztóra dugott összes eszköz áramtalanítását elvégezni.

Ebben a cikkben nem fogok már okoseszközt bemutatni, de azért érdemes ezt a vonalat tovább gondolni, hiszen az okos LED lámpák is hasznosak, és nem csak azért, mert telefonról le tudod őket kapcsolni, hanem azért is, mert Te álltod be a fény erősségét, ezzel is változtatva a lámpa fogyasztását. Röviden sehol nem lesz túl sok a fény, csak amennyi neked kell.

Lámpákat itt találtok: Ezerféle okoslámpa

Ismétlem magam, ha kupont kerestek a lámpákhoz, akkor csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz (link a cikk végén) és kérjetek tőlem kupont!

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan 6

Az első okoskonnektor egy beépíthető darab. A Blitzwolftól érkezett, van benne Wifi kapcsolat, ezért külön HUB nem kell a használatához. A leírás szerint ez is képes a fogyasztás monitorozására. Használható a Blitzwolf okosotthon alkalmazásával, de beilleszthető Amazon Alexa vagy Google Assistant rendszerekbe is.

A leírás szerint 3680 watt teljesítményt ereszthetünk át rajta, vagyis 16 Amperig használható. Nyilván kapcsolható telefonról, de ahogy fent írtam, ehhez is létre lehet hozni szabályokat, amivel tovább okosíthatjuk. Nem túlzás, nagyon jó árat kaptam rá, a BGHU2322 kuponkóddal 7400 forintért megvehetjük a cseh raktárból, innen:

BlitzWolf BW-SHP8 beépíthető okoskonnektor

 

 

 

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan 7

A második okoskonnektor nem igényel szerelést, a meglévő aljzatba lehet bedugni, ezt lehet felokosítani vele. Tudásra kb. hasonló az előzőhöz, ez 15 Ampert és 3450 Wattot tud. Ez is monitorozza a fogyasztást, ez is vezérelhető telefonról, és ezt is be lehet illeszteni okosotthon rendszerekbe. Ennek a konnektornak az egyetlen hátránya, hogy most csak kínai raktárból rendelhető, de ha a Standard Shippinget választjátok (ahol az eladó intézi az esetleges vámolást), akkor is alacsonyabb az ár, mint a cseh raktárban volt.

Itt tudod megvásárolni:

BlitzWolf BW-SHP6 Pro okoskonnektor

 


 

Szigetüzemű napelemes energiatárolók

Ezek a cuccok lényegében nagyranőtt power bank-ek, amikhez jár napelem panel is, így a feltöltésük sem kerül pénzbe. Ezekből is vannak különböző méretek, vagyis kapacitások. Ebbe a cikkbe olyanokat válogattam, amik rendelkeznek kettőhúszas csatlakozóval is, vagyis be lehet dugni normál tápfeszültséggel működő fogyasztókat is.

A kisebb teljesítményű csomagok a 220-240 voltos kimeneten csak 100-120 wattot tudnak, de a nagyobbak akár 500 wattot vagy efölötti értéket is. Van rajtuk USB port is, van amelyikbe zseblámpát építettek, de olyan is, amiben Bluetooth hangszórót találunk. Szóval a választék lényegében végtelen.

Ezeket a csomagokat kempingezésre találták ki, de én nem arra fogom használni a sajátomat ha megérkezik, mert utálok kempingezni. Viszont van helyem, ahova kiteríthetem a napelemeket, és azt tervezem, hogy mostantól erről fogom tölteni az elektromos közlekedési eszközeimet, rollert, bringát. Persze mehet erről a telefon, tablet töltése is, de elsődlegesen az elektromos közlekedésem konnektoros költségét szeretném redukálni.

Ha kempingezel, akkor egy ilyen csomaggal akár a kemping összes telefonját feltöltheted, még napelem nélkül is ellehetsz egy hétig csak az akkumulátorral, persze csak akkor, ha nem akarsz róla egy hűtőgépet vagy más nagyfogyasztót üzemeltetni.

Most négy csomagra adok linket, illetve kuponkódot. Ezeket nem fogom egyesével részletesen bemutatni, a termékoldalon a fontosabb jellemzők ott lesznek. A legnagyobb különbség a csomagok között a teljesítményben illetve az akkumulátor kapacitásban van. Minden csomagban találunk napelem táblát, ami összecsukható.

Itt is írom, ha más csomagot szeretnél, akkor a cikk végén keresd meg a Facebook csoportunkra mutató hivatkozást, csatlakozz a csoporthoz és kérj kupont!

XMUND XD-PS1

XMUND 100W 18V Solar Panel Set With 222WH 60000MAH Power Station For Outdoor Camping Emergency Power Supply

  • AC kimenet: 220-240 V – 200 watt (PEAk 320 W)
  • DC kimenet: 2 x 9-12.5V/ 10VA (15A Max) , 120W
  • USB kimenet: 2 x USB 5 V/2.1 A, 1 x USB 5-9V/2A (QC 3.0), 1 x Type-C 5-9V/2A (QC 3.0 PD 2.0)
  • Kapacitás: 60 000 mAh
  • Napelem 100 W/ 18 V
  • Kuponkód: BGHU2327
  • Ár: 108 600 Ft – cseh raktár
  • Vásárlás: XMUND XD-PS1 Energiatároló plusz napelem

 

BlitzWolf BW-PG7

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan 8

  • AC kimenet: 110-240 V – 300 watt (folyamatos)
  • DC kimenet: 12V/10A(Max)
  • USB kimenet: 2 * 5V/3A; QC3.0: 5V/3A, 9V/2A; USB-C PD 45W: 5V/3A, 9V/3A, 12V/3A, 15V/3A, 20V/2.25A
  • Kapacitás: 60 000 mAh
  • Napelem 150 W/ 18 V
  • Kuponkód: BGHU2325
  • Ár: 128 700 Ft – cseh raktár
  • Vásárlás: BlitzWolf® BW-PG7 Energiatároló plusz napelem

 

BlitzWolf BW-OP2

Rezsicsökkentés saját erőből, okosan 9

 

  • AC kimenet: 110-240 V – 500 watt (PEAK 1000 W)
  • DC kimenet: 12 V/ 6A, 12 V/10 A (Max)
  • USB kimenet: 1 * 5-12VDC, 18W; 4 * 5V/DC,2.4A 12W; USB Type-C 5-15VDC,3A 20VDC,5A
  • Kapacitás: 140 400 mAh
  • Napelem 150 W/ 18 V
  • Kuponkód: BGHU2326
  • Ár: 201 000 Ft – cseh raktár
  • Vásárlás: BlitzWolf® BW-OP2 Energiatároló plusz napelem

 

BlitzWolf BW-PG1

BlitzWolf BW-PG1 500W 124800mAh Portable Power Station With 100W Solar Panel Portable Energy Storage Equipment Set

  • AC kimenet: 110-240 V – 500 watt (PEAK 800 W)
  • DC kimenet: 3 * 12V, Max 5A (max 10 A)
  • USB kimenet: USB1 5V 3A/9V 2A; USB2: 5V 2.4V; USB3: 5V 2.4A; USB-C PD 60W(5V/9V/12V/15V/20V, Max 3A)
  • Kapacitás: 124 800 mAh
  • Napelem 100 W/ 18 V
  • Kuponkód: BGHU2328
  • Ár: 189 122 Ft – cseh raktár
  • Vásárlás: BlitzWolf® BW-PG1 Energiatároló plusz napelem

 


ZÁRSZÓ

 

A végére ismét a szokásos dolgok! Ha szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg!

 

KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA

 

YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk, nézd meg a kipróbált termékeket mozgás, működés közben is!

 

HOC TV YOUTUBE CSATORNA

 

A cikk írásakor minden termék Eu raktárból (CZ, PL, ES vagy FR) rendelhető, a kivételeket pedig külön jeleztem. Figyelj oda, ha az EU raktárból kifogynak a termékek automatikusan a kínai raktárra ugrik át a link.

Ha kínai raktárból rendelsz, akkor használd az EU Priority Line szállítási módot, a Banggood ezt vámmentesnek mondja július 1. utáni érkezésnél is. Azért biztos, ami biztos alapon úgy számolj, hogy a 399 forintos vámkezelési költséget kínaából történő rendelésnél fizetned kell majd! 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.