Válassza az Oldal lehetőséget

Vissza a múltba, azaz egy remek írótábla tesztje

Vissza a múltba, azaz egy remek írótábla tesztje

Elérkezett az idő, hogy az egyik személyes kedvencünket mutassuk be nektek.

Vissza a múltba, azaz egy remek írótábla tesztje

Az X3 egér és az FMOUSE pad után nem olyan sokkal találtam meg a Wuxing 8,5 colos írótábláját – még tavaly novemberben. A cucc technológiai szempontból (szerintem) marha érdekes, nyilván itt a kijelzőre gondolva. Ha ez nem lenne elég; hasznosnak tűnik alkalmanként élesben is levizsgáztatni egy-két kütyüt azok közül, melyeket megvételre ajánlunk. Szóval így esett a választásunk egy írótáblára, spórolásképpen viszont beértük a 4,4 colos verzióval.

Bevezető

A csomagolás abszolút snassz, ezen az árszinten felesleges díszdobozt várni – a lényeg úgy is belül van. A kütyü szerény méretének hála egy telefontokba is elrejthető, abból kikapva rögtön meglenne a „tech feeling”. A műanyag ház az elvárásainknak megfelelően igencsak masszív, bátran odaadható a család legfiatalabb tagjainak, mert csak kitartó lelkesedéssel tudnak benne kárt tenni. A kék-fekete színvilág kombinálása szerintem mutatós lett, egyébként a letisztult jelző az, ami még eszünkbe jut róla.

irotabla 02
Könnyű magunknál hordozni.

Nem vártam sokat a mellékelt ceruzától, így örömteli jelenség volt, hogy ennyire kézreálló, ennyire használható méretű. A biztonság kedvéért egy kicsit még jobban is szorulhatna oldalt, ahol a tartója van, de azért elég stabilan áll benne. A visszaillesztés csak egy irányból történhet meg, a toll eleje nézzen felfele, máskülönben hiába erőltetitek.

irotabla gifje

Néhány tipp, hogy mire használhatjuk.

A cucc lelke

Ahogy fentebb céloztam rá, a kijelző egy igazi csemege a technológia szerelmeseinek. Az elektroforetikus megjelenítőre (legalábbis mi erre gondolunk) a gyárilag mellékelt tollal, de akár ujjal is rajzolhatunk – a lényeg az, hogy az éles eszközöktől tartsuk távol. Az ilyen típusú grafikus panelek sajátossága, hogy elektromos energiát csak a megjelenített pixeleknél használ, töltés hatására az egyes részecskék állapota megváltozik. 

 IMG 20180314 152354 IMG 20180314 141834 IMG 20180314 142122
Az olvashatóságra sincs panasz. 

Az elmélet után pedig nézzük a gyakorlatot. A kellemes meglepetések tovább tartanak, a kijelző meglepően érzékeny, a különböző erősségű nyomásokat igen jól képes elkülöníteni. Ez azt jelenti, hogy ugyan szűk határok között, de azért mégiscsak lehetséges árnyalatokkal „dolgoznunk”, kombinálni a jobban látható és a halványabb vonalakat. Egyébként egészen kis erővel tudunk rá írni, ez ismételten azért jó, mert így a picik is elboldogulnak vele – a toll meg kellően nagy ahhoz, hogy ne nyeljék le. Egyedül annyit kell megtanulni, hogy ha betelt a képernyő, akkor a lomtár ikonnal jelzett gombbal tudunk törölni – nem nyomódik be könnyen, nem lesz gond a véletlen törléssel. 

irotabla 03

Specifikációk:

Méret

11,60×8,60×0,50 cm-es méret

Újraírások száma

legalább 100 000

Nyomáserősség

10-20 gramm

Színek

kék és pink
Tömegkb. 30 gramm
Működéslítium elem (3V), nem cserélhető
 ExtrákEgygombos törlés, strapabíró ház,
hosszú élettartam
Gearbest értékelés4,92 pont (135 vélemény)

Ha a nagyobb méretű példány érdekel titeket, akkor ott szükség esetén elemet is tudtok majd cserélni, ebben a kicsiben erre nincs mód. A működési idő nagyjából 2-3 év, szóval nem olyan nagy érvágás a dolog, mert egyébként nem jön ki olyan nagyon sokkal drágábbra, ha az új elem helyett egy új kütyüt veszünk. Ez a 4,4 colos verzió akkor lehet jó, ha valamilyen célból – pl. bevásárlólistának – szeretnénk hurcolászni, mert ekkora fizikai kiterjedéssel ez könnyen megoldható. Szóval teszi a dolgát, arra a célra, amire kitalálták valóban pompás. Ha belegondolok, hogy mennyi lapot meg tudott volna spórolni, amikor a suliban amőbáztunk… elnézést a zöldektől!

Nem mehetünk el szó nélkül az írótábla legnagyobb hibája mellett. Sajnos igen súlyos jelenségről van szó, egyáltalán nem biztos, hogy ez megbocsájtható neki; a kütyü igen durván az orrom alá dörgölte, hogy mennyire nem tudok rajzolni.

Vissza a múltba, azaz egy remek írótábla tesztje 1

A termék a Gearbesten jelenleg is megvásárolható (katt a képre!), az ára mindösszesen 4,46 dollár. Ha bármi kérdésetek van, ne habozzatok feltenni!

Kuponok

[4+32G] H96Max M1 Smart TV Box Android 13 Rockchip 3528 Quad 4K 8K Video Dual WIFI6 Set Top Box H.265 Bluetooth 4.0 Player

[4+32G] H96Max M1 Smart TV Box Android 13 Rockchip 3528 Quad 4K 8K Video Dual WIFI6 Set Top Box H.265 Bluetooth 4.0 Player

BG1222d3
Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

Mini Microscope Handheld LED Light Portable Microscope 60X-120X Magnification Educational Science Toy for Exploration and Learning

BGf9fbb9
[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

[EU DIRECT] CMACEWHEEL RX20 MAX Electric Bike Oil Brake Version 48V 17AH 750W*2 Dual Motor 20*4.0Inch Electric Bike 70KM Mileage Range Max Load 150KG

BGef85c6

banner