Válassza az Oldal lehetőséget

ADO Air – egy új szint a kerékpározásban

ADO Air – egy új szint a kerékpározásban

Óriási lépés az ADO-nak, ez Air egészen különleges bringa lett!

ADO Air – egy új szint a kerékpározásban

Ahogy azt bizonyára tudjátok, az ADO nem egy túl régi cég, de bizonyára azt is tudjátok, hogy nem keveset tettek le eddig is az asztalra. Az európai raktár és szerviz bázisok sora, a jó support, a széles termékválaszték magáért beszél. A tavalyi évben azonban a színfalak mögött is történtek dolgok, amikről én már tudhattam, Ti még nem. Ez a dolgok, vagyis inkább változások a termékpaletta átrendeződését jelentették, helyet adva az új termékek, termékkörök bevezetésének. De mit is jelent mindez?

A gyártó a nevével játszott kicsit. A teljes név így szólt: A Dece Oasis (vagyis ADO). Ebből az A jelű kerékpárok a sztenderd (egyszerű) kivitelűek lesznek, a DECE, vagyis D osztályba a felsőkategóriás bringák kerülnek, az Oasis, vagyis O csoportba pedig a csúcskerékpárok kapnak helyet. Hogy ez mennyire volt csak terv, vagy mennyire fogják a valóságban is követni ezt a besorolást még én sem tudom, de az már biztos, hogy az A csoport bringái megvannak, és az is, hogy a D csoportba tartozó kerékpárok is kaphatók, ezek a tavaly bemutatott Dece 300 és Dece 300C, ezek közül a komolyabb darabról, a C jelűről tesztet és videót is készíthettem.

ADO Air - egy új szint a kerékpározásban 2

Bizonytalanságot mindössze az okoz számomra, hogy a most bemutatkozott kerékpárnak a típusa A20 Air (vagyis ez is A), pedig a felszereltsége miatt inkább a csúcsbringákhoz kéne kerülnie. Na, de miről is van szó, milyen bringa az A20 Air, és miért olyan különleges, hogy szintlépésnek merem nevezni?

Az A20 Air első pillantásra (sőt másodikra is) egy tipikus városi kerékpár. Alumínium váz, vékony, 20 colos kerekek, aktív rugózás nincs. Szóval ez egy hagyományosnak kinéző, összecsukható városi kerékpár, amivel a bringautakon kívülre nem nagyon fogunk merészkedni. Azonban az A20 Air jóval több, mint egy egyszerű bringa, és jóval több, mint amit eddig az ADO-tól kaptunk.

ADO Air - egy új szint a kerékpározásban 3

Az A20 Air elsőként a tömegével tűnik ki a tömegből, hiszen mindössze 16 kilót nyom. Ez egy nagyobb roller súlya csupán, ami azt jelenti, hogy akár lépcsőn is hurcolhatjuk, nem szakadunk meg a tömege alatt. Egyértelműen ezt a filigrán felépítést célozza a név, az Air is.

A második érdekesség a hidraulikus fékek megléte. Az ADO kínálatában eddig hidraulikus féket csak a Dece 300 és 300C esetén kaptunk, de mint a fent leírt kategóriasorrend mutatja, a D csoport már egyáltalán nem az átlagos bringák csoportja.

A harmadik érdekesség az első és a hátsó lánckereket, illetve a közöttük kapcsolatot teremtő karbon bordásszíjat jelenti. Szóval az igazság az, hogy itt igazából nem is beszélhetünk már lánckerékről, hiszen az A20 Air esetén nincs lánc, hanem szíj van. Ez jóval csendesebb és jóval rugalmasabb összeköttetést jelent a pedál és a hátsókerék között.

ADO Air - egy új szint a kerékpározásban 4

A negyedik érdekesség, hogy ez a bringa végre nem pedál, hanem nyomatékszenzort kapott. A nyomatékszenzoros bringák képviselik manapság a legfelső osztályt, itt a motor nem attól függően kapcsol be, hogy tekerjük a pedált vagy sem. Ha elindulunk, elkezdjük a pedált tekerni lényegében azonnal kapunk rásegítést, és ennek a rásegítésnek a mértéke dinamikusan változik attól függően, hogy mekkora erővel kell tekernünk. Minél nagyobb az általunk befektetett erő, annál nagyobb a rásegítés mértéke.

Szóval itt nincs gázkar, nincsenek kapcsolható fokozatok, automatikusan működő, mindig a pontosan elégséges plusz erőt, rásegítést nyújtó rendszer van.

Az ötödik érdekesség, hogy az akkumulátorok ennél a kerékpárnál a vázból átkerültek a nyeregcsőbe, amit egy mozdulattal kiemelhetünk, és vihetjük a lakásba tölteni az akkumulátort. Érdekesség még, hogy változott az akkumulátorok fajtája is, a drágább, jobb minőségű, gyorsabban tölthető és több kisülést kiszolgáló 21700 cellákat használták, amik a Samsungtól érkeznek, 36 voltosok, a kapacitásuk 10Ah.

ADO Air - egy új szint a kerékpározásban 5

A hatodik érdekesség az ADO applikáció, ami eddig egyetlen ADO bringánál sem volt elérhető. Ez egy Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikáló egységet jelent a bringába építve, és persze mellé a telefonos applikációt, amin keresztül az adatokat lekérdezhetjük. Ezen kívül az app alkalmas lesz a navigációra is, és arra is, hogy a bringát távolról lezárjuk vagy kinyissuk (ez gondolom a rásegítést ki- illetve bekapcsolását jelenti, nem egy fizikai zárat).

ADO Air - egy új szint a kerékpározásban 6

Azt hiszem az eddigiekből világosan látszik, hogy az A20 Air biztos nem az A csoportba fog kerülni, de meg merem kockáztatni, hogy a D-be sem, hanem az O lesz ő helye. Ennek a felsőkategóriás kerékpárnak lényegében minden adatát ismerjük már (kivéve pl. a pontos hatótávot), egy dolgot nem tudunk még, hogy mennyibe fog kerülni.

A frankó képességek biztos nem lesznek olcsók, még akkor sem, ha első ránézésre csupán egy városi kerékpárnak látszik az A20 Air. A nyomatékszenzor, a szíjhajtás, az applikáció, a hidraulikus fékek, a mindössze 16 kilós tömeg, az IPS kijelzős fedélzeti kompjuter tényleg különlegesség teszik az ADO A20 Air-t.

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.