Válassza az Oldal lehetőséget

EKEN Alfawise V50 Pro – A legolcsóbb valódi 4K kamera, erre várok másfél éve!

EKEN Alfawise V50 Pro – A legolcsóbb valódi 4K kamera, erre várok másfél éve!

Az eddigi legolcsóbb 4K sportkamera árának a feléért veheted meg, és nem gagyi, tényleg 4K-s!

EKEN Alfawise V50 Pro – A legolcsóbb valódi 4K kamera, erre várok másfél éve!


 

EKEN Alfawise V50 Pro – Bevezető

Jó ideje szerettem volna valódi 4K kamerát. Nem is a 4K videók miatt, hanem azért, mert ezek a kamerák már olyan erős hardverrel rendelkeznek, amikkel megvalósítható a magas FPS számmal történő felvétel, a szenzorok nagy mérete miatt már nem lehet probléma a legalább szoftveres rázkódáscsökkentés, és persze a minőség miatt, mert azért egy 4K kamerába már minőségi feldolgozó áramkör és szenzor kerül.

Vártam, hogy 100 dollár alá essen az ár, de csak nem akart bekövetkezni, így beruháztam egy FireFly 8S-be, sőt, azóta egy újabb verziójába is, ami érintéssel vezérelhető kijelzőt kapott. Nagyon szeretem ezeket a kamerákat, motorozás, kerékpározás közben szoktam szép felvételeket készíteni. Szóval az igazság az, hogy nem volt szükségem újabb 4K kamerára, mégis vettem egyet.

EKEN Alfawise v50 pro 5

Amikor az EKEN Alfawise V50 Pro-ról először hallottam azt mondtam, hogy ez a kamera képtelenség, hogy a pletykált hardverrel érkezzen. Nem lehet az, hogy a korábban 110-120 dolláros kategóriába sorolt hardver 60 dollárért legyen megvehető, ráadásul úgy, hogy közben a tartozékokkal sem spórolnak. A aztán kamera megjelent a GearBest kínálatában, és a specifikációk szerint tényleg nagyon ütős lett. De nem csak a hardver volt ütős, az ára egyenesen mellbevágó volt, így nem bírtam ki, hogy ne vegyek egyet. Úgy voltam, hogy ennyiért később röhögve el tudom majd adni. Nem akarom lelőni a poént, de eddig nem adtam el, sőt, lehet, hogy nem is fogom. Már három kamerám van, mind 4K-s…


 

EKEN Alfawise V50 Pro – Kicsomagolás, tartozékok

Az EKEN és az Alfawise közös gyermeke nagyon tetszetős ruhácskában futott be hozzám. A doboz két részből áll, a felső teljesen átlátszó plexiből, és az alsó karton dobozból, aminek az egyik oldalár egy bepattintós tartót applikáltak, ezen áll a kamera.

EKEN Alfawise v50 pro 2

A dobozt kibontva két kisebb kihúzható rekeszt találunk, ezek rejtik a tartozékokat. Hogy mért kellett kétfelé bontani a csomagot nem igazán értem, de végül is ez nem gond. Az egyik oldalon megtaláljuk a töltőkábelt – töltőfej nincs, USB-n tölthető a kamera, a csuklópántot a távirányítóhoz és a tasakban gyorskötözőket és egy sodrott acél madzagot, hogy ne veszítsük el a kamerát.

A második, nagyobb fakkban van a tartozékok java része, és az érdekesebb darabok. Mielőtt elmondanám mi található itt fontosnak érzem leírni, hogy mit éreztem, amikor először az asztalra borítottam a csomagot.

EKEN Alfawise v50 pro 3

Nos, nem túlzás azt állítani, hogy nem hittem a szememnek. Volt már a kezemben olcsó kamera és a hozzá adott tartozékok. Ezekről tudni kell, hogy bár a képeken alapvetően ugyanúgy néznek ki mint a drágább társaik, azért fogásra érezhető, hogy picit hitványabb anyagból vannak. A rögzítők nem passzolnak rendesen, a csavarokat nem lehet annyira meghúzni, hogy a kamera ne billenjen le, szóval nem tökéletesek. Az EKEN Alfawise V50 Pro azonban más volt.

Kezdjük azzal, hogy egyszerűen mondva nagyon sok a tartozék. Nem hiányzik semmi, az összes féle és fajta felfogatót megkapjuk. Illetve nem, egy dolog mégis jó lett volna még, egy homorú aljú rögzítő, amit a sisak görbe felületére fel lehet ragasztani, de ilyet eddig csak GoProban láttam, azért meg nem adok ki 100+ ezer forintot, inkább vettem külön felfogatót fillérekért.

EKEN Alfawise v50 pro 6

Szóval maradjunk annyiban, hogy lényegében mindent megtalálunk a csomagban, jó minőségben, kellő számban. Különféle betekerhető rögzítők, becsúszós, sínes rögzítők, adapterek a kamera és a talp közé, illetve természetesen a 30 méteres mélységig használható tok. Amik érdekességnek számítanak a következők:

  • Markolat vagy tripod – jár a kamerához egy háromlábú kis állvány, amivel fixen leállíthatjuk a felvevőt. A lábakat összecsukva markolatként használhatjuk, kényelmesebb így a felvétel, mintha a kamerát markolásznánk.
  • Keret – A kamerához kapunk egy vízhatlan tokot, ezzel felfogathatjuk mindenhova. Na, de mi van, ha nem akarjuk tokba tenni, mert használni szeretnénk a beépített mikrofont? Ehhez kapjuk a vízálló tokhoz hasonló bepattintós füllel rendelkező keretet, ami a kamerát körbeveszi, az alján pedig egy szabványos rögzítési pontot találunk, amivel felcsavarhatjuk akár nagyméretű tripodra, állványra is.

EKEN Alfawise v50 pro 7

  • A kamerához mellékelnek egy általában külön, plusz pénzért kapható távirányítót is. Ezt a feljebb már említett csuklópánttal tudjuk kezünkre erősíteni. Nincs rajta egyéb csak két gomb, az egyikkel fényképezhetünk, a másikkal videó felvételt indíthatunk, illetve állíthatunk meg.
  • Biztonsági „záras” rögzítő. A vízálló tok áljára szoktuk tenni a becsúsztatós rögzítőt, amivel például a sisaktartó sínbe tehetjük a kamerát. Ez a rögzítő ahogy becsúsztatjuk a helyére szépen bepattan, kivenni pedig úgy lehet, hogy a bepattanó szár két végét benyomva kitoljuk a sínből. Az EKEN Alfawise V50 Pro esetén a két benyomható oldal közé egy puhább, szilikonszerű anyagból készült (a képeken látható narancs színű betét) biztonsági megoldás került. Ezt felhajtva tudjuk csak a kameratartót a sínből kicsúsztatni, vagyis véletlenül biztos nem fog a kamera kipottyanni.

EKEN Alfawise v50 pro 11

Ahogy remélhetőleg Ti is látjátok, az EKEN Alfawise V50 Pro jól indított nálam. Oldalunk Facebook csoportjában írtam is, hogy ha a tesztfelvételek is olyanok lesznek, mint a tartozékok, akkor nagyon frankó kamerát sikerült beújítanom!


 

EKEN Alfawise V50 Pro – kívül és belül

A kamera kívülről teljesen átlagos darab. 5,9 x 4,1 x 2,1 centiméteres a kiterjedése, a tömege 76 gramm. Ezzel a nehezebb kamerák közé tartozik, vagy mondjuk inkább úgy, azok a kamerák amiket szeretek tartalmaznak némi anyagot is.

EKEN Alfawise v50 pro 18

A szokásos csatlakozók szemből nézve a jobboldalra kerültek. Itt van egy Mini HDMI, egy Micro USB csatlakozó és ide került a memóriakártya dokkolója is. A Micro USB miatt már az adatlap böngészése nélkül tudtam, hogy a kamera külső mikrofont nem tartogat. Ehhez Mini USB-t szoktak használni, abból is egy spéci soktűs megoldást.

A gombok szemből nézve az előlap baloldalára, a fedlap baloldalára és a kamera baloldalára kerültek. Ez a három gomb elég arra, hogy a menüben navigáljunk, állítsuk a beállításokat, visszanézzük a felvételeket a hátlapi 2 colos kijelzőn.


 

A külsőnél sokkal érdekesebb a belső!

Több cikket is írtam már sportkamerákról, és több cikkben is puffogtam a gyártók gátlástalan hazudozása miatt. Manapság egy ilyen kamerát nem lehet már eladni anélkül, hogy a dobozon ne virítson a 4K jelzés. Ezt persze a vevők hibája is, mert ők meg nem hajlandók úgy kamerát venni, hogy ne tudja a 4K-t. Ez pedig valljuk be, nettó hülyeség. Egy rossz 4K-nál milliószor többet ér egy jó FHD felvétel, arról ne is szóljunk, hogy nagyon keveseknek van otthon olyan vas az asztal alatt, amire fel tud telepíteni egy normális videovágó szoftvert, és azon 4K videót tud vágni. 4K videót vágni, a végeredményt kódolni nem kis feladat, tényleg erőművet kíván, míg az FHD felvételekhez elegendő egy közepes PC vagy notebook.

Ambarella A12S75

Szóval a lényeg, a 4K jó, de a legtöbb embernek teljesen felesleges, mert se 4K-s kijelzője, se a feldolgozáshoz szükséges számítógépe. Mielőtt elfelejtem, a 4K videók jóval nagyobb tárterületet igényelnek, ráadásul nem érhetjük be a legolcsóbb memóriakártyákkal sem, mert azok írási-olvasási sebessége nem elegendő a 4K stream rögzítésére.

Kezdek elkanyarodni a témától, szóval egy nagy visszafordulás után folytassuk onnan, hogy a gyártók jól belehazudják a 4K-t a kamerákba. Eddig, a EKEN Alfawise V50 Pro előtt elmondhattuk, hogy 100 dollár alatt ne keress valódi 4K kamerát! A gyártói hazudozás könnyen leleplezhető volt, elég volt rákeresni a beépített szenzor vagy SoC típusára és rögtön kiderült az igazság. Az EKEN Alfawise V50 Pro esetén azonban nem derül ki semmi, pontosabban azt nyomozhatjuk csak ki, hogy erre a kamerára nem azért írták rá a 4K képességet, hogy minket „megvicceljenek”.

Ambarella A12S75 2

A kamera központi lapkája az Ambarella A12S75, ami sok felső-középkategóriás kamerában szolgál. A gyártó neve jól cseng az iparágban, minőségi cuccokat gyártanak. Az Ambarella A12S75 egy kimondottan kamerákba fejlesztett SoC, vagyis System on Chip, vagy mondjuk magyarul, rendszer a lapkán. Ez azt jelenti, hogy lényegében a teljes hardver egy lapkába van sűrítve, mint például a telefonok esetén. Az izom a rendszerben egy ARM Cortex-A9 processzor, ami 792 MHz-en ketyeg. Van mellette memória alrendszer, videó és képfeldolgozó áramkör, és persze a különböző szenzorok és csatolók.

Ambarella A12S Block Diagram

Ami téged jobban fog érdekelni, hogy mire képes ez a lapka. Nos, meg kell nyugtassalak, 4K felvételre teljesen jó. A gyári adatok szerint képes 4K minőségben 30 képkocka sebességgel rögzíteni, 1920 x 1080-as képméretnél 120-, 1280x720p-s felvételnél 240 FPS-t tud. Vagyis a központi lapka tényleg 4K képes, nem is akármennyire!

Sony Exmor

A kamerában a Sony IMX258-as szenzor dolgozik. Ez az egység alakítja az optikán beeső fényt feldolgozható jelfolyammá. A működés egyszerű, van egy csomó érzékelőnk, minél több, annál jobb. Ezeket nevezhetjük pixelnek is akár, mert jó esetben minden érzékelő egy képpontnak felel meg a felvételen, még jobb esetben sokkal több az érzékelőn a képpontok száma, mint a felvételen, de ebbe most ne menjünk bele.

Sony IMX258 2

A lényeg a következő. A Sony lapkája viszonylag nagyméretű, ami jó, mert több fény esik rá, kevésbé érzékeny a rossz fényviszonyokra. A nagy méret számszerűleg 5,867 milliméteres átlót jelent. A lapkán található effektív képpontszám 4224 x 3144. Ezzel szemben az asztali 4K megjelenítők vagy a 4K televíziók felbontása 3840 x 2160, vagyis látható, hogy a Sony 13,28 effektív megapixeles lapkája bőven túlteljesíti a kívánalmakat.

Mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy ha a lapkakészlet is és a szenzor is képes a 4K rögzítésre, akkor már csak egy gyors memóriakártya kell, és foroghat a mozi!


 

EKEN Alfawise V50 Pro – használat

Ahogy feljebb olvashattátok a tartozékok minősége jó, szóval ez nem fogja elrontani a használat örömét. Ami számomra gondot szokott okozni az a hátlapi kijelző fényereje. A videókat túlnyomó részt napsütésben vesszük fel, szóval nagyon nem mindegy, hogy mit látunk, vagy éppen nem látunk a kijelzőn. Az EKEN Alfawise V50 Pro kijelzője jó közepes a véleményem szerint. Volt ennél sokkal rosszabb is a kezeim között, de láttam jobbat is. Szóval a lényeg, használat közben azért jó, ha árnyékoljuk. Szerencsére a mellé adott csuklóra rögzíthető távirányító jól el van a hátlapi kijelző nélkül is, csak megnyomjuk a gombot és elindul a felvétel vagy elkészül a kép, ehhez nem kell a kijelzőt látnunk.

EKEN Alfawise v50 pro 14

Írtam azt is, hogy három gomb van a kamerán. A menüben való császkáláshoz két gombot használhatunk csak, ami azt eredményezi, hogy csak felülről lefelé tudunk a menüpontok között lépkedni. Ha valamelyik menüponton túlszaladtunk, akkor pörgethetjük át újra az összes pontot. Ezt nem szerettem…

EKEN Alfawise v50 pro 13

Nem szerettem azt sem, hogy a kamerába, pont az olcsóság miatt nem került Bluetooth. Emiatt a csuklóra rögzíthető távirányító wifis. Emiatt a kamerán be kell kapcsolni a wifit, ha távirányítani akarunk. Emiatt gyorsabban lemerül az akkumulátor, mert a wifi zabálja az energiát. Emiatt nem szeretem ezt a megoldást.

Ugyan ez a helyzet a telefonos appon keresztül történő irányításkor is. Jól hangzik, biztos vagyok benne, hogy ki fogod próbálni, de azt hiszem Te sem fogod hosszabb távon használni. Persze, ha nem lenne sírnék miatta, szóval kicsit igazságtalan vagyok. Örüljünk neki, hogy van, ahogy nyugodtan örüljünk a wifis távirányítónak is. Jól jöhet az még!

EKEN Alfawise v50 pro 8

Ismét csak a kamera olcsóságának tudható be, hogy az elérhető felbontások, illetve képfrissítés módok száma nagyon alacsony. Persze csak egy drága kamerához viszonyítva, mert amúgy a 4K (30FPS), 2,7K (30FPS), 1080p (30FPS), 1080p (60FPS), 720p (60FPS) a legtöbbünknek bőven elég lesz. Nekem kicsit hiányoztak a 25FPS módok, illetve a hardver képességei alapján a 720p 120 FPS-t is tudnia kéne. Szóval azért van egy pici hiányérzetem.

EKEN Alfawise v50 pro 15

Ne haragudjatok, hogy csak a negatívumokat sorolom, de ebből van kevés, én meg a kamerákkal elég szőrösszívű tudok lenni. Már csak egy számomra hiányérzete okozó dolgot említenék, ez pedig a látószög állításának lehetősége. A kamera fixen 170 fokos szögben lát, ez amúgy tipikus érték a sportkameráknál, de azért a drágábbaknál legalább három lépésben állítható ez is.


 

EKEN Alfawise V50 Pro – használat, teszt

Ennyit a negatívumukról! beszéljünk kicsit a tapasztalatokról! A kamera nagyon jól teljesít. A gombok nyomáspontja határozott, szóval, ha nem nézel oda is tudod, hogy megnyomtad. Sajnos ez a vízálló tokban már nem ennyire jó, de azért gond ott sincs vele.

Ami számomra nem egyértelmű az a rezgéscsillapítás. Ezzel kapcsolatban hiába nyomoztam, nem találtam a net bugyraiban információt. A hardveres képességek lehetővé tennék, hogy akár még 4K felvételnél is legyen elektronikus képstabilizálás, de FHD felbontásnál tényleg kéne lennie. Ami biztos, hogy a menüből nem lehet ki- vagy bekapcsolni, de mégis, a felvételeknél mintha érezhető lenne a működése. Lehet, hogy a giroszkóp is kimaradt a nagy olcsósításban? (A GearBesten az olvasói kérdéseknél feltették a kérdést ezzel kapcsolatban, a válasz nemleges volt)

teszt foto 1kteszt foto 2kteszt foto 3k

A menüről feljebb már ejtettem néhány szót. Röviden a lényeg! A menü könnyen kezelhető, ráadásul választható a magyar nyelv is, ami számunkra tovább könnyíti a használatot. Összesen hat fő menüpont van, a lejátszás, a videó, a fotó, az időzített videó, az időzített fotó és a beállítások. Eltévedni nem fogsz. Ezeket különösebben magyarázni sem kell, mind érthető. Talán lényeges pont még, hogy a kamera tud folyamatos felvételt (looping) is, így akár autóba menetrögzítő kamerának is használhatjuk. Fényképezésnél használhatjuk a Burst módot, itt beállíthatjuk, hogy egy gombnyomásra hány fotó és mennyi idő alatt készüljön el.

A teszt alatt készítettem többféle felbontásban is felvételt, illetve kipróbáltam a 60 FPS módot 1080p felbontás mellett. Készült néhány fénykép is. Alapvetően mind a fotókkal, mind a videókkal elégedett voltam. Némi homályosodás tapasztalható a középponttól távolodva, de ez olyan mértékű, hogy az említése szinte már szőrszálhasogatásnak tűnik. A kép amúgy éles és részletgazdag, ami persze 4K felbontásnál elvárható, ha ez valódi 4K nem pedig valami felskálázott alacsonyabb felbontású kép, vagy rosszabb esetben 4K JPG képfájlok összefűzéséből készített filmszerűség.

A fényekkel, a kép szaturáltságával és a színhelyességgel többé-kevésbé elégedett voltam. Igazán csak akkor érezhető némi színprobléma, ha mellé teszem a kedvenc FireFly kamerámmal készült felvételt, annak a színei nekem jobban bejönnek. Egy későbbi cikkben meg fogom ejteni az összehasonlítást, ott majd látható lesz a lényeg.

Ezzel együtt ez a színkérdés egy bizonyos határon belül már inkább ízlés kérdése, és az EKEN Alfawise V50 Pro bőven ezen a határon belül mozog, vagyis nincs a színekkel baj.

Nézzétek meg az alábbi videókat és szakértsétek meg Ti is a minőség kérdését!


 

EKEN Alfawise V50 Pro –összefoglaló

Az EKEN Alfawise V50 Pro számomra óriási meglepetés volt. Őszintén megvallom, nem szerettem az EKEN termékeit, az Alfawise márka pedig, mint a GearBest saját márkája inkább az olcsóbb kategóriára fókuszált eddig. Az utóbbi időben azonban feltűnt az Alfawise név alatt néhány érdekes portéka, szóval azért érdemes náluk nézelődni.

EKEN Alfawise v50 pro 17

Visszatérve a kamerára, tényleg komoly meglepetést okozott, mert nem hittem volna, hogy mostanában 100 dollár alatt fogok 4K kamerát venni. Erre itt van az EKEN Alfawise V50 Pro, és kiderül, hogy némi butítás, az extrák levágása eredményezhet egy jóval alacsonyabb árszintet is. Mert azt azért kár lenne tagadni, hogy a beállítások sokasága áldozatul esett a spórolásnak. Cserébe viszont ott van a nagyon jó szenzor és a nagyon jó lapkakészlet, amik végül is a kamera lelkét adják, és ezektől függ, hogy milyen minőségű és felbontású felvételeket tudunk készíteni. Ebben az EKEN Alfawise V50 Pro nem hibázik.

EKEN Alfawise v50 pro 18

Nem mondom, hogy ez a kamera lesz a Szent Grál, de azt igen, hogy a tény, hogy jóval 100 dollár alatt is lehet jó 4K kamerát csinálni talán megmozgatja végre kicsit a piacot. Emellett a kamera mellett az összes többi hasonló áron kapható megoldás nevetségesnek tűnik, akár el is tűnhetnének, nem hiányoznának senkinek. Szóval nem bánnánk, ha mostantól az EKEN Alfawise V50 Pro lenne a legrosszabb kamera a piacon.

EKEN Alfawise v50 pro 20

Röviden. A kamera képe elfogadható, de nem tökéletes. A színek és az élesség 75-80 százalékos, ha a tökéletest 100 százaléknak vesszük. A tartozékok és maga a kamera tökéletes. A kamera szoftvere le van butítva, ráadásul a jelek szerint az olcsósítás áldozatául esett a giroszkóp, ami a rezgéscsillapításhoz kell. Érdemes tehát ezt a kamerát megvásárolni? Ha Te olyan ember vagy, aki nem szeret elveszni a menük rengetegében, egyszerűen csak a lehető legolcsóbban, de az elérhető legjobb minőségben szeretnél felvételt készíteni a horvátországi nyaralásról vagy a síelésről a kedvenc osztrák pályádon, akkor ezt a kamerát neked találták ki. Vegyél hozzá egy 32 GB-os UHS-3-as memóriakártyát (vagy többet akár), és irány a tengerpart vagy a hegyek!

A kamerát itt találod meg 66 dollárért, vagyis ~19 000 forintért: EKEN Alfawise V50 Pro

…de jelenleg van kuponkód rá, amivel tovább olcsósíthatod! Kuponkód: EKENALFAV50P

Hozzá itt találsz a hazai áraknál jóval olcsóbban memóriakártyát: Memóriakártyák nagyon olcsón (4K felvételhez UHS-3 sebességű kártyát vegyél!)


Részletes specifikáció:

Általános adatok

Gyártó: EKEN Alfawsie 
Felhasználási terület: Aerial Photography,Bike,Extreme Sports,Motorcycle,Ski,Underwater 
Egyéb képesség: Mini 
Típus: Sports Camera

Háttértár

Memóriakártya: TF max. 32 GB (nincs a csomagban) 
UHS Speed Class: UHS-3 (4K felvételhez!)

Kijelző

Képátló: 2.0 inch

Táp

Akkumulátor kapacitás (mAh): 1050 
Akkumulátor típus: Belső 
Töltés: AC USB töltő, USB töltés PC-ről 
Akkumulátor: lithium 
Készenléti idő: 10 óra 
Működési idő: 50 perc

Látószög

Széles látószög 170 fok

Video/Kép/Audio

Video formátum: MP4 
Video felbontás: 1080P(30fps),1080P(60fps),2.7K (30fps),4K (30fps),720P (60fps)

Funkciók

Távirányító: Van 
Time lapse: Van 
Vízálló ház: Igen

Méretek/Tömeg

Csomag mérete: 23.00 x 10.00 x 7.00 cm 
Csomag tömege: 0.5770 kg 
Kamera mérete: 5.93 x 4.11 x 2.14 cm 
Kamera tömege: 0.0760 kg

Csomag tartalma

1 x kamera ( Akkumulátor mellékelve ), 1 x távirányító, 1 x vízálló ház, 1 x kormány rögzítő, 1 x sisakrögzítő, 1 x Tripod, 1 x USB kábel, 1 x Clip, 6 x adapter

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.