Válassza az Oldal lehetőséget

Elgurult a gyógyszer 1. rész – Hol a Xiaomi TV ára?

Elgurult a gyógyszer 1. rész – Hol a Xiaomi TV ára?

A mélyben barátaim, és egyre mélyebben!

Elgurult a gyógyszer 1. rész - Hol a Xiaomi TV ára?

Két évvel ezelőtt vásároltam egy 43 colos Xiaomi televíziót, igaz, még nem a most kapható P1, hanem a 4S sorozatból. Nem állítom, hogy nincs ennél jobb TV, de 4K felbontással, HDR-rel akkoriban bőven megérte az árát, főleg, mert Android TV rendszerrel akkoriban csak jóval drágábban lehetett hasonló tudást kapni.

Xiaomi Mi TV P1 32“ - jóval a hazai árak alatt! 1

Akkoriban is a 32 colos modellek voltak a legolcsóbbak, valahol 80 ezer forint magasságában lehetett őket kosárba tenni. Az elmúlt két évben azonban a forint/dollár árfolyam is elérte 400-410 forintos szintet, és a dolláros árak is inkább felfelé, mint lefelé változtak. Emiatt talán érthető, hogy az egykoron 80 ezer forintért árult tévék miért kerülnek ma 100-120 ezer forint közötti összegbe.

 

Az eddigiek alapján gyanítom már értitek, hogy miért kaptam fel a fejem egy 65 ezer forintos árra.

 

Igen, az a helyzet, hogy ennyiért még 2 évvel ezelőtt sem kaptuk meg ezeket a tévéket, főleg nem lengyel raktárból vámmentesen. Most azonban ez a helyzet. Persze ennyi pénzért már nem jár 4K felbontás csak HD, de kapunk itt is Android TV operációs rendszert, 5.0-ás Bluetooth-t, kétcsatornás wifit, hangvezérlést, Bluetooth kapcsolattal rendelkező távirányítót.

Xiaomi Mi TV P1 32“ - jóval a hazai árak alatt! 2

Ezen a tévén garantáltan menni fog a Netflix, az Amazon Prime, a Disney+ és az HBO is, de csatlakoztathatunk rá külső meghajtót, a 3 HDMI csatlakozóhoz lejátszókat vagy beltéri egységet, sőt kapunk beépített földfelszíni digitális adáshoz is vevőegységet.

Xiaomi Mi TV P1 32“ - jóval a hazai árak alatt! 3

Üsszességében jó kis tévé ez, főleg ezért az árért. Ha szeretnél ilyet 74 000 forintért vásárolni, akkor az alábbi hivatkozáson használd a A0AAD21CE345 kuponkódot. Lengyel raktár, vámmentes szállítás!

 

 

XIAOMI MI TV P1 32“

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.