Válassza az Oldal lehetőséget

Ismét bemutatkozik az ADATA!

Ismét bemutatkozik az ADATA!

Az ADATA nem nevezhető új szereplőnek a számítástechikával foglalkozó gyártók között. A 2001 májusában alapult ADATA Technologyt a korai időkben DRAM-moduljairól ismerhettük meg, az ekkoriban főképp a dinamikus memóriákra koncentráló vállalat hamar a világ egyik legnagyobb lapkagyártójává nőtte ki magát. Simon Chen, az ADATA alapítója és jelenlegi vezérigazgatója, valamint mögötte az ekkorra már sikeres vállalkozás a piaci igényeket felismerve bővítette termékpalettáját, és elkezdte a flashalapú memóriák és kiegészítők gyártását. A DRAM-memóriák és a flashalapú termékek jelentős piaci növekedést hoztak az ADATA számára, a DRAMeXchange 2006 és az iSuppli 2006 piackutató vállalat jelentései szerint a cég a világ DRAM-gyártói között jelenleg második helyet foglal el, a flashmeghajtók készítői közül pedig a negyediket. Az öt évvel ezelőtt, mindössze húsz alkalmazottal indult vállalkozás a fiatal kora ellenére hosszú utat tett meg, reméljük, hogy az innováció és az eddig tapasztalt minőségellenőrzés a jövőben is megmarad, és továbbra is úgy gondolhatunk a gyártóra, mint a minőségi memóriagyártók egyik jeles képviselőjére.

Ismét bemutatkozik az ADATA! 1
Dr. Gibson Chen, elnök-vezérigazgató

A gyártó sokáig stabil hazai forgalmazóval rendelkezett, ám a cég a gazdasági válság elején rövid agónia után bedobta a törülközőt. Halottról vagy jót, vagy semmit – szokták mondani, mi most inkább az utóbbit választjuk.

Ismét bemutatkozik az ADATA! 2

Mi már fátylat borítottunk a múltra, ráadásul most inkább az örömködésre van okunk, hiszen egyik kedves – ráadásul megbízható — ami manapság nagy szó — partnerünk megállapodott a gyártóval, így hazánkban ismét elérhetők hivatalos úton az ADATA termékei.

Cikkünkben most rövid áttekintést nyújtunk az első szállítmányban érkezett termékekről. A későbbiekben, ahogy a beérkező áruk szaporodni fognak, komolyabb tesztek is jönnek, akkor már szegmentálva az írásokat az egyes termékkörökre. E cikkünk tehát egy rövid áttekintés csupán, melyben technikai adatok és képek váltják egymást.

Lássuk hát!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.