Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV – erőgépek 17 hüvelyken

Tartalomhoz a forma, ASUS notit a tatyómba! Notebookokról öröm írni, főleg, ha a csúcstechnológia van beléjük építve. Ezek a gépek amolyan zanzásított asztali PC-k, csak minden sokkal kisebb, sokkal kompaktabb. Nekünk technománoknak igazi örömöt tud okozni egy-egy jól összerakott noteszgép, hiszen a kevés rendelkezésre álló hely miatt szívmelengető technikai megoldásokkal örvendeztetnek meg minket a tervezők.

 

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 1

 

 

A most hozzánk érkező két gép az ASUS tervezőinek kezét dicséri, meg persze az Intel és az NVIDIA mérnökeiét, akik a teljesítményért felelnek. Ha már a dicséretnél tartunk, nem mehetünk el szó nélkül az Intel hibája mellett, amitől az év elején hangos volt az informatikai sajtó.

Tudvalevő, hogy pici homokszem került a gépezetbe a Sandy Bridge kapcsán, a P67, H67-es lapkakészleteknél nem sikerült tökéletesen a SATA vezérlő, ami elméletileg adatvesztéshez is vezethetett volna. Idő közben ez a hiba javításra került, így az ASUS most hozzánk került gépei már az új, javított lapkakészletet hordozzák. Aki ezeket vásárolja, már nem kell, hogy a hiba miatt aggódjon, esetleg gépcsere miatt futkosson. Az ASUS a tesztre két teljesen különböző, ám alapjaiban mégis hasonló konfigot küldött. Az alapokat ebben az esetben szó szerint érthetjük, hiszen a lapkakészlet ugyan az, viszont minden más, amit rá vagy köré építettek eltérő. Így lehet egy alapra egy irodai és egy játékosoknak szánt konfigot elkészíteni. Ahogy a cikkből kiderül majd az alap megegyezik, de a két gép teljesen más, mind (legalábbis grafikus) teljesítményben, mind külsőben.

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 2

Az ok egyszerű, egész más elvárásai vannak egy a géppel dolgozó és más egy azzal játszó egyednek. Igaz, a munkán ebben az esetben leginkább a megszokott irodai tevékenységeket érthetjük, már csak azért is, mert ritkán vesznek noteszgépet grafikai munkaállomásnak. Vágjunk hát bele a bemutatóba, kezdjük az egyszerűbb és olcsóbb munkagéppel, hogy aztán a játékosoknak szánt szörnyeteget is bonckés alá tegyük!

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 3

ASUS N73SV kívül

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 4

A megszokott ASUS csomagolásból egy megszokott ASUS gép kerül elő, 17,3″-os méretben. Ez most unalmasnak hangzik (persze nem a méret), de nem az, hiszen az ASUS hordozható gépei igen komoly törzsfejlődésen mennek át évről évre, így sok esetben nem követik, hanem inkább diktálják a piac iramát. A fedlap szálhúzott alumínium, a fém megbízhatóságot sugároz, a hűvös érintés pedig elégedettséggel önti el a tulajt. Na, ez most pont olyan mondat volt, mintha egy brosúrából másoltuk volna ki, pedig fedi az igazságot. A 3,4 kilogrammos gépet felnyitva egy szolid, de a szemnek mégis tetsző dizájn tárul fel.

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 5

A forma már ismerős lehet előző cikkeink kapcsán, az alsó és a felső rész találkozása a zsanéroknál igazán elegáns vonalúra sikeredett. A billentyűzet a megszokott színvonalat hozza. A gombok viszonylag hosszú úton mozognak, de működésük ettől függetlenül határozott. Ennél a gépnél fontos, hogy a rugóerő jól eltalált legyen, hiszen bár a gépet kimondottan a szórakoztatásra, zehe hallgatásra, film nézésre ajánlja a gyártó, mégis el tudom képzelni, hogy munkára is sokan fogják választani.

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 6 Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 7

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 8 Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 9

Ez a pedig azt jelenti, hogy a leendő tulajdonos valószínűleg sokat fog gépelni, és aki sokat ír, annak fontos, hogy az ujjai ne fáradjanak el a billentyűk lenyomásába. A képeken is látható, hogy a numerikus billentyűzet sem maradt le a gépről, ami igazán pozitív. Igaz, emiatt a gombok kicsit összezsúfolódtak az enter környékén, de rövid idő alatt megszokható a dolog. A billentyű alatt a megszokott helyen találjuk a meglehetősen nagy tapipadot, ami kicsit be van mélyítve a környező felülethez képest.

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 10 Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 11

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 12 Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 13

Ez a megoldás előnyös, mert jól érzékelhető a pad széle, de hátrányos, ha a gép felett reggelizünk, mert összegyűlik benne a morzsa. A viccet félretéve, a besüllyesztett felület széleinek takarítása kicsit körülményes tud lenni, és persze nem a morzsa miatt. Lényeges, hogy a csuklótámasz is fémből készült, így hosszabb használat alatt sem fűti szét a kezünket. A gamer notinál is lesz egy pont ami ugyan belső képesség, mégis a külsőhöz érzem közelebb, és persze most is van egy ilyen.

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 14

Ez nem más, mint a hangrendszer, ami mivel minőségi szórakoztató gépről van szó, nem lehet gagyi. Az ASUS-nál ezt SonicMAster technológiának hívják és a méltán neves Bang & Olufsen céggel közös fejlesztés. Azt ígérik, hogy vége a dobozhangnak, a torzításnak, itt az ideje a hi-fi korszaknak a PC-n. A külső után ismerkedjünk meg a belsővel!

 

ASUS N73SV belül

Ezen az oldalon nem a tesztkonfig pontos kiépítését írjuk le, az a méréseknél megtalálható lesz. A gépek minden esetben több féle kiépítésben is elérhetők, és nem tudhatjuk, hogy a hazai piacon melyik változatok jelennek majd meg. Ennek tükrében inkább az elérhető megoldásokat vesszük sorba most, és a gamer notinál is. Azt már leírtuk, hogy a gép alapja a legújabb HM65 Express lapkakészlet. Processzorból három fajtával találkozhatunk majd. Ezek az Intel Core i7 2630QM, i5 2410M vagy az i3 2310M.

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 15

Látható, hogy ugyan arra a vázra komoly erőmű és a belépőszintet kínáló gép is építhető. Memóriából a DDR3-as 1333 MHz-es modulokat eszi meg a gép. Ezekből lehet két- vagy háromutas rendszert is építeni, attól függően, hogy a processzor mit kíván. Háromutas kiépítés esetén a maximális memória mennyiség 12-, kétutasnál 8 GB lehet. Kijelzőből is két változattal találkozhatunk majd, bár ha fogadást kéne kötni mi arra tippelnénk, hogy az első verzió lesz az elérhető. Ez nem más, mint egy 1600 × 900 képpontot működtető hagyományos TFT.

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 16 Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 17

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 18 Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 19

A komolyabb kiépítés mellé természetesen ez nem lenne elég, így elméletileg FullHD felbontású, LED háttérvilágítással szerelt megoldás is kerülhet a gépbe. A háttértár mérete a 320 GB/ 5400 RPM-től a 750 GB/ 7200 RPM-ig terjedhet. Optikai meghajtóból három félével találkozhatunk. Lehet szimpla DVD-író, Blu-ray DVD kombó vagy Blu-ray író. A hálózatok vagy más gépek, eszközök elérésével nem lesz problémánk. Minden kiépítésben n szabványú WIFI található a gigabites Ethernet mellett. Nem hiányzik a Bluetooth sem, de az, hogy ez 2.1 vagy 3.0 szabványú a kiépítéstől függ.

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 20

Lényeges pont amiről nem szabad hallgatnunk az akkumulátor. Nos, az ASUS-nál ezzel nincs hiba, hiszen két féle kapacitású, de mind két esetben hat cellás akkut kaphatunk. A kisebbik 4400- a nagyobbik 5500 mAh-t tud. Talán nem meglepő, hogy a combosabb darabbal valószínűleg a combosabb gépek érkeznek majd. A következő oldalon már a gamer masinával találkozhattok, a működés, használat tapasztalatait az utolsó oldalra hagyjuk, ami előtt még a mérések eredményeit is megtekinthetitek.

ASUS N73SV: Teljes specifikáció

Kipróbáltuk: ASUS G74SX 3D és N73SV - erőgépek 17 hüvelyken 21