Válassza az Oldal lehetőséget

Silicon Power A80 – ismét egy villámteszt

Silicon Power A80 – ismét egy villámteszt

Nem ez az első cikkünk a Silicon Power külső adathordozóiról. Foglalkoztunk már a termékeikkel írásban, és szerepeltek a HOC TV adásaiban is. Most egy szerencsés csillagállás miatt két partnerünk is meglepett az A80-as külső tárolóval.

Silicon Power A80 – ismét egy villámteszt 1

A Gigabyte küldte az egyiket, mondván legyünk szívesek, és mérjük le valamelyik alaplapjukkal, ami tudja az USB 3.0-át. A Bluechip küldte a másikat, mert mivel forgalmazzák az A80-at, jó lenne róla egy rövid írás is. Mi meg örülünk, hiszen így két partnerünknek is kedvébe tudunk járni egy cikk megírásával. Mi ez, ha nem szerencse?

Persze nem csak emiatt érezzük magunkat szerencsének, hanem azért is, mert megkaparinthattuk ezt az új Silicon Power csodát. Egy korábbi cikkünkben sírdogáltunk amiatt, hogy kevés az új USB-re épülő eszköz, és bár bővítőkártya, és ExpressCard is kapható már, sőt találhatunk 2,5 colos merevlemezházat is, olyan merevlemez, amit bele tudunk tenni, nincs megfelelő.

Persze most is csak reménykedni tudunk benne, hogy megfelelő sebességű merevlemezt kaptunk, hiszen egyrészről még nem tudunk 2,5 colos SATA3-as (bár ez nem olyan nagy probléma, hiszen ha már olyan merevlemez a piacon lenne, mely legalább a SATA2 határait meg tudná közelíteni, már boldogok lehetnénk) tárolóról, másrészről a mérések előtt vagyunk.

Lássuk hát a teszt alanyát!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.