Válassza az Oldal lehetőséget

Teszteltük az X3 játékos egeret

Teszteltük az X3 játékos egeret

A Gearbest kérésünket teljesítve „meglepett” minket ezzel az egérrel, melyet azért szemeltünk ki, mert különösen népszerű terméknek bizonyult. Számomra már az is szinte hihetetlen, ha 5,33 dollárért épkézláb, működő egeret lehet kapni, pedig voltak olyan akciós időszakok is, amikor még ettől is lentebb jártunk. Ami végképp eldöntötte a választást, az a nagy számú pozitív értékelés volt, ekkor mondtuk azt, hogy ezt nekünk is ki kell próbálnunk!

Teszteltük az X3 játékos egeret

Elsőként is fixáljunk le néhány dolgot: a „gamer” jelző nyilvánvalóan barokkos túlzás, azonfelül feleslegesnek érezzük az igazán mélyreható technikai elemzést, úgyhogy az alapokra szorítkozunk – ez nem az a rágcsáló lesz, ahol az igazi technikai finomságokban érdemes elmerülni. Véleményem szerint egy ilyen belépő szintű terméktől legfeljebb azt várhatjuk el, hogy a minimális elvárásoknak becsülettel megfeleljen. Ha ez összejön neki, akkor már lehet olyan helyzet, amikor jó vételről beszélhetünk.

doboz x3
Tehát a leírás szerint 500-szor szabad megfogni az egeret… 

Külsőségek

Kezdjük ismét a csomagolással. Az ilyen termékeknél megszokhattuk, hogy a dobozra kiemelt figyelmet fordítanak. Erre most is utalnak jelek, a látvány összességében megkapó, a specifikációk hiánya viszont igen feltűnő. Tulajdonképpen alapvető információk hiányoznak, ami adat feltűnik, az pedig nem kapott kellő részletezést. Sebaj, igazából itt úgyis csak arról van szó, hogy a gyártó mennyire mer nagyot mondani – nos, volt bátorsága ehhez…

x3 usb specsAz oldalsó gomb (6) gyalázatosan hosszú úton jár.

Az X3 nagyjából 140 cm-es, harisnyázott USB-s kábellel csatlakozik a PC-hez. A vezeték egészen minimális ellenállást fejt ki (könnyű és puha), az egér siklását nem nehezíti. Erre szükség is van, mert a talp nem épp teflonos, egy minimális súrlódást érezni. A kütyü legmegkapóbb képessége a színváltós világítás: kék, zöld, piros és lila alapszínekkel dolgozik.

borda x3
A pulzáló világítás mindent visz!

Láthatjátok a sárkányos motívumot (nyitókép!) elől és a bordázott kialakítást oldalt, így el tudjátok képzelni, hogy milyen jól mutat a sötétben. A színátmenet egyébként roppant lassú (bő fél perc alatt megy körbe), úgyhogy gyakorlatilag szolidnak mondható. Egészen izgalmas színárnyalatokat állíthatunk elő az egér mozgatásával, mert ilyenkor pluszban aktiválódik egy vörös fényhatás, ami kombinálódik az előbbivel. A világítás nem kikapcsolható, meghajtó természetesen nincs hozzá.

x3 front
Gumírozott a görgő.

Meglepetés

További extra a dupla klikk gomb. Megszokás kérdése a dolog, de ez szerintem egy praktikus jelenség, habár azt meg kell jegyezni, hogy emiatt a kis kiugró miatt a vissza és előre gomb lentebb került. Sajnos ez azt jelenti, hogy egy átlagostól nagyobb kéz esetén előbbi (ez van alul) használata nem kézreálló, ami azért kár, mert egyébként a rágcsáló kialakítása egész kellemes lett; a jobb oldali vájatok stabilan tartják az ujjainkat. Egy átlagos, esetleg attól csak picit nagyobb kézhez azért ideális lehet.

x3 left
Egy picit lentre kerültek, de ezt máshogy nem lehetett megoldani.

A belbecs

A 7 gombos rágcsáló alatt ismeretlen kapcsolók vannak, annyi biztos, hogy irgalmatlanul hangos a kattintás – főleg a bal gombnál. Utóbbi keménysége mintha magasabb lenne, mint ami tőle jobbra lakozik, egyébként mindkettő elég masszívnak mondható – egy puhább kapcsoló után némi megszokást igényel, de nem rossz! A görgő alig érezhető fokozatokban halad, eddig még egyszer sem forgatott rossz irányba, vagy ugrással. Ez egyáltalán nem magától értetődő, találkoztam már ettől drágább és nevesebb termékekkel, melyek nem ugorták meg ezt a lécet. A cucc határozottan farnehéz, ez mondjuk várható volt.

x3 usb redEgy videóban feltehetően még jobban mutatna.

Van dpi váltó is, csak vicces módon nem lehet hitelt érdemlően kideríteni, hogy milyen fokozatokban léptet. Egy adatlapon négy különböző felbontást olvastunk (1600, 2400, 3200 és 5500 dpi), ebből igazából három az, ahol érdemi különbség érezhető – a Gearbest egyébként csak ez utóbbit említi. Az világos, hogy ez a felsorolás a humor egyfajta megnyilvánulása csakúgy, mint a dobozon olvasható aranyozott csatlakozó – ez is nettó ferdítésnek bizonyult. A szenzor ugyanakkor jól vizsgázott a gyors mozgásoknál, nem forgott el és nem akadt meg, habár a belsejéből egy nem túl bizalomgerjesztő, lötyögő hang szűrődött ki. A pontosság is kívánnivalót hagy maga után, a Vezérlőpultban történő testre szabás (kicsit) javít a használhatóságon, mindazonáltal precíziós munkához/játékokhoz nem merném nyugodt szívvel ajánlani. 

Egy gyors Paint-teszt erejéig azért csak belemélyedtünk a részletekbe.

paint tesztA mi méréseink (Enotus MouseTest) a következőek: 800, 1000, 1400 és 1600 dpi.

A Paint-teszt alapján a maximális érzékenységnél sem jelentkezett komoly jitter. Az Angle Snapping (AS) a látottak alapján mindenhol jelen van, szinte mindegyik egyenes tökéletesre sikeredett. A polling rate természetesen 125 Hz, a sebesség nálam 0,37 méter/másodpercnél tetőzött.

Összefoglalás

Foglaljuk össze merész vállalkozásunk tapasztalatait. Elsőként is határozottan leszögezzük, hogy az X3 egér nem okozott csalódást. Tudtuk, hogy mivel állunk szemben, nem voltak irreális elvárásaink. Ezt voltaképpen annak köszönheti a cucc, hogy ilyen cefetül olcsó, de azért cseppet sem szeretnénk elvitatni az érdemeit. A magunk részéről nem hittük volna, hogy ilyen áron teljesíteni lehet az alapkövetelményeket, márpedig az X3 megtette; a közel egyhetes teszt alatt kiugró hibát nem tapasztaltunk, minden egyben volt, „jól” működött. Hab a tortán, hogy veszettül jól néz ki, nekem összességében jól fekszik a kialakítása. Mondjuk ki őszintén; a csóró játékosok ezzel kaphatnak egy csöppnyi betekintést a nagyok világából, hogy legalább a külsőségre ne legyen panasz – az összképet a harisnyázott kábel koronázza meg. Ettől függetlenül ne rugaszkodjunk el a valóságtól, az erős AS és a dupla kattintás gomb miatt inkább irodai egér jellege van.

x3 eger

Értékelés

X3 USB-s optikai egér
 Előnyök: Hátrányok:
  • Vérlázítóan olcsó
  • Dupla klikk, dpi-váltó és vissza/előre gombok
  • Rendkívül látványos világítás, harisnyázott kábel
  • Kézre álló kialakítás
  • Gumis görgő 
  • A főgombok nyomásérzékenysége jónak mondható (kis megszokást követően)
  • A burkolat anyaghasználata és a talp tükrözi az árat
  • Az optika kettő, jóindulattal három használható felbontásra képes, a pontosság is lehetne jobb
  • Az egyik oldalsó gomb holtjátéka roppant feltűnő

Bevallom, az első napokban nem gondoltam volna, de annyira jó fogása van az X3-nak – nagy kár az olcsó műanyagért –, hogy egyelőre(!) a teszt után is bevetésben marad, így legalább azt is meg tudom majd mondani, hogy a görgője mikor mondja be az unalmast – erre egyébként őszintén kíváncsi vagyok.

gearbest shop

Az X3 USB-s optikai egér a Gearbesten jelenleg is megvásárolható (katt a képre!), az ára mindösszesen 5,39 dollár. Ha bármi kérdésetek van, ne habozzatok feltenni!