Válassza az Oldal lehetőséget

Brutális, több száz dolláros akciók a Xiaomi Segway rollerekre

Brutális, több száz dolláros akciók a Xiaomi Segway rollerekre

Vége a nyárnak, esnek a roller árak, most kell vásárolni!

Brutális, több száz dolláros akciók a Xiaomi Segway rollerekre

Ma két nagyon durva akcióval lepett meg minket a GearBest. A kuponos kedvezménnyel két Xiaomi Segway rollert vásárolhatunk meg, amik ára 200, illetve 230 dollárral lett leengedve!

A Segway közlekedési eszközei igen kedveltek, ami nem is csoda, hiszen igazi csúcsminőséget jelentenek az elektromos hajtású eszközök piacán. Amióta a Xiaomi betette a lábát a cégbe a legkülönbözőbb egy és kétkerekű megoldások kerültek piacra, egyre szélesítve a portfóliót.

A most meghírdetett két roller lényegében azonos, ha nem számoljuk a teljesítményt. Az egyik 500 a másik 700 wattot tud, ez pedig kihatással van a végsebességre is, a kisebb 20 a nagyobb 25 kilométert tud óránként megtenni. A terjelhetőség mind a kettőnél 100 kilogramm, a töltési idő 3 óra és egy töltéssel 25 kilométert tudnak megtenni. A rollerek fel vannak szerelve első lámpával, illetve az erősebb darab kapott alsó és hátsó világítást is. Természetesen, mivel ezek Xiaomi termékek így okosak is, a rollerek mellé telefon applikáció is jár, amivel a különböző paramétereket tudjuk figyelemmel kísérni.

A kisebbik roller eredeti ára 540 dollárt, ezt tudjátok a GBES1COUPON kuponnal 310 dollárra mérsékelni itt: Ninebot Segway ES1 No. 9 elektromos roller

A nagyobbik roller eredeti ára 590 dollár, ezt a GBES2COUPON kuponnal 379 dollárért vásárolhatjátok meg itt: Ninebot Segway ES2 elektromos roller

A szállítási idő viszonylag hosszú, mert a rollerek vonattal jönnek, de ha most megrendeled karácsonyra még megérkezhet. A forgalmazó ígérete szerint vám és ÁFA mentes a szállítás, aminek költsége nulla forint!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.