Válassza az Oldal lehetőséget

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat?

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat?

A MUSTOOL G1200D, ahogy a neve is mutatja 1200-szoros nagyításra képes, fel van szerelve frankó lámpákkal, és benne van az árban egy egész jó kijelző is. Ennyi pénzért ajándéknak tűnik, de vajon tényleg az?

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat?

Bevezető

Megvallom őszintén, bár a gyártó leginkább forrasztási feladatokhoz, nyákjavításhoz, hibakereséshez ajánlja, én nem emiatt vettem meg. A választásomnak három konkrét oka volt. Az első, hogy az utóbbi időben egyre több olvasóm érdeklődött ilyen termék iránt, így nekem is felkeltették (újra) a figyelmemet. A második az ár, hiszen hobbi célra ennél többet nem akartam kiadni rá. A harmadik, hogy van két hatéves fiam.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 1

Ok, ez a harmadik így nem biztos, hogy érthető elsőre. Szóval van ez a két srác, akik jobban szeretik a csillagokat nézni, mint a tévét, a Cassiopeia, a Nagy Medve vagy benne a göncölszekér megtalálása már gyerekjáték, de egyre többször ismerik fel például a Jupitert is. Mondjuk a naprendszer bolygói oda-vissza mennek már.

Szóval régebben már terveztem, hogy veszek valami ilyesmi dolgot, mert feltételezem, hogy a mikroszkopikus világ pont annyira fogja érdekelni őket, mint a végtelen univerzum.

A vége az lett a dolognak, hogy megvettem ezt a mikroszkópot. Nem a legjobb, nem a legdrágább, kicsit tartottam tőle, hogy gagyi lesz, de azt gondoltam a srácaim így is szeretni fogják. Előbbiben tévedtem, utóbbiban nem.

Mit tud ez a mikroszkóp?

Mivel ez egy viszonylag olcsó darab nincs beépített akkumulátor (de választható akkumulátoros verzió is), nincsenek munkadarab tartó csipeszek, nincs HDMI kimenet sem, és távirányítót sem kapunk mellé. Szóval elég egyszerű a kicsike, de csak annyira, hogy a minőség rovására ne menjen a dolog.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 2

A mikroszkóp maximális nagyítása papírforma szerint 1200-szoros, de ez átmenet nélkül változtatható így nem hasonlít a hagyományos mikroszkópokra abban az értelemben, hogy 3-4-5 fix nagyítási lépés között kell választanunk.

A kijelző, amin az „élő” képet nézhetjük 7 colos, felbontása 1024 x 600 pixel. Ez nem tűnik soknak, de használat közben untig elég. Vagy csak rossz a szemem.  Tudunk a mikroszkóppal fényképeket készíteni, ez automatikusan történhet azonnal, 2- 5- vagy 10 másodperces késleltetéssel. A fénykép minőségét 3 fokozatban állíthatjuk, akár 12 megapixeles képek is készülhetnek.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 3

Természetesen készíthetünk videó felvételt is, ez maximum FHD felbontású lehet. Kapunk a videózáshoz HDR módot is, kicsit színesebb, szagosabb felvételeket lehet készíteni így, mondjuk én nem sok változást láttam a HDR bekapcsolásával. Változtatható az ISO, ez lehet automatikus, 100- 200- vagy 400-as érték.

Van ezeken kívül még sok apróság, például a fényképeink lehetnek lágy vagy normál beállításúak, vagy akár fekete-fehérek vagy szépia hatásúak is. Van dátum címke elhelyezésére lehetőség, illetve folyamatos videózás is van, ilyenkor, ha túllépjük a memóriakártya kapacitását, akkor a régebbi felvételek törlésével szabadít fel helyet a mikroszkóp.

Emellett lehetőség van arra is, hogy rövid videókat vegyünk fel. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a készülő videó hossza 3- 5- vagy 10 perc legyen, ilyenkor mindig az utolsó 3- 5- vagy 10 perc anyaga marad meg.

A felvételek tárolása memóriakártyán történik, ez maximum 128 GB-os lehet. Én 64 gigást használtam, és ahhoz, hogy megfelelően működjön az eszközzel kellett formáznom a kártyát. A kártyán lévő adatokat USB-n keresztül is ki tudjuk nyerni, ilyenkor a mikroszkópot a számítógépünkkel kell összekapcsolni, és mass storage üzemmódot választani.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 4

A tárgyak megvilágítására 3 lámpát kapunk. Vagyis az optika körül van több LED is, de ezek mellé kapunk két oldalról bevilágító LED-es lámpát. A lámpák fényereje fokozatmentesen állítható, külön az oldalról és külön az optika mellől világítóké.

A Mustool mikroszkópja 16 nyelvet támogat, de sajnos a Magyar nincs ezek között. Megjegyzem sok állítgatásra alap feladatoknál nem lesz szükséged, és az angol érthető szerintem, ha másképp nem, akkor a telefonos fordítóval.

Nagyjából ennyi lépjünk tovább a használatra!

Összeszerelés és használat

A dobozból előkerül néhány tartozék. A kijelző és az optika egybe van építve, emellé kapunk még egy állványt és egy talpat. Van a csomagban egy kettőhúszas tápegység és van két USB kábel is, egy rövidebb és egy hosszabb.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 5

Összeszereléshez kelleni fog egy 12-es kulcs, én dugókulcsot javaslok, de lehet villás is, ha más nincs. A talpba be kell csavarnod az állványt, ezután meglazítod a csavart és függőlegesbe állítod az állványt. Ha ez is meg van, akkor a csavart újra húzd meg, tedd a helyére a kijelzőt az optikával, és majdnem kész is vagy.

A világításhoz kelleni fog mind a két kábel. A hosszabbat a talpon hátul található Micro-USB csatlakozójába kell dugnod, ennek a másik (USB A) vége megy a tápba. Ezután a talpon lévő USB A csatlakozóba bedugod a rövid kábel A végét, a másik oldalt, ami újfent Micro a kijelző oldalán található csatlakozóba dugod. Kész is vagy!

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 6

A mikroszkópon találsz elől egy nagy tekerhető gombot, ezzel fogod az élességet állítani. Baloldalon a bekapcsológomb, a menü gomb és egy üzemmód választó. Jobboldalon le- és felfelé nyíl és egy OK gomb, ez a menüben való mászkáláshoz fog kelleni, illetve az OK gombbal választhatod ki a neked tetsző beállítást.

A menük nem túl bonyolultak, a fent leírt beállításokat könnyű megtalálni, és állítgatni. Egyszer érdemes végig bogarászni, kipróbálni mindent.

Ok, kezdjük akkor használni, nézzük mire jutunk!

Tapasztalatok

Kezdem a rossz vagy furcsa dolgokkal.

Ha magát a mikroszkópot összekötöm USB-n a számítógéppel (nem a talpba dugom a kábelt, hanem magába az eszközbe), akkor van lehetőségem arra, hogy a memóriakártyán található fájlokat elérjem a számítógépről. Van arra is lehetőség, hogy a monitoron nézzem a mikroszkóp képét. Legalábbis elvben van, nekem nem sikerült működésre bírnom a dolgot. Az USB eszközök között megjelenik egy ismeretlen eszköz, de még eszközazonosító sem olvasható ki belőle, így pedig drivert vadászni szinte lehetetlen.

A gyártó a szerkezet nagy előnyeként említi, hogy az optika nem csak merőleges a tárgylemez felett lehet, hanem meg is lehet dönteni. Ez azért jó (állítólag), mert előfordul, hogy a mikroszkóp alá helyezett tárgyon, forrasztásokon, stb. megcsillan a fény. A döntéssel a fény nem pont felülről fog érkezni, így nem lesz zavaró visszaverődés.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 7

A dologgal két probléma van. Az egyik, hogy minimálisan lehet csak dönteni a felső részt, ha túlságosan sokat döntesz rajta felborul a francba az egész. A másik gond, hogy minél inkább megdöntöd a felső részt, annál kisebb lesz nagyításkor az élesen látható terület. Ez persze érthető, ha nem merőleges a fej, akkor a fókusz máshol lesz a tárgy közelebbi és távolabbi részén.

További érdekesség, hogy nem igazán értem, hogy jön ki az 1200-as nagyítás. Tudom nem teljesen pontos a mérés, de a mikroszkóp alá tettem egy műanyag vonalzót, maximumra nagyítottam és megmértem, hogy a milliméter beosztás két rovátkája között mekkora a távolság a kijelzőn. Nos, kb. 100 milliméter, vagyis 10 centi. Ha a fel és le nyilakkal változtatom a nagyítást (optikai zoom), akkor is csak négyszerezni tudom, ez még mindig csak 400-as nagyítás lesz.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 8Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 9
Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 10Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 11

A másik megközelítés már jobb volt. Vagyis készítettem egy képet a milliméter beosztásról, azt a számítógépem monitorán nyitottam meg Photoshopban, és 100 %-ra tettem a képméretet. Na, itt már 400-as feletti volt a nagyítás, ha ezt az optikai zoommal megtoldom, akkor nem is 1200- hanem 1600 lesz az érték.

A kivitelezésen egy dolog nem tetszett, a gombsor elég lazán ül a helyén. Működik, nem lehet mellé nyomni vagy ilyesmi, de érződik a spórolás. Máskülönben az összeszereléssel nincs probléma, bár tény, hogy találkoztam már vastagabb burkolati műanyagokkal is, mint a MUSTOOL G1200D esetén.

Ennyi rossz dolog után azt gondolhatjátok, hogy hajítófát nem ér az egész szerkezet, de nincs igazatok! A képminőséggel alapvetően nincs probléma, bőven el tudom képzelni, hogy SMD alkatrészek, IC-k forrasztásánál tökéletes társ lehet a szerkezet.

A nagyítás mértéke véleményem szerint munkához bőven sok, nem is igazán tudom, hogy mire kéne 1200-szoros nagyítás, mert hát ez nem egy laboratóriumi eszköz.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 12Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 13
Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 14Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 15

A képeken sorrendben: emberi bőr, fűszál, vulkáni kőzet mikroszkópikus kristályokkal, SD kártya érintkezője

A munka közben készülő fotók minősége jó, és nagyon tetszik, hogy lehetőség van arra, hogy az ok gomb megnyomása után ne azonnal, hanem 2- 5- 10 másodperccel készüljön a fotó, így a kezünk remegése teljesen kizárható.

A mikroszkópnak egyetlen hátránya van egy átlagos, de hagyományos mikroszkóphoz képest, hogy a megvilágítás csak felülről történhet. Vagyis, ha nincs olyan lámpád vagy egyebed, amire pl. a hagyma lehántott rétegét ráteszed, akkor nem fogod a sejteket látni.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 16

Persze kis gondolkozással ez is orvosolható. Például egy telefont kijelzővel felfelé az optika alá teszel és arra teszed a vizsgálandó anyagot, akkor már meg is van az alsó világítás. Egy AMOLED paneles telefon erre már teljesen jó. Én a teszt közben egy kicsi, LED-es fotós lámpát használtam megvilágításra, ezt a fűszálat mutató képnél láthatjátok.

Rengeteg hasznos képességgel látták el a szerkezetet, nagyon jó, hogy videón is meg tudjuk örökíteni, amit a kijelzőn látunk. Azt biztosan állíthatom, hogy nem csak munkára, hanem hobbi célra is tökéletes lesz (erre vettem ugye), és bőven megéri azt a 20 ezer forintot, amit most kérnek érte.

Összegzés

Remélem mindent leírtam pro- és kontra a MUSTOOL G1200D mikroszkópról, és remélem Titeket is meggyőznek a képek, amiket a segítségével készítettem. Ez egy ragyogó, és nem túl drága eszköz ahhoz, hogy a gyerekeim el tudjanak kezdeni ismerkedni a világ mikroszkopikus felével, de biztos vagyok benne, hogy akkor sem fogsz benne csalódni, ha munkához veszed meg.

A fent leírt hibákkal együtt lehet élni, nem komoly dolgok ezek. A szerkezet megfelelő anyagokból és jól van megépítve, egyedül az a gombsor, ami kicsit kilóg lefelé a minőségből, de ahogy írtam ez sem veszélyes probléma.

Digitális mikroszkóp 20 ezer forintért? Ez mit tudhat? 17

Összességében, otthoni használatra, hobbicélra, de még félprofi használatra is tökéletes választás lesz. Ha szükséged van rá, akkor választhatod a minimálisan drágább, de beépített akkumulátorral szerelt verziót. Ha kevésnek érzed a tudást, akkor javaslom nézd meg az áruházban a választékot, szerintem biztos találsz olyat, ami árban és tudásban jobban passzol hozzád. Talán csak a legolcsóbb 5000 forintos mikroszkóp megvásárlására nem szeretnék senkit bíztatni, mert az már mindennek az alja.

Ok, tehát a lényeg: Ha szeretnél egy ilyen mikroszkópot magadnak, akkor cseh raktárból tudod megrendelni. Ára a BG512e8d kuponkóddal 20 012 forint a cikk írásának pillanatában. Ha az akkumulátoros verziót vásárolnád, akkor is a BG512e8d kuponkódot használd, az ára pedig 20 800 forint. Vásárláshoz az alábbi hivatkozásra kattints:

 

MUSTOOL G1200D digitális mikroszkóp

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.