Válassza az Oldal lehetőséget

Két új mobiltelefonról rántotta le a leplet az LG

A GT500-as típusjelű modell a navigációs eszközök babérjaira tör, a GW550-es pedig a teljes billentyűzettel ellátott készülékek mezőnyében próbál szerencsét.

Nem kis fába vágta a fejszéjét az LG a GT500 megalkotásával, hiszen a navigációs eszközök piacán évek óta a PDA és PNA gépek dominálnak. Ennek ellenére az okostelefonok elterjedésével a helyzet gyökeresen megváltozhat, így reális döntés lehet egy kifejezetten a navigációra kihegyezett modell piacra dobása. A készülék képességeit illetően nem lehet okunk a panaszra: a megjelenítésért egy 3 hüvelyk nagyságú, WQVGA (480 × 240 képpont) felbontású panel felel, amely érintésre érzékeny felületű. A hálózati kapcsolattartásért elsődlegesen a HSDPA technológiával is kompatibilis négysávos GSM modul felel, de természetesen internetezéshez igénybe vehető a beépített Wi-Fi rádió is. A multimédiás funkciókat 5 megapixeles kamera, valamint egy fejlett lejátszó alkalmazás is erősíti.

A navigációs képesség kiaknázásához a beépített GPS vevőn felül egy tetszőleges szoftver is szükségeltetik, amelyet alapesetben a WisePilot névre keresztelt megoldás testesít meg. Sajnos a rendszer használata csak az első hónapban ingyenes, ezt követően díjköteles szolgáltatásnak minősül.

Két új mobiltelefonról rántotta le a leplet az LG

Az S-class felhasználói felülettel ellátott készülék várható vételáráról, valamint piacra lépésének időpontjáról egyelőre nem tudunk biztosat.


Jelentős sikereket érhet el a vásárlók körében a másik frissen bejelentett készülék is: a GW550 a teljes billentyűzetes mobiltelefonokat kedvelő felhasználókat veszi célba. A QWERTY klaviatúrával ellátott készülék Windows Mobile 6.1 operációs rendszert futtat, a vezetékektől mentes adatátvitelről pedig egy, a HSDPA hálózatokat is támogató négysávos GSM modul gondoskodik. Multimédiás szempontból mindenképpen megemlítendő a fekvő tájolású, QVGA felbontású kijelző, a 3 megapixeles kamera, a Bluetooth 2.0-s rádió, valamint a mircoSD kártyák fogadására alkalmas aljzat megléte.

Két új mobiltelefonról rántotta le a leplet az LG

A GW550 várható vételárát egyelőre jótékony homály fedi.

A szerzőről