Válassza az Oldal lehetőséget

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini tesztPontszám 99 %Pontszám 99 %

Remek hang jön ebből az apróságból, érdemes volt kipróbálni!

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt


 

Bevezető

Jó ideje tesztelek már Tronsmart termékeket, de valamiért a kisebb hangszórók eddig kimaradtak az életemből. Most megkérdeztem a forgalmazót, hogy mit szólna hozzá, ha kipróbálnám őket, és még aznap délután el is indult hozzám két kicsi hangsugárzó.

Nem bírtam magammal, a számomra érdekesebbnek tűnő T7 Mini-t bontottam ki elsőnek, így ebben a rövid kis tesztben erről írok néhány mondatot!


 

Csomagolás, tartozékok

Amióta Tronsmart terméket tesztelek mindig elcsodálkozom a csomagolás minőségén. Itt persze azt értsétek, hogy a gyártó olyan igényes anyagokat használ már a dobozoknál is, amit ezen az árszinten nem szoktunk meg.

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 2

Vastag kartonok, mutatós grafika, megfelelő mennyiségű adat, sok esetben még a mágneses zárású fedél is meglep minket. Nos, ez utóbbi a T7 Mini esetén nem volt, de minden más dologban a Tronsmarttól megszokott minőséget kaptuk.

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 3

A dobozt kinyitva egy kisebb doboz kerül a kezünkbe, ebben vannak a tartozékok. Na, túl sok dologra ne számítsatok, mert a leíráson és egy kicsi garanciakártyán kívül csak két kábel pottyan a tenyerünkbe. Az egyik egy USB Type-C, a másik egy jack-jack. Előbbi természetesen a töltéshez, utóbbi, hogy kábelen keresztül tudjunk zenét küldeni a hangszóróra.


 

Külső

A forma számomra már ismerős volt, csak nem ebben a méretben. Egy Tronsmart T6 Max boldog tulajdonosa vagyok jó ideje, ami egy csöppet nagyobb, egy csöppet nehezebb és egy cseppet hangosabb is.

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 4

A Tronsmart T7 Mini a külső alapján másolja a nagytesót, és nem csak a hordóformában, hanem abban is, hogy ennek is, annak is a tetején vannak a kezelőszervek. Igaz a T6 Max érintős, a T7 Mini pedig mechanikus gombokkal rendelkezik.

Hasonló még a töltőcsatlakozó elhelyezése, ami egy nagy gumidugó mögött van a hangszóró fenekén, alul. Emögött találjuk a memóriakártya nyílását és itt van a jack csatlakozó is. Ami viszont lényeges különbség, hogy a T7 Mini esetén a fedlap körül van egy zene ütemére villogó RGB LED-csík, pontosabban karika.

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 5

További különbség, hogy a T6 Max szövetborítást kapott, a T7 mini viszont fémráccsal van körbe fonva, ezen van a gumis anyagból készült Tronsmart felirat. Az egyetlen, amit nem említettem a kis akasztó, amivel a dobozon látható kép szerint pl. kerékpár kormányára akaszthatjuk a kis hangszórót. Mondjuk ehhez szerintem kicsi lett a fül, de aki ide akarja akasztani majd kitalál valami okosságot!

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 6


 

Papírforma

Ahogy a neve is mutatja a T7 Mini elég apróka, bár őszintén megmondom, mielőtt kézbe vettem volna még kisebbnek gondoltam. A magassága 10,5- az átmérője 10 centiméter, a tömege olyan 40 deka lehet. Szóval nem fogja leszakítani a kezed és a bicikli kormányát sem húzza félre, ha tényleg oda akasztod.

A fentiekből már kiderült, hogy három módon tudunk zenét juttatni rá. Kábelen, Bluetooth kapcsolaton és memóriakártyán. Az érdekességek között említendő a Bluetooth 5.3 csatoló, ilyet egyelőre kevés eszközben találunk. Állítólag nem a szokásos 10- hanem 18 méretes távolságig él a vezeték nélküli kapcsolat.

Érdekesség még az IPX7-es víz elleni védelem. Az IPX7 a maximális víz elleni védelmet jelenti, ami szemben az IPxx jelölésekkel a por elleni védelem fokát nem mutatja. Az IPX7 viszont mindent tud, elméletben 30 percig ki kell bírnia félméteres mélységben víz alatt is. Ugyanakkor a zuhanyzás nem biztos, hogy jót tesz neki, mert ott a víz nem körbeveszi, hanem „fröcsköli”, szóval ezzel óvatosan!

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 7

A gyártó 15 wattos teljesítményt ad meg, ami elég jónak számít a többnyire 10 wattot tudó konkurencia mellett. A töltés tehát USB-n keresztül történik, a gyári adatok szerint 18 óra az üzemidő kikapcsolt- és 8 óra bekapcsolt LED-ekkel. Azt nem írják, hogy ehhez az üzemidőhöz milyen hangerő tartozik, de vegyük úgy, hogy a szokásos 50-60 százalékos hangerőt adták meg.

Még három dolog, amik nem függenek össze, de még nem írtam le őket. A teljes feltöltéshez 3 óra kell, a frekvenciatartomány 20 Hz és 20 kHz közötti, és kapunk támogatást Siri-hez, Google Assistant-hoz és Cortana-hoz is. Ez utóbbi tulajdonság feltételezi, hogy van a szerkezetben mikrofon, és nem kell csalódnunk, tényleg van!

Végül néhány szó a belső kialakításról!

A Tronsmart mesteri módon vegyíti az aktív és a passzív sugárzókat a hangszóróiban, hangfalaiban. Ez most sincs másként, előre, a Tronsmart felirat felé egy aktív sugárzó dolgozik, míg hátra egy passzív, ez utóbbi felel a mélyhangokért. A megoldás jó, a hangképben a mélyhangnak nincs iránya, a legjobb, ha visszaverődve érkezik a fülünkbe.

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 8

Ebből mindenki számára kiderülhet, hogy a T7 Mini nem sztereó, de a kis méret miatt szinte felesleges is lett volna annak gyártani, mert sztereó hatás nem sok lenne. Viszont van TWS funkció, amivel két ilyen mütyürt össze tudunk kapcsolni, akkor pedig már a sztereó is megérkezik!


 

Tapasztalatok

Két negatívumról tudok beszámolni, az egyik kisebb, a másik kicsit nagyobb.

A kicsi, hogy picivel több hangerőre számítottam. Nem mondom, hogy a 15 watt nem elég, most is itt dől a Guns n’ Roses mialatt a cikket írom, és ahhoz, hogy az írásra tudjak koncentrálni még le is kellett vennem a hangerőből. Azt tehát bizton állíthatom, hogy kicsi asztali hangszórónak bőven jó, bulizni meg kevés. Bár, két hangszórót összekapcsolva…

A másik probléma, ami kicsit komolyabb, hogy a memóriakártyát se betenni, se kivenni nem tudtam, pedig nincsenek szafaládé ujjaim. Annyira mélyen van bent, hogy egy kis csavarhúzó kellett, hogy benyomjam, majd kivegyem a kártyát a teszt közben.

Ez mondjuk csak azoknak lesz probléma, akik memóriakártyát használnak, én csak a teszt kedvéért próbáltam ki, amúgy mindig a Bluetooth a nyerő.

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 9

Ha már memóriakártya. Kipróbáltam elég sok formátumot, mondjuk általában a FLAC vagy az MP3 játszik nálam, ezeket vitte a kicsi, de nem volt gond a wma-val sem. Megjegyzem semmi értelme FLAC-ot hallgatni a T7 Mini-n mert semmi pluszt nem ad az élvezethez, maradj nyugodtan az MP3 mellett, vagy használd Spotify-jal, ahogy én is tettem.

Milyen a hangja? Jó! Elég sok stílussal kipróbáltam, volt elektronikus zene, rock, ez utóbbiból a Motörhead, Guns n’ Roses és Dire Straits hármas elég nagy merítés volt. Az elektronikus zene mellett az akusztikus is szépen jött belőle, bár, mint írtam a hangerő nem frenetikus.

A mélysugárzó szépen szól, nem tolakszik előre, és a mérete miatt a tüdőnkben lévő levegőt sem mozgatja meg, de hallható és ad plusz a tisztán szóló közép és magas hangokhoz. Amúgy ez utóbbiból van talán a legkevesebb, de ami van az csilingel, ahogy elő van írva.

A LED-es fény jópofa, de engem idegesít, a szemem sarkából is állandóan a villogást látom. Pedig nem erős a fény, nem égeti ki a szemet. Szóval én kikapcsoltam, de ezt azért nem teszem a negatívumok közé, biztos sokan lesznek, akiknek ez tetszeni fog.


 

Konklúzió

Nyugodtan mondhatom, a Tronsmart T7 Mini majdnem pont olyan, mint amilyennek elképzeltem. Egy nagyon picit nagyobb és egy nagyon picit halkabb annál, amire előzetesen számítottam, de hangsúlyozom, ezek nem túl lényeges dolgok. Sokkal lényegesebb, hogy a hangja nagyon rendben van. Amikor ezeket a sorokat írom éppen a So Fine című Guns klasszikus szól, és éppen azt figyelem, hogy mennyire tiszta és természetes az énekhang. Nagyon tetszik!

Megszólal a kisgömböc – Tronsmart T7 Mini teszt 10

Összességében mit mondhatok? Azt, hogy ha kell egy ilyen kisebb hangsugárzó, akkor ezt nyugodtan megveheted, nem fogsz benne csalódni! Az ára remek, a NNNT7MSEP kuponkóddal Magyar raktárból. 2-3 napos szállítási idővel veheted meg, az ára az eredeti 12 300 helyett ma és holnap (2022.09.21-22.) 8300 forint, a szállítás ingyenes.

Vásárláshoz az alábbi linkre kattints:

Tronsmart T7 Mini hangszóró

 


HOGY VÁSÁROLJ KUPONNAL A GEEKBUYING ÁRUHÁZBAN?

Nyisd meg a termékoldalt a linkre kattintva

Kattints az „Buy Now” (Vásárolj most) gombra, majd a megnyíló ablak bal alsó részén a „Coupon” (Kupon) résznél illeszd be a kuponkódot és nyomd meg a kuponmező melletti gombot.

Eztután következhet a “Place your order” (Adja le rendelését) gomb megnyomása.


 

Értékelés

99 %

összefoglalás Minden szempontból tökéletes darab, olcsó, kicsi, szépen szól. Ennél többet egy mini hangfaltól nem várhatunk!

Külső
99 %
Tudás
99 %
Ár
100 %

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.