Válassza az Oldal lehetőséget

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók!

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók!

Sajnos kint is emelkednek az árak, de valahogy nem olyan mértékben, mint itthon.

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók!


 

Tartalomjegyzék Mutasd

Bevezető

Az infláció, a chiphiány, a háború, a forint gyenge szereplése mind együtt dolgoznak a pénztárcánk ellen. Irdatlan sebességgel emelkednek az árak itthon is, bár tény, hogy az élelmiszerek áremelkedését a műszaki cikkek még nem érték utól, de láthatólag erősen próbálkoznak.

Szerencsére még mindig rendelkezésünkre állnak a kínai áruházak, bár tagadhatatlan, a néhány évvel ezelőtti olcsóságnak már nyoma sincs, azért az itthonihoz képest még mindig megdöbbentően olcsón találunk megfelelő termékeket. Ebben a cikkben szokás szerint olyan ajánlatokat találtok, amik jó akciókkal, kuponokkal még olcsóbakká tehetők.

Ebben a cikkben kivételes három áruház is szerepet kapott, ezek mind megbízható cégek, mind EU raktárból szállítanak, így vámkezeléssel nem kell foglalkozni, a szállítási idő meglehetősen rövid, az áfa pedig benne van a vételárban, így rejtett költségekkel nem kell számolnunk!

Lássuk a listát!

 


HOGY VÁSÁROLJ KUPONNAL?

  1. Nyisd meg a termékoldalt a lenti listában a termék nevére kattintva
  2. Kattints az „Buy Now”, majd a megnyíló ablak jobb felső részén a „Discounts” alatt, a „Coupons” sorra
  3. Az „Input coupon code” mezőbe másold be a kuponkódot, és használd a „Use” gombot.
  4. Ezután jöhet a “Place Order” gomb, és befejezheted a vásárlást.

Az összes kuponos akció egy helyen:


 

Tronsmart Splash Bluetooth hangszóró

Tronsmart Splash 1 LED 15W Bluetooth Speaker IPX7 SoundPulse TWS

A Trosmartot szeretjük, mert olcsón ad jó minőséget. Szinte verhetetlen az ár/teljesítmény aránya az általuk gyártott termékeknek. A Splash, mint a neve is utal rá egy igazi strandolós hangszóró, ami IPX7-es víz elleni védelemmel rendelkezik, így víz alatti zenehallgatásra még nem lesz megfelelő, de ha ráfröccsen egy kis folyadék még nem pusztul bele.

Egy könnyű, hordozható hangszóró ez, amiben két aktív és egy passzív sugárzó rezgeti a levegőt. A fő hangsúly a hordozhatóságon és a hosszú üzemidőn van, utóbbi a gyári adatok szerint a 24 órát is elérheti egy töltéssel.

Tronsmart Splash 1 LED 15W Bluetooth Speaker IPX7 SoundPulse TWS

A hangszóró ára baráti, német raktárból vehetjük meg. A kupont kifejezetten ehhez a cikkhez kaptam, így máshol nem található meg, és olvasóim ennek segítségével 5700 forintért juthatnak hozzá. A vásárláshoz tehát használd a NNNHOCGKB01 kuponkódot itt:

Tronsmart Splash Bluetooth hangszóró

 


 

LOSKII LK-M20BT 50 wattos Bluetooth hangszórópár

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 1

Az előző Bluetooth hangszóró inkább a strandra, ez pedig inkább egy lakásba való. Nem is hangszóró ez, hanem egy hangfal pár, aminek fából készült a doboza és oldalanként 2-2 csatornát kapott. Külön hagszóró gondoskodik a mély és közép, és egy másik a magashangokról. A hangot átvihetjük rá Bluetooth kapcsolaton, de ha arra van igény, akár kábelen is. Használható számítógépekhez, tévéhez vagy csak magában zenehallgatáshoz is.

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 2

A hangszóró pár ára a BGfe3bb3 kuponkóddal  most csak 14 890 forint itt:

LOSKII LK-M20BT 50 wattos Bluetooth hangszórópár

 


 

Akkumulátoros mini körömápoló készlet

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 3

Ezen a cuccon jót mosolyogtam, mert nekem is van hasonló, de azt mini szerszámgépként árulják. Mondjuk tény, erre és arra a célra is használhatók. Én például a fiaim eltört játékait ragasztom meg, aztán a ragasztó feleslegét csiszolom le vele, de végül is körömápolásra is használható lehet. Ezt még nem próbáltam.

A lényeg, hogy ez egy kicsi, akkumulátoros csiszológép 6 féle csiszolófejjel és alacsony árral. Vedd meg és használd, amire akarod. A vásárláshoz használd a BG13efd3 kuponkódot, ezzel az ára 4092 forint itt:

Akkumulátoros mini körömápoló készlet

 


 

4 x 6 méteres napvitorla

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 4

Na, ez egy igazi nyári termék. Amikor megtaláltam az akciók között először átsiklottam felette, de aztán megnéztem az árukeresőn a napvitorlaárakat, és kiderült, hogy a hazai árakhoz képest félár alatt tudjuk megvásárolni. Fene se gondolta, hogy ezek a napvitorlák ilyen drágák…

A lényeg tehát, hogy ez a 4 x 6 méteres napvitorla jelenleg 3 színben kapható és állítólag vízálló is. Az ára most mindössze 13 700 forint, a vásárláshoz a BG9b03da kuponkódot kell használnod itt:

4 x 6 méteres napvitorla

 


 

BLITZWOLF BW-KC1 KAMERA GYEREKEKNEK

A hét legjobb akciós kínai kütyüi - utolsó felvonás 5

Gumis  borítás, választható kék vagy rózsaszín árnyalat, FHD videók készítése, fényképezőgép mód, beépített játékok. Ezeket kínálja a BlitzWolf olcsó, gyerekeknek készült fényképezőgép/kamerája, amit így aztán vihetnek magukkal a gyerkőcök a nyaralásra, vagy akár a strandra is. Természetesen akkumulátoros, két óra töltéssel nagyjából két órás üzemidőt kapunk. Optika nem csak elől, hanem hátul, a nagy kijelző felett is van, így a szelfi mód is elérhető. Maximum 64 GB-os memóriakártyát tehetünk bele, de a csomag részeként egy 16 gigásat kapunk, hogy rögtön be lehessen üzemelni.

Ami biztos, hogy érdekes lesz megnézni nyaralás végén, hogy mit láttak a gyerekeink, milyen az ő szemszögükből egy csaádi nyaralás!

A kamera ára a BG0b41a5 kuponkóddal 5210 forint itt:

BLITZWOLF BW-KC1 KAMERA GYEREKEKNEK

 


 

BLITZWOLF BW-WTR01 OKOS ÖNTÖZŐRENDSZER

Készülj a nyárra - ezek a legjobb kínai akciók! 4

Egy korábbi cikkben szerepelt már ez az eszköz, és akkora sikere volt, hogy gondoltam beteszem megint, hátha valaki az előző alkalommal nem találkozott vele.

Ez egy okos, távolról is vezérelhető öntözőrendszer. Az alapcsomagba kell egy gateway és egy szelep. Ezt ki lehet további szelepekkel egészíteni, hogy szekcionáljuk az öntözést, elválasztva például a sövény csepegetetést a fű öntözésétől. valamint lehet a rendszerbe illeszteni egy talajnedvesség érzékelőt is. Szóval egy egész normális automatizálást oldhatunk meg ezeknek a cuccoknak a segítségével.

A távoli, telefonon történő vezérléshez persze kell egy vezetéknélküli internetkapcsolat is (wifi). Az alábbi linkekről vehettek két vagy háromdarabos kezdőcsomagot, illetve további szelepeket is.

A kezdőcsomag ára a BG78f207 kuponkóddal 24 580 Ft itt:

BLITZWOLF BW-WTR01 OKOS ÖNTÖZŐRENDSZER – KEZDŐCSOMAG

A további mágnesszelepeket itt vehetjük meg a BG8a5ceb kuponkóddal 12 160 forintért:

BLITZWOLF BW-WTR01 MÁGNESSZELEP

Ha kisebb kezőcsomagot szeretnél nedvességérzékelő nélkül, azt itt találod, a BG4a1593 kuponkóddal 18 400 forintért:

BLITZWOLF BW-WTR01 GATEWAY ÉS SZELEP

 


 

XIAOMI BŰVÖSKOCKA

Mi történik, ha a Xiaomi hozzányúl a klasszikus Rubik féle bűvöskockához? Mi történne, okossá teszi!

A hét legjobb Xiaomi akciói - készülj a karácsonyra! 23

Hozzászokhattunk, hogy a Xiaomi mindent okossá tesz a fogkefénktől a termoszunkig, hogy a lakásunkat már ne is említsük. Teljesen természetes, hogy a Rubik kockát is továbbgondolták, és készítettek hozzá egy telefonos applikációt is.

A hét legjobb Xiaomi akciói - készülj a karácsonyra! 24

Valószínűleg mindenki ismeri a klasszikus kockát, ezt az oldalanként kilenc mezőre osztott, forgatnató játékot. Alapesetben két dolgot lehet vele tettni, összekeverni, aztán kirakni. A Xiaomi azonban kiterjesztette a képességeket. Érzékelőket pakoltak bele, amik megmondják a telefonon futó programnak, hogy melyik kocka hol helyezkedik el, ennek segítségével pedig különböző feladatokat kapunk, például megadott időn belül különböző mintákat kell kialakítanunk, vagy megadott lépésszámból a megadott helyre forgatni valamelyik színű kockát. Természetesen a teljesen hagyományos kocka kirakás is játszik, stopperrel mérhetjük, hogy mennyi idő alatt tudjuk a színeket a helyükre forgatni.

A hét legjobb Xiaomi akciói - készülj a karácsonyra! 25

A neten fellelhető videók alapján elmondható, hogy a megújult kocka nem csak az érzékelők miatt különleges, a Xiaomi a mechanikán is javított, a kocka könnyen forgatható, pontos, és akár profi versenyző kezében is jól működik.

A kocka olcsóbb, egyszerűsített, csak mágnesekkel ellátott, érzékelők és telefonos app nélküli változata nem is drága. Jelenleg a BG228253 kuponkóddal 9678 forint az ára itt:

XIAOMI BŰVÖSKOCKA

Figyelem, a lista egyetlen terméke, ami kínai áruházból rendelhető, de nem hagyhattam ki, mert nagyon jó most az ára. Szállítási módnak használd a Priority Mail módot és tegyél pipát a Tariff Insurance (díjbiztosítás) jelölőbe, ha így vásárolsz, akkor az eladó intézi helyetted a vámolást!

 


 

WOWSPEED FELFÚJHATÓ SUP

WOWSPEED felfújható SUP baromi jó áron csak 3 napig 1

Az utóbbi években óriásit mentek a SUP-ok, vagyis az evezővel hajtott deszkák. Gondolom Te is tudod mi az a SUP, de ha nem, akkor néhány szóban leírom. Kezdetben a hagyományos deszkákra álltak evezővel, és ezeket hajtották, de a dolog annyira belendült, hogy később megjottek a nagyobb, kevésbé billegő megoldások is, amik kimondottan az evezős meghajtáshoz lettek tervezve. Ezeknek az evolúciója hozta magával a felfújható “deszkákat”.

A felfújható “deszka” előnye gondolom nyilvánvaló. Könnyűek, kis helyen elférnek, nem kell tetőcsomagtartó hozzájuk. Az elmúlt években a Balaton tele volt már ilyen eszközökkel, annak ellenére, hogy a normális méretű, teherbírású darabok valahol 80-90 ezer forint környékén indulnak. Persze lehet kölcs9n9zni is, de ismerve az előre beharangozott idei balatoni árakat, ezzel nem biztos, hogy számolnék.

WOWSPEED felfújható SUP baromi jó áron csak 3 napig 3

Főleg azért nem számolnék vele, mert 64 000 forintért tudunk ilyen SUP-ot beszerezni. De mit is tud ez a cucc? A méretesebbek közül való, a hossza 320 centi, széltében 84 centis a magassága pedig 15 centiméter. Anyaga PVC és EVA, a legnagyobb teherbírása 130 kilogramm. A csomagban természetesen benne vannak az uszonyok, de kapjuk a pumpát, javítókészletet és egy vízálló táskát a telefonunknak. Van még a pakkban lapát és hordtáska a lapátnak. A leírásban szerepel még agy alumínium propeller PVC csővel, ez őszintén szólva nem tudom mi akar lenni.

WOWSPEED felfújható SUP baromi jó áron csak 3 napig 4

Szóval a lényeg, hogy a következő három napban a hazai árak alatt jóval tudjuk megvásárolni ezt a SUP-ot. Most még négy színből választhatunk, cseh raktárból érkezik. Az áfa az árban van, vámkezeléssel nem kell foglalkoznunk. Garanciális hiba ezeknél nem nagyon lehet, ha kilyukad az amúgy sem esik a garancia körébe, és kajuk a javítókészletet is. Szóval, ezt tényleg érdemes most megvásárolni.

A vásárláshoz használd majd a AFFDA9F2E44F kuponkódot itt, az ár 64 999 Ft (a kupon mind a négy színhez használható!):

WOWSPEED FELFÚJHATÓ SUP

 

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 5

Ha szeretnél ülést is vásárolni a “deszkához”, akkor ehhez is tudok akciót. A A4901F416973 kuponkóddal 11 500 forintért teheted kosárba itt:

Ülés a WoWspeed felfújható SUP-hoz

 


 

HANDSKIT SI929 FORRASZTÓPÁKA

A hét legjobb EU raktáras, kínai kütyüi 5000 Ft alatt 9

Sima konnektoros tápellátás, 90 wattos teljesítmény, 100 és 480 fok között állítható hőfok, hőmérsékletkijelzés  és maximum 5 fok eltérés a beállított értéktől. Ezt kapjuk, ezt ígéri a gyártó. Mindent összevetve nem rossz darab ez a páka, és szerencsére az ára sem magas. A BGa70936 kuponkóddal 3720 forintért tehetjük kosárba itt:

HANDSKIT SI929 FORRASZTÓPÁKA

 


 

Tronsmart T2 Plus Bluetooth hangszóró

Tronsmart T2 Plus 20W Bluetooth 5.0 Speaker 24H Playtime IPX7 Waterproof Soundbar with TWS,Siri,Micro SD

Tudom, feljebb már volt egy Tronsmart, de a cikk írása közben találtam egy másikat is, ami jó áron van. Vagyis volt, mert rákérdeztem a kapcsolattartómra az áruháznál, és adott egy még nagyobb kedvezményt biztosító kuponkódot, így nem csak jó, hanem extrán jó árat kaptak az olvasóim ismét. Hiába na, jó ezekkel a kínai kereskedőkkel jóba lenni!

Tronsmart T2 Plus 20W Bluetooth 5.0 Speaker 24H Playtime IPX7 Waterproof Soundbar with TWS,Siri,Micro SD

Az Apollo Plus egy viszonylag kisméretű, 20 wattos hangsugárzó. Azért akad meg rajta a szemem, mert nem csak kisméretű, hanem IPX7-es vízállóságú is, szóval is alkalmas lehet arra, hogy elvigyük strandolni. A fenti Tronsmartnál azért komolyabb darab, így az ára is magasabb egy cseppet, de nem vészesen.

Ha szeretnél egy ilyet, akkor a 6QXRCHP2 kuponkóddal 8800 forintért elhozhatod német raktárból, innen:

Tronsmart T2 Plus Bluetooth hangszóró

 


 

BlitzWolf BW-ST01 okos WC-ülőke

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 6

Nemrég írtam róla cikket, és bár nekem nagyon bejött, nem számítottam akkora érdeklődésre, mint amekkora végül kialakult. Most nem is szeretnék túl sokat írni, mindössze annyit, hogy ismét találtam hozzá olyan kupont, amivel rendesen leszorítható az ára, így betettem ebbe a cikkbe.

Ha érdekel a termék, akkor olvasd el a tesztemet róla itt: BLITZWOLF OKOS WC ÜLŐKE A BUTA VÉCÉDRE

Ha megtetszett, akkor a vásárláshoz használd a BGHUMX051 kuponkódot, amivel 82 000 forint helyett 67 000 forintért tudod kosárba tenni itt:

BlitzWolf BW-ST01 okos WC-ülőke

 


 

BlitzWolf BW-F2 akkumulátoros ventilátor

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 7

Nyáron meleg van. Azt hiszem az előző mondatra senki nem kapta fel a fejét, mind tudjuk, hogy nyáron meleg van. Ilyenkor valahogy szeretjük hűsíteni magunkat. Van aki légkondizik (én speciel nem szeretettem be, nem szeretem), más meg ventilátort használ.

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 8

A Blitzwolf is gyárt ventilátorokat, több félét is. Van kisebb is nagyobb is, a BW-F2 valahol középen helyezkedik el. A leírás szerint 4 féle szél módot tud (jelentsen ez bármit is), 3 fokozatban állítható fújás erőssége, van éjszakai mód. Ami legjobb, vagyis amik a legjobbak, hogy az akkumulátor miatt akár a kertben is használhatjuk, és az állítható méret miatt asztali ventilátor meg álló ventillátor is lehet belőle. Hab a törtán, hogy még távirányító is jár mellé. Szóval, elég sokoldalú szerkezet.

Természetesen ehhez is van kuponkód, a BGjune02d kuponnal 16 700 forintért vehetjük meg itt:

BlitzWolf BW-F2 akkumulátoros ventilátor

 


 

OKOS ITATÓ KISÁLLATOKNAK

Okos itató kisállatoknak a meleg napokra 1

 

Egy ideje nézegetem ezeket a szerkezetetek, ebből lehet, hogy veszek is egyet, mert egész megfizethető. A hasznosságához kétség sem fér, mert bár a mi macskánk kijárós cica, ilyenkor nyáron, az utcán sincsenek pocsolyák, szóval nem annyira egyértelmű, hogy vízhez jut, amíg nem vagyunk itthon.

Okos itató kisállatoknak a meleg napokra 2

Arról nem is szólok, hogy állandóan elfelejtem a tálját feltölteni vízzel, pedig a szárazkaja mellé adagolni kell bőségesen folyadékot is.

Szóval, ez a cucc elég jónak tűnik, mert meglehetősen nagy, 2,5 literes a kapacitása. Ez egy kisebb termetű kutyának vagy egy macskának napokig elegendő vizet tud biztosítani. Van benne egy töbrétegű szűrő, ami tisztítja, lágyítja a vizet, azt írják kiszűri a nehézfém-ionokat. Azért remélem ezekből nincs túl sok a csapvízben felénk.

Okos itató kisállatoknak a meleg napokra 3

Van benne egy hosszú élettartamú, csendes motor, keringeti, oxigénnel dúsítja a vizet, be lehet állítani időzített vízadagolást, és irányítható távolról applikáción keresztül is. Az adagolóhoz mellékelt képeken, az applikáció felületén egy UV gombot is látok, így vélhetően UV-s csíratlanítás, fertőtlenítés is van beépítve.

Okos itató kisállatoknak a meleg napokra 4

Az adagoló ára most a AEF805C69994 kuponkóddal, cseh raktárból csak 11 000 forint, azt hiszem ez elég méltányos ár ezért a tudásért. Vásárlás itt:

OKOS ITATÓ KISÁLLATOKNAK A MELEG NAPOKRA

 


 

ALLDOCUBE GTBOOK

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 9

Ez egy igazán olcsó notebook egy újgenerációs intel perocesszorral, rengeteg memóriával és emberes háttértárral.

Ha csak az alapvető képességeket nézzük, akkor a processzor terén sok minden nem változott. Maradt a négy mag, magonként egy szál. Az órajel emelkedett, a gyártástechnológia fejlődött, utóbbi gyakorlatban azt jelenti, hogy már 10 nanométeres csíkszélességen készülnek az áramkörök. Vagyis kisebb a lapkaméret, kisebb lesz a fogyasztás, a melegedés és egy picit lehet emelni a turbó órajelen is.

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 10

Röviden tehát egy fejlettebb, gyorsabb, alacsonyabb fogyaztású procit kapunk a régivel megegyező áron.

De ezeknek az új procira épülő notebookoknak lesznek további érdekes részletei is. Igaz nem sok, de ami van, az lényeges. A kijelzők maradnak az IPS technológiára épülő, többnyire FHD felbontású darabok, géptől függően változó mérettel. Viszont, a régebbi gépekhez képest nő a memória mennyisége, 8-ról 12 GB-ra. Ez is annak köszönhető, hogy újabb a processzor, és az integrált memóriavezérlő már több memóriával boldogul, mint az elődje. Az integrált VGA vezérlő is fejlődött, a gyári adatok szerint akár 100 százalékos növekedést is tapasztalhatunk a teljesítményben az előző processzor generációhoz képest.

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 11

További lényeges újdonság még, hogy ezekben a számítógépekben már újabb technológiát kapunk a vezetékmentes kapcsolatokhoz. A Bluetooth például már 5.1-es, de az Alldocube gépében már a wifi is a legújabb ax szabványú, vagyis itt bizony már WiFi6 dolgozik! A számítógépek ugyanakkor ránézésre nem sokat változtak. Maradt a nagyon vékony, tetszetős kialakítású ház, és maradt a rendkívül kicsi tömeg is. Az ALLDOCUBE GTBook például mindössze 1,2 kilogrammot nyom, vagyis tényleg pehelysúlyú a szerkezet.

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 12

A végére pedig még egy érdekesség. Mivel tényleg új gépről van szó, ezen már nem a Windoes 10, hanem a Windows 11 előtelepített változatát találjuk, amit bekapcsolás után villámgyorsan használatba is vehetünk.

Persze az ár sem lényegtelen. Mint írtam az újgenerációs lapka lényegében nem okoz áremelkedést, inkább a régi gépek ára csökken némileg. Ezzel együtt, a különbség nem túl jelentős, így már megéri az újabb masinákat vásárolni. Az Alldocube masinája például a cseh raktárból, a BGHU2175 kuponkóddal 156 ezer forint helyett, már 119 ezer forintért elhozható, ami véleményem szerint elég kedvező ár.

Ha szeretnél egy ilyen gépet, akkor az alábbi linken megtalálod:

ALLDOCUBE GTBOOK – WIN11 VERZIÓ


 

61 darabos készlet bőrös munkákhoz

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 13

Ez az utolsó tétel a listában, és gyanús, hogy ebből nem sok fog fogyni. De nem baj, be kellett tennem, mert én is alkotós ember vagyok, szeretek mindent magam elkészíteni, és ha van köztetek ilyen, főleg, aki szeret bőrrel dolgozni, annak ajándék lesz ez a csomag. Én nem vagyok különösebben képben a bőrös munkákkal, de ahogy látom, ebben a csomagban aztán van minden, ehhez képest az ára elég baráti.

Mit nekünk infláció, a kínai kütyük még mindig olcsók! 14

Szóval, akit érdekel, az a BGc96d05 kuponkóddal 12 600 forintért bezsebelheti itt:

61 darabos készlet bőrös munkákhoz

 


ZÁRSZÓ

 

A végére ismét a szokásos dolgok! Ha szeretnél olcsón vásárolni, akkor csatlakozz Facebook csoportunkhoz, mert olyan kupon nincs, amit nem találunk meg!

KÍNÁBÓL VÁSÁRLÓK FACEBOOK CSOPORTJA

YouTube csatornánkon rengeteg videós teszttel, élő adással várunk, nézd meg a kipróbált termékeket mozgás, működés közben is!

HOC TV YOUTUBE CSATORNA

 

A cikk írásakor minden termék Eu raktárból (CZ, PL, ES vagy FR) rendelhető, a kivételeket pedig külön jeleztem. Figyelj oda, ha az EU raktárból kifogynak a termékek automatikusan a kínai raktárra ugrik át a link.

Ha kínai raktárból rendelsz, akkor használd az EU Priority Line szállítási módot, a Banggood ezt vámmentesnek mondja július 1. utáni érkezésnél is. Azért biztos, ami biztos alapon úgy számolj, hogy a 399 forintos vámkezelési költséget kínaából történő rendelésnél fizetned kell majd! 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.