Válassza az Oldal lehetőséget

Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól

Az első két oldalon végigszaladunk az apróságokon. Ezekről túl sok érdemi információval nem tudunk majd szolgálni, a képek valószínűleg sokkal jobb szolgálatot tesznek majd, mint a köré szőtt szöveg. Annál is inkább, mert a leírt karaktereknek nem is nagyon lesz más szerepük, mint az, hogy ne csupa képből álljon a cikk, hiszen azért a megrendelő nem fizetne egy árva buznyákot sem.

Scythe 1000

Valamiért a Terminátor filmekre asszociálunk a névből, de hibásan. Nem egy újabb típusú emberiséget nyektető robotról van szó, „mindössze” egy tubus hővezető anyagot rejt a fifikás elnevezés.

Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól 1Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól 2
Itt lakik a kence

A csomagolásban egy hosszú fecskendőt találunk, melyből gyanúsan röviden áll ki a kinyomásra használatos szár. Ebből gyorsan le is vonhatjuk a következtetést, a tubus közel sincs tele. Persze az is igaz, hogy ezekből az anyagokból nem kell sok a hűtendő lapkára, általában elegendő, ha majdnem áttetsző rétegben kenjük fel őket.

A mutatós kék csomagolás hátulján van a lényeg, vagyis az, amit a gyártó ígér a termék használata során. A felső sorban a @TDP 180 W felirat díszeleg, ami azt jelenti, hogy 180 wattos TDP értékig használható a kence. Ez nem kevés, a legnagyobb négymagos Intel csodák esetén is jókora túlhajtást jelent.

Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól 3
Ez a kép nem az istálló mellett készült

A következő sorban olvashatjuk, hogy 5% ???? UP. Értitek ugye? Segítünk, 5 %-al növelt hűtési teljesítmény. Ezt bizonyítandó egy csini kis grafikont kapunk, melyben az egyik csík a Thermal Elixert (mert ez a neve a Scythe 1000-nek), a másik a hűtőikhez adott kencét jelképezi, természetesen a T1000, illetve Scythe 1000 csík a rövidebb. Ez után megtudhatjuk még, hogy a tubusban rejtőző anyagot használhatjuk videokártyákhoz is, nem csupán CPU-hoz.

Mini-KAZE ULTRA

Ismét egy csili-vili megnevezés. Japán módi, megszokhattuk már, hogy itt minden ultra, meg extra, meg hasonló. Jelen esetben ráadásul az ULTRA felirat még jelent is valamit azon túl, hogy ezt vedd meg, mert ez ultra jó!

A csomagolás egy ventilátort rejt, mely négy centiméteres oldalakkal rendelkezik. Felhasználási területének leginkább a komolyabb hálózati eszközöket gondoljuk, de ha valakinek van más ötlete, ossza meg velünk!

Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól 4Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól 5

Az ultra jelölés ebben az esetben azt jelenti, hogy a szokásos méretekhez képest ennek a légkergetőnek dupla a magassága, ami jótékony hatással van a szállított levegő mennyiségére (a rotor is dupla magas). A gyári adatok szerint 3500-as percenkénti fordulat mellett 4,86 köbláb levegőt pumpál át, ami a méretéhez viszonyítva becsületes adag.

A keletkező zaj tekintetében szemérmes a gyártó, értéket nem ad meg, mindössze a super silent feliratot olvashatjuk. Emiatt nem voltunk restek, adtunk egy kis feszültséget a ventilátornak, és kiderült, hogy valóban super silent, vagyis nem tudjuk mire vélni, hogy a zaj értéke lemaradt.

A ventilátor csatlakozóján is látszik, hogy a Scythe nem számítógépbe szánta az eszközt, mert bár kéttűs a csatlakozó, a méret a műszerekben és a tápegységekben található tűkre használható. Biztos ami biztos alapon azért csomagolnak mellé egy átalakítót is, amivel alaplapi csatlakozóra is dughatjuk, igazuk is van, némely eszközben ilyet használnak. A végére még egy lényeges adat: a ventilátor siklócsapágyas kivitelű.

Bay Rafter 3.5

Bemutatónk “legbonyolultabb” darabja következik, mely nem más, mint egy merevlemezekhez használatos beépítő keret. A műanyag szerkezetbe, ahogy a neve is mutatja 3,5 colos merevlemezt csavarozhatunk, amit a kerettel együtt 5,25 colos helyre építhetünk be. A fűszer a meglehetősen íztelen megoldáson a ventilátor felszerelésének lehetősége. A keret aljára 8, 9 vagy 12 centiméteres légkergetőt csavarozhatunk, mely segítségével kellemes hőmérsékleten tarthatjuk háttértárunkat.

Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól 6Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól 7

Tavaszi EZ+AZ a Scythe-tól 8

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.