Válassza az Oldal lehetőséget

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz!

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz!

Azt tudja, amit nagyobb Xiaomi légtisztítók, de sokkal olcsóbban!

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz!


 

Bevezető

Az érdi albérletemben is poros volt a levegő, nem is kicsit (Érd ugye…), így már akkor, amikor a srácaim megszülettek gondolkoztam rajta, hogy be kéne szereznem egy légtisztítót. De azt gondoltam, úgyis költözünk, vidékre megyünk, ott nem fog kelleni, pénzkidobás lenne.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 1

Elköltöztünk, és a helyzet mit sem változott. Por van, nem is kicsi. A srácoknak sem jó, én is erősen allergiás vagyok, szóval nem volt több kifogás, vettem egyet. A döntésben persze nagy segítségemre volt, hogy most, a karácsony előtti akciókban erősen lementek az árak.

Ez az árcsökkenés a gyakorlatban azt jelentette, hogy az általam vásárolt légtisztító pont annyiba került, mint két éve, amikor bemutatkozott. Ha nem értenéd ez mit jelent pontosan, akkor csak két dolgot említek. Az egyik az infláció, a másik, hogy két éve nem 300 forint felett volt a dollár, hanem inkább 250 forint alatt.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 2

Szóval a lényeg, a dollárban kifejezhető ár a béka hátsója alatt volt, így a forintos ár sem lett magasabb, hiába gyengült a hazai fizetőeszköz hatalmasat.

Megvettem, itt van, használom lassan két hete, jöhetnek a tapasztalatok!


 

Csomagolás és tartozékok

Ahogy látni fogjátok, ez nem lesz egy túl bonyolult cikk, hiszen a bemutatandó eszköz sem az. Ez az egyszerűség pedig már a csomagolásnál elkezdődik.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 3

Nem, a karton, a törés elleni védelem hibátlan, nem ezért egyszerű, hanem azért, mert a leíráson és egy tápkábelen kívül semmit nem kapunk hozzá. Megjegyzem, a leírás is tök felesleges, csak egy csomó fát elpusztítanak miatta, ha két oldal lenne csak képekkel, az is bőven megfelelne.

Szóval a lényeg, doboz fedelét kinyitjuk, kiemeljük a hasáb alakú légtisztítót, lehúzzuk róla a bugyit, beállítjuk a sarokba, és….

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 4

És elmebeteg módjára elkezdjük keresni a dobozban a tápkábelt. Nincs meg, nézegetem a csatlakozót a gépen, hogy mivel tudnám helyettesíteni, mert ezek a hülye kínaiak kifelejtették, a drótot, amin az áram megy. Azután eltelik vagy 5 perc, mire rájövök, hogy van kábel, de bent a gépben, a légszűrő mellett.

Még sem hülyék a kínaiak, bocsi…


 

Tudás és specifikáció

A Xiaomi Mi Mijia 2H a cég legolcsóbb megoldás a légtisztításra. Ez együtt jár azzal is, hogy ennek a legszerényebbek a képességei. Na nem a levegő tisztításában, hiszen a filterek lényegében megegyeznek, egyszerűen csak a méret okán kevesebb levegőt tud átforgatni a kicsi testén.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 5

Ez a kicsi test amúgy 52 centis magasságot jelent, vagyis aprónak még így sem merném mondani. Na, de lássuk a gyári adatokat!

A Xiaomi ezt a légtisztítót 18-31 négyzetméter közötti helyiségekhez ajánlja. Nyilván lehet kicsit nagyobb is, de akkor a hatékonyság is rosszabb lesz. Ha sokkal nagyobb a lakás vagy a szoba, akkor a cikk végén találtok majd alternatívákat erre a helyzetre is.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 6

Ugyancsak a gyári adatok szerint, óránként 260 köbméternyi levegőt képes megtisztítani a 0,3 mikronos, vagy annál nagyobb részecskéktől – hétköznapi nevükön por -, és 60 köbméternyit a formaldehidtől, vagyis a vegyszereket, oldószereket (festék, higító, stb.) is képes kiszűrni a levegőből.

Visszatérve a porszűréshez, a jelenlegi vírusos helyzetben már szerintem mindenki tudja, hogy a legprofibb maszkok (a megfizethető kategóriában) 2,5 mikronosak, ezek már 1-2 százalék híján 100 százalékos védelmet ígérnek. Szóval, a 3 mikron nem mondható rossznak, hiszen a vírus is mindenféle hordozó, így a por hátán jut el a tüdőnkbe, amit ezzel a géppel jó részben le tudunk kötni. Vagyis, nem csak az allergia ellen fog védeni, hanem erősen csökkentheti a vírusos megbetegedések esélyét is. A leírás szerint a gép képes a por közel 100 százalékát megkötni.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 7

Visszakanyarodva a specifikációhoz, a gyári érték szerint a keltett zaj 33 és 66 decibel közötti – erről még később írok-, a benne található, és természetesen cserélhető HEPA filter pedig 6-12 hónap alatt válik csereéretté, természetesen a lakás porosságának függvényében.

Ha már szűrő. A géphez gyárilag egy aktívszenes szűrőt kapunk, ami, ha telítődik választhatunk majd a formaldehides, a sima porszűrőre, de ha úgy érzitek jónak, akkor a lila színű antibakteriálist is vehetitek bele. Szerencsére a szűrők sem drágák.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 8

A specifikációhoz még két dolog tartozik, az egyik, hogy a tápkábel 1,8 méter hosszú, a másik, hogy a Xiaomi légtisztítójában wifi kapcsolat is van, ezen keresztül tudjuk majd vezérelni a telefonunkról.


 

Használat, telefonos applikáció

Kezdjük a beüzemeléssel! Elsőként érdemes a Mi Home applikációt feltelepíteni a számítógépünkre. Ha ezzel megvagyunk, akkor a nyelvet állítsuk angolra, a régiónál pedig keressük meg a magyart. Jöhet a gép bekapcsolása!

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 9Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 10

Alaphelyzetben a bekapcsolás után az új eszközt a jobb felső sarokban talákható + jellel adhatjuk hozzá, ha nem sikerül, akkor a hátlapon lévő gomb, és a bekapcsológomb egyidejű nyomva tartásával resetlhetjük a wifit.

Ha kész vagyunk, akkor megjelenik az eszköz a listában, és elkezdhetjük az ismerkedést. A főképernyőn láthatjuk a levegő tisztaságának értékét, a hőmérsékletet és a páratartalmat, alatt a a kikapcsológomb, egyel lejjebb választhatunk az üzemmódok közül.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 11Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 12

Az automata üzemmód tényleg automata, a ventilátor fordulatszámát szabályozza a por mennyiségének függvényében. Az éjszakai mód a legcsendesebb – tényleg az-, a manuálisnál pedig mi szabályozhatjuk egy csúszkával a fordulatszámot.

A képernyőt felfelé húzva jönnek az alapbeállítások, olyanok, mint az időzített ki és bekapcsolás, a figyelmeztető hang ki vagy bekapcsolása, a visszajelző ledek fényerejének szabályzása.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 13Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 14

Az egyéb beállítások a jobb felső sarokban található három pöttyre kattintva kerülnek elő. Itt lehet szabályokat beállítani, például, ha van ajtó vagy ablaknyitás érzékelőnk, akkor beállíthatjuk, hogy ha kinyitjuk az ablakot automatikusan kapcsoljon ki a légtisztító. Megadhatjuk melyik szobában van a gép, megoszthatjuk a vezérlést más felhasználókkal, és frissíthetjük a légtisztító szoftverét, ha jön hozzá frissítés.

 

Ezzel kész is vagyunk!

A gépet manuálisan, a nyomógombok segítségével is vezérelhetjük, igaz csak korlátozott mértékben. Ki és bekapcsolhatjuk, bekapcsolt állapotban, a bekapcsológomb nyomkodásával válthatunk az üzemmódok között, a hátsó fronton lévő gombbal pedig a ledek fényerejét változtathatjuk. Manuális módban viszont nem szabályozható így a fordulatszám, ahhoz kelleni fog a telefon.

Mondtam, hogy nem lesz bonyolult!

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 15

A működésről sok szót nem ejtek. Persze a Xiaomi híres a marketing süketelésről, így mindenféle körmondatokkal képesek elmondani, hogy a gép az oldalain beszívja a levegőt, felül meg kifújja, ekőzben pedig a levegő áthalad a szűrőn, és kiszűri a szennyeződéseket.

A kialakítás amúgy jó persze, ezzel nincs baj, mind a négy oldalon, tehát 360 fokos szögben mehet be a levegő, ami felül jön ki, így kicsit átforgatja a szobában a légtömeget. Hatékony, ez nem is kérdés.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 16

Végezetül még egy dolog, ígértem, hogy a gép hangjára még kitérek. Azt valószínűleg sokan tudják, hogy a decibel érték nem lineárisan növekszik, hanem két érték viszonyát jelenti, és logaritmikus skálán írható le. Vagyis, ha azt mondom, hogy 33 és 66 decibel között van a keltett zaj, akkor ez nem azt jelenti, hogy 33 a minimum, és pont dupla olyan hangos lesz a maximum. A 0 decibel nem azt jelenti, hogy nincs zaj, a mínusz pedig nem azt, hogy mínusz zaj van. A nulla ebben az esetben a viszonyítási pont (az emberi hallásküszöb), vagyis a mínusz érték ez alatti értéket jelent, a plusz értékek, pedig a nullához viszonyított értékeket.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 17

És miért írom ezt le? Egyrészről, mert még egyetlen cikkemben sem tettem meg, más részről, hogy értsétek, a 33 decibel miért tűnik még csendes susogásnak, a 66 decibel viszont miért olyan, mintha egy erősebb porszívóval porszívóznánk.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 18

Ez igaz a légtisztóra is. Éjszakai üzemmódban lényegében hangtalanul üzemel. Ha tisztának mondható a szoba levegője, akkor 2 méterről alig hallható susogást hallunk csak, ha viszont felhúzzuk a maximumra, akkor rendesen sivít.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 19

Szóval, mivel távolról is tudjuk vezérelni, ha van a telefonunkon internet, akkor megtehetjük, hogy amikor elindulunk a melóból teljes fokozatra állítjuk, így, mire hazaérünk le is vehetjük minimumra, vagy automatára állíthatjuk. Egyrészről este, otthon nem fog zavarni a hangja, más részről, amikor hazaérünk, garantáltan tiszta levegőjű lakásba léphetünk be.


 

Teszt, tapasztalatok

A légtisztító talán legjobb része a szenzor, ami a levegő tisztaságát figyeli. Nem kispályás, az biztos. Amikor bekapcsoltam a gépet 45 mikró gramm értéket mutatott köbméterenként, ami egy óra után, automata módban 42-es értékre csökkent.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 20

Nagyon durva ugyanakkor, hogy elegendő volt elkezdeni a főzést a szomszéd helyiségben, az érték 80 fülé kúszott, és amikor kinyitotta a pince ajtót néhány pillanat múlva pirosra váltott a gépen a LED, a telefonon az érték jelzője, és 180-as értéket is láthattam. Mit mondhatnék, most már tudom, hogy a por nagy része a pince felől jut a lakásba.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 21

Megfigyeltem azt is, hogy eleinte, takarítás, porszívózás közben is erősen nőtt a porterhelés, később azonban, a napok előrehaladtával a kitérés egyre alacsonyabb lett. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a leült port felvertük a takarításkor, ám ahogy haladtunk előre az időben, úgy lett egyre kevesebb por a lakásban, így egyre kevesebb került újra a levegőbe ha takarítottunk.

Szóval a lényeg, a gép, így majd két hét elteltével igen hatásosnak bizonyult!


 

Zárszó

Ehhez a cikkhez kaptunk egy spéci akciót, amiben saját kuponkóddal 28 darab légtisztító vásárolható meg ezen az alacsony áron. Ha a készlet kifogy, akkor erre az évre vége a dalnak.

A gépet itt tudod megvásárolni, a vásárláshoz használd a BGZT88473 kuponkódot:

Xiaomi Mijia 2H légtisztító

 

Viszont, a cseh raktárban, ahonnan ez a gép érkezik, van többféle masina még, természetesen nagyobbak, így drágábbak is, mint a Xiaomi Mi MIJIA 2H. Ezekhez is kértem kupont, így most valamivel olcsóbban hozzá tudtok jutni bármelyikhez. Lássuk a választékot!

ModellXiaomi 2C Xiaomi 3H Xiaomi Pro Xiaomi F1
Légtisztítás CADR350m³/h400m³/h500m³/h400m³/h
Használható alapterület (nm)42㎡32-48㎡35~60㎡28-48㎡
H1N1 Virus/ tisztítás százaléka99.97%99.85%99.98%99.99%
Irányítási módFizikai gombokOLED

Érintésérzékeny kijelző

Fizikai gombokOLED

Érintésérzékeny kijelző

KuponkódBGZT16610BGZT20773BGZT63023BGZT81305
Ár (dollár)96,99135,99210,99205,99

 

Az egyszerűség kedvéért, a fontos adatokat belefoglaltam a fenti táblázatba. A gépek között a használatban minimális az eltérés, a differencia leginkább a négyzetméterben és a megtisztított levegő légköbméterében van. Vagyis, akinek nagyobb a lakása az vegyen nagyobbat, akinek kisebb, vagy csak egy-egy szobában szeretné használni, annak elég lesz a kisebb is, akár a cikkben bemutatott, és legolcsóbb Xiaomi Mi MIJIA 2H is.

Xiaomi Mi Mijia 2H légtisztító teszt – juss levegőhöz! 22

A gépeket a nevükre kattintva találjátok meg az áruházban. Ezek jelenleg a cseh raktárból rendelhetők, de figyeljetek oda, hogy a raktárnál a CZ jelölés legyen, mert ha kifogy, akkor a link automatikusan olyan raktárra irányít, ahonnan még rendelhető, ez pedig akár a kínai is lehet.

Amúgy ez sem gond, maximum a szállítási idő lesz valamivel hosszabb. Ha szeretnétek, hogy az áruház fizesse meg helyettetek a vámot és az ÁFA-t, akkor a kínai (CN, HK) raktáraknál válasszátok az EU Priority Line szállítást!

A végére még egy nagyon fontos dolog! Az idei év 11.11-es akcióban rendelhetünk utoljára vámmentesen kínai raktárakból. Tudvalevő, hogy a szinglik napján, vagyis november 11-én igazán őrült árakkal találkozhatunk, és nem úgy, mint sok hazai kereskedőnél, ahol a jó ár maximum néhány 10 vásárlóig él.

Szóval, ha szeretnétek kihasználni ezt az utolsó lehetőséget, akkor csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz, hogy megkeressük nektek a legjobb árakat! Nem mellesleg, csoportunk tagjai több, mint 20 karácsonyi ajándékot nyerhetnek tőlünk, telefonokat, tabletet, kamerákat, és egy csomó más értékes dolgot. Szóval, kattints ide, és csatlakozz hozzánk!

Kínából rendelők Facebook csoportja

További hasonló cikkek oldalunkon

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.