Válassza az Oldal lehetőséget

5G támogatással jött a Poco M3 Pro

5G támogatással jött a Poco M3 Pro

A Poco M3 a belépő kategória slágere, a Pro az 5G támogatással folytatja a jó hagyományokat.

5G támogatással jött a Poco M3 Pro

A Poco nagy utat járt be viszonylag rövid idő alatt. Vérbeli gamer telefonok gyártójának indult, de a kínálatukban ma már megtalálhatók olyan készülékek is, mint az M3, vagy most már az M3 Pro, amik olyan árcédulát kaptak, amivel a még a feltörekvő gyártóknak is komoly kihívást jelentenek.

5G támogatással jött a Poco M3 Pro 1

Az M3-mat volt szerencsém kipróbálni, általánosságban elmondható volt róla, hogy hozta a megszokottan kitűnő Xiaomi színvonalat, de sok területen elmarad még a középkategóriától is. Ez persze az ár tekintetében érthető és méltányolható is, mert a Poco M3 egészen olcsón hozza el számunkra a Xiaomi életérzést.

5G támogatással jött a Poco M3 Pro 2

A mostanában bemutatott 5G-s telefonok, és így az M3 Pro kapcsán érdemes megfigyelni, hogy a MediaTek, a sokak által lenézett SoC gyártó szinte egyeduralkodóvá vált a belépő szinten, illetve a középkategória alján. Történt ez úgy, hogy természetesen a Qualcomm Snapdragon lapkái is itt vannak a piacon.

A dolgok persze nem véletlenül történnek, hiszen a MediaTek új, a Helio családot leváltó Dimensity szériája tényleg nagyon jól sikerült. Takarékos, gyors lapkák ezek, értékelhető teljesítményre képes GPU-val, többkamerás konfigok és nagy kijelzők támogatásával.

5G támogatással jött a Poco M3 Pro 3

Persze a nagy újdonság nem ez a Dimensity lapkáknál, hanem az 5G technológia támogatása.

A most bemutatkozó telefon, a Poco M3 Pro is 5G-s már, így nem meglepő módon a Dimensity egyik legolcsóbb verziója, a 700-as számú darab dolgozik benne. Ennek maximmális óra jele 2,2 GHz, a prociban a magok száma nyolc, a grafikus gyorsításért pedig egy 950 MHz-es Mali G57 egység gondoskodik.

5G támogatással jött a Poco M3 Pro 4

Már lényeges változás lényegében nincs. Maradt az akkumulátor, a 48 megás főkamera és a két használhatatlan segédkamera, a kijelző, és minden más. Szóval elmondhatjuk, hogy a Poco M3 Pro azért lett Pro, mert nem 4- hanem 5G kompatibilis.

A telefon jelenleg az egyik legolcsóbb 5G-s mobil a kategóriájában, ehhez képest elég sokat, a mai árfolyammal egészen pontosan 48 600 forintot kell fizetnünk, ha a 64 GB-os, és 54 400 forintot, ha a 128 GB-os verziót választjuk.

5G támogatással jött a Poco M3 Pro 5

Kérdéses, hogy ennyi pénzért ne a Redmi Note 10-et válasszuk-e, hiszen abban jobbak a kamerák, és ami még fontosabb, AMOLED kijelzője van. A Poco M3 viszont 5G-s és van benne NFC is. Szóval a válasz nem könnyű, nehéz eldönteni, hogy melyik kezünkbe harapjunk.

Ha Te az NFC és 5G felé hajasz, akkor az új Poco telefonokat az alábbi hivatkozásokon keresd:

Poco M3 Pro 64 GB

Poco M3 Pro 128 GB

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.