Válassza az Oldal lehetőséget

A kínai földrengés kihat a számítástechnikára is

A katasztrófa hatására az alaplapgyártók drágábban juthatnak hozzá egyes Intel lapkakészletekhez.

Annak ellenére, hogy a Sichuanban található Intel gyárépület a földrengés hatására nem sérült meg, mégis a helyi közlekedés akadozása a logisztikai költségek emelkedéséhez vezetett, ami egyben azt is jelenti, hogy az alaplapgyártók az egyes lapkakészletekhez néhány dollárral drágábban juthatnak hozzá.

A kínai földrengés kihat a számítástechnikára is

Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy a 945 GC-hez 15 helyett 18-19, a G31-hez 23 helyett 25-27, a G33-hoz pedig 28 helyett 31 dolláros darabáron juthatnak hozzá. Ezek az árak természetesen nagyvolumenű, azaz minimum ezer darabos megrendelésre vonatkoznak.

A kínai földrengés kihat a számítástechnikára is

Azt, hogy ez az alaplapok árában megmutatkozik-e, az majd idővel kiderül, de az Intel tervei szerint az áremelést az alaplapgyártóknak kell lenyelniük, ami azt jelenti, hogy elvileg mi fogyasztók ebből semmit sem fogunk érezni.

A szerzőről