Válassza az Oldal lehetőséget

A Samsung bejelentette a Galaxy Tab 7.0 Plus-t

A Samsung bejelentette a Galaxy Tab 7.0 Plus-t

A Samsung bejelentette a Galaxy Tab 7.0 Plus-t

A nagy sikert elérő Galaxy Tab valamivel több, mint 1 éve jelent meg, és a sikeren felbuzdulva a Samsung úgy döntött, hogy modellfrissítést kap.

Időközben már szó volt az elmúlt fél év során egy Tab 7.7 érkezéséről, ami OLED kijelzővel kerülne piacra, a Tab 7.0 Plus egy még alacsonyabb árazású kiadás lehet. Nem nevezném meglepő lépésnek a Samsung lépését, ugyanis a 7 colos kijelző, egy igen kellemes méret, az 1024 x 600 pixeles felbontás megmaradt – sajnos -, a PLS LCD technológiát használó érintésérzékeny kijelzőn, amihez az előd is nagyon hasonlított.

Az eszköz megkapta a Samsung Exynos 4210-es típusjelölésű lapkát, ami két CortexA9-es maggal rendelkezik, és egy Mali-400 IGP-vel. A referencia órajel 1,2 GHz az Exynos lapka esetében, ami jelentős teljesítménynövekedést hozhat az előddel szemben. Memóriában sem szűkös, 1 GB rendszermemóriát kapott, amihez 16, vagy 32 GB NAND Flash háttértár kapcsolódik, amit természetesen tovább bővíthetünk. Kommunikációval sem kerülhet gondba a táblagép, ugyanis szinte mindennel elbánik, támogatja a 2,4 és az 5 GHz-es 802.11 a/b/g/n Wi-Fi hálózatokat, Bluetooth 3.0-t, négy sávos GSM/GPRS/EDGE, 3G HSPA modem akár 21 Mbps átvitellel.

samsung_GT7plus_1

Multimédiában közel sem ilyen erős, hátul egy 3.0 megapixeles kamera figyel, elől persze nincs vele gond, itt ugyanis 2.0 MP figyel minket, FullHD képességről sem számolhatunk be, pedig az Exynos erre lehetőséget adna, de természetesen azért az 1280 x 720-as felbontás mellett készült videókra sem kell nagyon panaszkodni. LED villanó is van a hátlapon, ami jól jöhet “zseblámpa” ként. Természetesen a szoftver a legfrissebb Android 3.2-es kiadása, ami megkapta a legújabb TouchWiz felhasználói felületet is, így erre biztosan nem lesz panaszunk. Az üzemidő megfelelő hosszáról egy 4000 mAh-os akkumulátor gondoskodik, a fizikai paraméterei pedig a következők: 193,65 x 122,37 x 9,96 mm és mindössze 345 gramm.

Forrás: engadget