Válassza az Oldal lehetőséget

AM2 lett az M2-ből

Nos, ez az a hír, melyből a címen kívül semmilyen újdonságot sem lehet megtudni.

Legutóbb november elején számoltunk be az AMD terveiről. Ebben a hírben szó esett a következő CPU foglalatról és bele illeszkedő processzorokról is. Ismétlésképpen lássuk ezeket!

“Az új foglalat 940 lábú processzorokat fogad majd magába. Az útvonalterv szerint három processzort várhatunk, ezek a Winsdor kódnevű duplamagos, valamint az Orleans és Manila kódnevű szimplamagos megoldások lesznek.
A hármas két tagja, a Winsdor és az Orleans fogja támogatni az AMDPacifica” virtualizációs technológiáját, míg a Manila nem részesül ebből az áldásból. A fentiekből jól látható a skálázódás, miszerint a Winsdor az Athlon 64 X2, az Orleans az Athlon 64, míg a Manilla a jelenlegi Sempron szerepét igyekszik majd átvenni.”

AM2 lett az M2-ből

Egy hétvégén kelt hír szerint az AMD nem az eddig használt M2, hanem az AM2 jelölést használja az új foglalatra. Ez tehát nem jelent változást az eddigi tervekhez képest, mindössze a név változik.

A Clubic.com oldalon található e friss hír kapcsán egy táblázat is az új processzorokról, melyek az AM2 foglalatba fognak illeszkedni.

  • Windsor
    AMD Athlon 64 FX-62 (2,833 Ghz 1 MB))
    AMD Athlon 64 X2 5000+ (2,667 Ghz 512 KB)
    AMD Athlon 64 X2 4800+ (2,5 Ghz 1 MB)
    AMD Athlon 64 X2 4600+ (2,5 Ghz 512 KB)
    AMD Athlon 64 X2 4200+ (2,333 Ghz 512 KB)
  • Orleans
    AMD Athlon 64 4000+ (2,5 Ghz 1 MB)
    AMD Athlon 64 3800+ (2,5 Ghz 512 KB)
    AMD Athlon 64 3500+ (2,333 Ghz 512 KB)
  • Manilla
    Sempron 3600+ (2,333 Ghz 256 KB)
    Sempron 3500+ (2,333 Ghz 128 KB)
    Sempron 3400+ (2,167 Ghz 256 KB)
    Sempron 3200+ (2,0 Ghz 256 KB)
    Sempron 3000+ (2,0 Ghz 128 KB)

A szerzőről