Válassza az Oldal lehetőséget

Az IHS iSuppli bizakodó a PC piaccal szemben

Az IHS iSuppli bizakodó a PC piaccal szemben

Az IHS iSuppli bizakodó a PC piaccal szembenA PC piac újra növekedett, ami szemben áll az idei évre várt vissza esésekkel, így ezúttal nem biztos, hogy az elemzők borús hangulata valós alapokon nyugszik.

A második negyedév biztató számokat mutat, hiszen összességében 3,7%-kal több eladást produkált, mint az év hasonló szakaszában egy évvel ezelőtt, amikor is 82,6 millió eszközt értékesítettek és 6%-kal többet, mint az előző negyedév során, így az idei második negyedév jó eredményekkel zárt, és 85,6 milliós eladási mutatói bizakodásra adnak okot.

Az első helyet ezúttal is a Hewlett-Packard szerezte meg, fölénye még mindig elképesztő, de előnyét nem igazán tudta növelni, az eladások eléggé stagnálnak a 15 milliós eladási érték körül, ezúttal az előző negyedévhez képest elhanyagolható mértékben, míg az egy évvel ezelőtti eladásokhoz képest is csak 2,8%-kal tudta növelni az értékesítések mennyiségét. Második helyezett a Dell lett, aki ezúttal 6,1%-os növekedést produkálva zárt, de az előző évi eladásokhoz képest csak 3,9%-kal tudott erősödni az ekkori 10,7 millió-ról most 11,1 millióra sikerült feltornázni a számadatokat. A dobogó harmadik fokán egy kínai meglepetés van, a Lenovo személyében, aki elképesztő mértékben növelte a Q2 folyamán az eladásokat, ugyanis az előző elemzésben még gyengébb adatokkal szerepelt, mint egy évvel ezelőtt. A mesés növekedésnek hála nagyot lépett előre, és a 8,2 milliót sem elérő eladások után most 10,2 millió egység értékesítését vitte véghez.

q2_market

Az Acer folyamatosan veszít részesedéséből, ráadásul nem is kis tempóval, így az egykor második OEM gyártó már csak a negyedik helyet foglalja el, ezúttal 4%-os csökkenést követően, ami az egy évvel ez előttihez képest már 20%-kal kevesebb eladást jelent. Az első 5 listája egy új tagot is üdvözöl az Asustek Computer személyében, aki 5,3%-os növekedéssel előzte meg a Japán Toshibát, és vette át az ötödik pozíciót. 

Végül, aki a legnagyobb növekedést produkálta, az a Samsung, aki a nyolcadik lett a listán, és 31,3%-kal növelte az eladott számítógépek példányszámát, így az egy évvel ezelőtti 2,4 millió eladás után, idén 3,1 millió értékesítést tudhat maga mögött, ami szintén nagyon erős adat.

Forrás: iSuppli