Válassza az Oldal lehetőséget

Az Intel 6-sorozatú PCH-k visszahívása és a GIGABYTE álláspontja – frissítve

Nagy a felfordulás az Intel háza táján, a végfelhasználóknak a problémával az alaplapjuk gyártójához kell fordulniuk.

Két napja arról zeng a sajtó, hogy az Intel egy komoly konstrukciós hibát vétett az Intel 6 sorozatú PCH-k tervezésekor, mely szoftveres módon nem javítható. A probléma a SATA vezérlőt érinti, azon belül is kizárólag a SATA 2.0 (SATA 3 Gb/s) szabványú portokat. Az Intel kiemelte, adatvesztés veszélyéről nincsen szó, de az érintett SATA portok teljesítménye az idő előre haladtával egyre csökken, mely egy bizonyos időtartam után a teljes rendszer teljesítményét komolyan visszaveti.

Az Intel 6-sorozatú PCH-k visszahívása és a GIGABYTE álláspontja - frissítve

A hibajelenséget az okozza, hogy a jelenlegi SATA portokhoz kétféle PLL vezérlést használnak. Ezt az adott szabvány határozza meg, tehát az egyik fajtát a SATA 6 Gb/s, míg a másik fajtát a SATA 3 Gb/s-os portokhoz használják. Előbbi hibátlanul üzemel, az utóbbival viszont gond van, hiszen a vezérlő egyik tranzisztorához a kapuoxid réteget a szükségesnél vékonyabbra tervezték. Erre azért van szükség, hogy az adott tranzisztor alacsony feszültségen is nyitható legyen, de az Intel által használt feszültség túl magas, amely a vártnál nagyobb szivárgási áramot eredményez, ez pedig a SATA 3 Gb/s-os portok lassú, de biztos teljesítménycsökkenéséhez vezet, évek múltával a teljes meghibásodás is nagyon valószínű.

A lapkákból mintegy 8 millió darab került leszállításra, a visszahívásból azonban kivételt képezhetnek egyes mobil termékek, mert itt általában a két SATA 6 Gb/s-os port elegendő, és a fennmaradó 3 Gb/s-os portok kihasználatlanok maradnak, így nem szólnak bele a teljesítménybe. Ezzel kapcsolatban a vásárlóknak az adott notebook gyártójától kell információt kérniük.

Az Intel már javában készíti a javított P67 és H67 PCH-kat, melyekből az első szállítmányok február végére érkeznek meg a gyártókhoz, de az új termékek felfutása csak áprilisra várható. Természetesen a hibás vezérlők szállításának leállítása már megtörtént.

Az Intel 6-sorozatú PCH-k visszahívása és a GIGABYTE álláspontja - frissítve

Nagy kérdés, hogyan élik meg az eseményeket a végfelhasználók, akik már rendelkeznek Sandy Bridge rendszerrel. Első sorban az asztali rendszert vásárlóknak kell aggódniuk, de legyen szó akár asztali, akár mobil gépről, minden esetben a notebook gyártóját, illetve az alaplap gyártóját kell felkeresniük, mivel ők felelnek a garanciáért. Az alaplapgyártók maguk dönthetik el, hogy cserélik-e a még jól működő, de idővel biztosan hibássá váló termékeket, a cégeknek maguknak kell állást foglalniuk a dologban.

Az Intel 6-sorozatú PCH-k visszahívása és a GIGABYTE álláspontja - frissítve

Mi az egyik legnagyobb gyártó, a GIGABTYE álláspontját ismertetjük a cég hazai képviseletének információi alapján:

A cég megerősíti a probléma jelenlétét, emellett kijelenti, hogy amint lehetséges, átállnak a javított vezérlővel történő gyártásra. A GIGABYTE büszke a gyártás során elért minőség szintjére, és mindenkit biztosít arról, hogy úgy fogja megoldani az esetet, hogy a vásárlókat a legminimálisabb kellemetlenség érje.

A GIGABYTE közzétett egy “kérdések és válaszok” útmutatót a tulajdonosok számára:

A lényeg, hogy a GIGABYTE javaslata alapján vizsgáljuk meg konfigurációnkat. Amennyiben kizárólag a SATA 6 Gb/s portokat használjuk, és ez feltehetőleg a jövőben sem fog másképp történni, nem feltétlen van szükség beavatkozásra. Ha meglátásunk szerint szükségünk van a PCH-ban található SATA 3 Gb/s-os vezérlőhöz csatlakoztatott portokra, akkor mindenképpen keressük fel a helyi forgalmazót, magyarán azt a boltot, ahol az alaplapot megvásároltuk. Kérvényezzük az alaplapcserét, mivel a GIGABYTE ezt ingyen biztosítja április végére, amikor megérkeznek a kijavított modellek.

Tehát a már megvásárolt alaplapunkat vissza kell vinni abba a boltba, ahol azt megvásároltuk. Amennyiben az adott helyen még nincs készlet a javított szériából, adjuk meg termékünk gyártási számát és elérhetőségünket, ezután nincs más dolgunk, míg várni az üzlet visszajelzésére. A további részletekkel kapcsolatban javasoljuk a fentebb linkelt “kérdések és válaszok” útmutató áttanulmányozását.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a GIGABYTE a lehető legkorrektebb módon áll hozzá a probléma rendezéséhez, és a legtisztább megoldást — a cserét is biztosítja, így vásárlóit nem éri semmilyen kár. Reméljük, a többi alapgyártó is hasonló megoldást fog választani vásárlóinak kártalanítására.

Egy kis érdekesség: ez az “apró malőr” az Intelnek várhatóan mintegy 700 millió dollárjába fog kerülni, ebből 300 millióra már az első negyedévben szükség lesz.


Közben befutott a magyar változat:

Intel 6-os sorozatú lapkakészleteit érintő hiba – Q&A

Q: Mi a probléma az Intel 6-os sorozatú lapkakészleteivel?

A: Az Intel® közleménye szerint a B2 stepping változatú Intel® 6-os sorozatú lapkakészletekre épülő alaplapokon a 2~5 számozású SATA-2-es portoknál idővel teljesítménybeli csökkenés tapasztalható. A hiba az összes, bármilyen gyártótól származó alaplapnál fennáll, amelyen az Intel valamely 6-os sorozatú lapkája található. Mindamellett, a hiba nem jön elő azoknál a rendszereknél, amelyeknél csak a SATA-3-as portokat használják. Az Intel® a hibát és a termékeik, valamint azok minősége melletti elkötelezettségüket az alábbi online felhívásban jelentették be: “Alert for Intel® 6 Series Express Chipsets and Intel® Xeon® C200 Chipsets users” which release by Intel, Jan 31st, 2011. http://www.intel.com/support/chipsets/sb/CS-032263.htm

Q: Mely modelleket érinti ez a hiba?

A: A B2 stepping jelzésű 6-os sorozatú lapkakészletekkel szerelt összes GIGABYTE P67/H67/P65/PH67 alaplap érintett. A többi, más lapkakészletekkel szerelt típusokat természetesen nem érinti ez a hiba, illetve a GIGABYTE továbbra is elkötelezett a legmagasabb minőségű termékek és szolgáltatások nyújtásában.

Q: Mi a teendő, ha már vásárolt egy 6-os sorozatú GIGABYTE alaplapot?

A: Először is, ellenőrizze számítógépe felépítését. Nincs semmit teendője abban az esetben, ha csak a SATA-3-as csatlakozókat használja. Ha a SATA-2-es portokat használja, akkor lehetséges, hogy a rákötött eszközök teljesítménye idővel lecsökken. A legmagasabb terméktámogatási és szervizelési szolgáltatások biztosítása érdekében a GIGABYTE az összes, 6-os sorozatú GIGABYTE alaplapot vásárló felhasználónak azt javasolja, hogy április végén vegyék fel a kapcsolatot a helyi viszonteladókkal (boltokkal, ahol vásárolták a terméket) az alaplap cseréjét illetően. A GIGABYTE egy új, megegyező típusú alaplapot biztosít.

Q: Mi az eljárás a GIGABYTE 6-os sorozatú alaplapjainak cseréjét illetően?

A: A GIGABYTE április végén egy, immáron az új 6-os sorozatú lapkakészlettel szerelt cserealaplapot biztosít annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenség érje azokat a vásárlókat, akiket érintett ez a hiba.

Q: Mi a pontos menete a 6-os sorozatú GIGABYTE alaplapok cseréjének?

A: Április végén kérjük vigye vissza 6-os sorozatú alaplapját oda, ahol a terméket vásárolta. Ha az adott modell épp nem elérhető, akkor kérjük, jegyeztesse fel az alaplap szériaszámát, valamint adja meg az elérhetőségeit a bolt dolgozóinak a későbbi egyeztetések érdekében.

Q: Mikortól válnak elérhetővé a cseredarabok?

A: Az Intel gyártási ütemterve alapján, a B3 stepping változatú 6-os sorozatú lapkák 2011 áprilisában válnak elérhetővé. A GIGABYTE az Intel szállítási ütemtervének megfelelően készíti elő és szállítja a cseredarabokat.

Q: A GIGABYTE 6-os sorozatú alaplapjaival kapcsolatos további információkkal és kérdésekkel kérjük, keresse fel a helyi viszonteladókat vagy látogasson el a GIGABYTE honlapjára http://www.gigabyte.com/.

A szerzőről