Válassza az Oldal lehetőséget

22 ezer forintos telefon 4 kamerával?

22 ezer forintos telefon 4 kamerával?

Az AllCall új telefonja ráadásul ezen kívül is tartogat vaskos meglepetést.

22 ezer forintos telefon 4 kamerával?

Teljesen nyilvánvaló, hogy 22 ezer forintért, vagyis nyolcvan dollárért egy belépő szintű telefont fogunk kapni. Előre borítékolható, hogy lesznek néhányan, akik fanyalognak majd a mobilba épített harderen, de lássuk be, csodák nincsenek, ebből a kevés pénzből még így is sokat hozott ki a gyártó. De lássuk a részleteket!

AllCall S1 2

A telefon lelke egy négymagos MediaTek egység, ami mellett 2 GB memóriát és 16 GB háttértárat találunk. A kijelző sem túl acélos, hiszen az 5,5 colos panel mindössze 960 x 480 pixel felbontású. A nagy spórolásban kimaradt az LTE támogatás is, de így legalább nem kell azon filózni, hogy vajon tudja-e a hazai B20 800 MHz-et. Szenzorokból viszont kapunk néhányat, így gravitációs érzékelő, iránytű és közelség érzékelő példul lesz a telefonban. Természetesen találunk wifit is 802.11a/b/g/n  támogatással, valamint nem hiányozhat a 4.0-ás Bluetooth, a GPS és GLONASS támogatás sem.

AllCall S1 3

A telefonnak két érdekessége van. A kamerák, ahogy a címben olvasható négyen vannak. Nem fogjuk vele az év felvételét megcsinálni, hiszen a hátlapon egy  8 megapixeles fő- és egy két megapixeles segédkamera dolgozik, míg önarcképeket az előlapi dupla 2 megapixeles egységgel végezhetünk. Érdekesség, hogy mind ez alő- mind a hátlapi kamerákkal képesek leszünk mélységelmosásos képeket produkálni. Külön öröm, hogy bár a kamerák felbontása nem vetekszik a csúcs telefonokával, mindegyik optika alatt Sony szenzort találunk, így a lehetőségekhez képest jó képek készülhetnek majd. A második érdekesség, hogy a megszokottnál jóval nagyobb, 5000 mAh kapacitású akkumulátort kapunk. Talán nem túlzás, hogy ettől minimum 3 nap üzemidőt várjunk el normál használat mellett. Hab a tortán, hogy a telefonnal a legfrissebb Android 8.1 rendszert kapjuk meg.

AllCall S1 4

Látható tehát, hogy az AllCall S1 nem fog csúcsokat döntögetni, de azt azért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a belépő kategóriában ilyen felszereltségű telefont eddig nem láttunk, szóval, ha valaki úgy dönt, hogy nem szeretne 20 ezer forintnál sokkal többet mobilra költeni, annak főnyeremény lesz.

A telefon szállítása 5 nap múlva indul, de ha szeretnénk az elsők között megkaparintani, akkor előrendelésben már most is megvehetjük. Az ára tehát 80 dollár, ami a mostani meglehetősen rossz árfolyam mellett is mindössze 22 ezer forint. Bővebb részletek és vásárlás itt: AllCall S1

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.