Válassza az Oldal lehetőséget

Elkészült a repülőszőnyeg prototípusa, Aladdin már előrendelt

Elkészült a repülőszőnyeg prototípusa, Aladdin már előrendelt

Elkészült a repülőszőnyeg prototípusa, Aladdin már előrendelt

Egyelőre igen csak gyerekcipőben, vagy talán inkább gyerekszőnyegen repül a technika… A BBC számolt be a modern járműről.

A szőnyeg nem éppen embereknek tervezett, egyelőre mindössze 10 cm az egész, és elektromosság segítségével képes repülni. Pontosabban inkább csak lebeg. A varázsszőnyeg hullámenergiával képes felemelkedni, mivel ennek hatására apró légbuborékok alakulnak ki, amik hullámzó mozgással haladnak el a mesebeli jármű alatt.

A csodás kísérletre a Princeton Egyetem laborjaiban került sor, ugyanis itt az egyetem kutatói dolgoznak a fejlesztésén. Az ötletgazda és egyik megalkotója, Noah Jafferis, az intézmény végzős hallgatója, akinek elmondása szerint egy matematikai tanulmány elolvasása után támadt merész ötlete.

A lebegő tárgy megalkotását több éves kutatás és fejlesztés előzte meg, előbb az objektum alakváltozásának megfelelő hatását vizsgálták, majd rengeteg érzékelővel finomították, hogy a végeredmény valóban működjön, és mind hasonló legyen, mint Aladdin szőnyege. Jelenleg egy másodperc alatt egy centit képes haladni, de a tervek szerint a jövőben akár százszor gyorsabb lehet némi átalakítással; derült ki az Applied Physics Letters című szaklapban közölt cikkből. Továbbá tervezik a napelemes verzió elkészítését, mivel az akkumulátorok túl nehezek lennének az eszköz számára.

Forrás: BBC