Válassza az Oldal lehetőséget

Így vágnak a profik lézerrel, otthon!

Így vágnak a profik lézerrel, otthon!

Éld ki a kreativitásodat, alkoss szuper dolgokat!

Így vágnak a profik lézerrel, otthon!


Nézd meg a lézervágást mozgás közben is!


Bevezető

Én ilyen alkotós, művészkedő típus vagyok. Vagy legalábbis annak gondolom magamat. Rajzolok, weboldalakat, logókat, arculatot tervezek, mondjuk ezeket leginkább ismerősöknek és saját részre. Mint észrevettétek írok is, nem csak teszteket, néha megrendelésre mindenféle témákban, ezer féle témában cikkeket is.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 2

Állandóan alkotnék valamit, mindig ezen jár az agyam, és néha nem sajnálok pénzt is költeni, hogy megvalósítsam a terveimet. Így történt tavaly is, amikor vettem egy komolyabb lézergravírozó- vágógépet. Írtam róla tesztet is, amit azzal a felütéssel zártam, hogy milyen szuper dolgokat, játékokat fogok készíteni a fiaimnak, és milyen szuper karácsonyfadíszeket a páromnak.

Nos, nem készítettem sem egyiket, se másikat. Elfogyott a türelem és a szabadidő, amit erre fordíthattam, és nem sikerült olyan minőségben vágnom, ami számomra elfogadható lett volna.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 3

Idén tavasszal viszont újra belevágtam a dologba, elkezdtem komolyabban utána olvasni, hogy milyen technikával tudnám elérni, hogy a vágott anyag ne égjen meg, a vágási élek szépek, pontosak, pengeélesek legyenek. Találtam is megoldást, de ez ismét pénzbe került.

Ez persze nem akadályoz meg semmiben, mindig úgy vagyok a dologgal, hogy több legyet ütök egy csapásra. Én szép dolgokat alkothatok, nektek meg cikket írhatok róla. Szóval mind jól járunk!

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 4

Ebben a cikkben tehát azt mutatom be nektek, hogy mi kell, ahhoz, hogy valóba profi módon vágjatok lézerrel!

Ám, mielőtt ebbe belevágnánk olvassátok el a tavalyi cikkemet a gravírozóról, amit vásároltam, és nézzétek meg a cikkben található videós bemutatót is itt:

Ortur Laser Master 2 Pro – Ben Kenobi sárgul az irigységtől 


 

Miért nem sikerült szépen vágni?

Ha kicsit is érdeklődtök a téma iránt, akkor tudjátok, hogy egy jó gravírozóval nem csak képeket, feliratokat tudtok különböző anyagokba gravírozni, hanem vágni is tudtok. Az, hogy az adott anyagot vágni vagy gravírozni fogjuk attól függ, hogy állítjuk be a gépet.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 5

Ha vágni szeretnénk, akkor a lézert erősségét megemeljük a lézert mozgató kocsi sebességét lecsökkentjük. Ha gravírozunk pont ellenkezőleg, emeljük a sebességet, csökkentjük a lézer erejét.

Persze a lézer ezekben a szerkezetekben bár elég erős, annyira mégsem, hogy mondjuk egy acéllapot átvágjunk, szóval az anyag keménysége meghatározza, hogy csak gravírozni vagy vágni is tudjuk. Az előbbi megállapítás az erősségről és a gyorsaságról nyilván olyan anyagokra vonatkozik, amiket át tudunk vágni.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 6

Ha vágunk vagy gravírozunk van még egy beállítási lehetőségünk, ez pedig a menetek száma. Egy menet azt jelenti, hogy a lézersugár egy alkalommal megy végig a megjelölt úton, de beállíthatunk akár több tíz menetet is, ha a munkadarab ezt kívánja meg.

Amikor vágunk sem történik más, mint gravírozásnál, megégetjük az anyagot. A lézer erősségétől függ, hogy mennyire égetjük. Ha szeretnénk viszonylag szép vágási éleket, akkor próbálkozhatunk a lézer erősebbre állításával és a kocsi sebességének lassításával, hogy egy menetben megtörténjen a vágás. Vagy, kipróbálhatjuk azt is, hogy gyengébb lézer mellé több menetet állítunk be.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 7

Ezt a két módszer jöhet számításba, de igazából egyik sem tökéletes. Azért nem azok, mert a vágási él mellett, ha a fene fenét eszik is meg fog égni az anyag. Mondjuk a rétegeltlemez, amit leggyakrabban használnék. De nem csak a felszínen ég meg az anyag, hanem alul is, ahol felfekszik arra az felületre, amin a vágandó anyagot rögzítem.

Ez utóbbi problémára megoldást jelenthet, ha a vágandó anyagot elemeljük az alatta lévő felületről, mondjuk a lemez sarkai alá kis bakokat teszünk. Ezzel együtt a felső részen még mindig égett lesz az anyag. És ez csak az egyik probléma!

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 8

A másik probléma, és állítom ez sem kevésbé súlyos, hogy az égés közben égéstermékek keletkeznek. Magyarul mondva füstöl, mint a rosseb. Mindegy mit vágunk, ha műanyagot, ha rétegelt lemezt, olyan anyagok szabadulnak fel, amiket belélegezni nem hasznos. Azt pedig biztos értitek, minél jobban égeti a lézer az anyagot annál nagyobb a füst.

 A végén rájöttök, hogy lézerrel vágni vagy a lakás teraszán vagy a házatok udvarán fogtok, mert máskülönben, mint a nyűgös macskát, úgy vág ki az asszony a lakásból!

Ami egyébként nem jelent különösebb gondot az a gravírozás. Ehhez nem kell semmi extra felszerelés, maximum az okozhat gondot, ha a gravírozandó mintát szeretnéd plasztikusabbá tenni, és mélyebben beégetnéd az anyagba. Ilyenkor természetesen elkerülhetetlen a füstölés.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 9

Vágás Air Assist segítségével. Mintha Rotringgal rajzoltam volna a vonalakat, pedig ez már az átvágott lemez!

 


 

Mi kell akkor ahhoz, hogy profin tudj vágni?

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 10

Nos, az eddigiekből talán már kiderült, hogy ki kell találni valami megoldást az anyag alsó- és felső felére is, hogy se itt, se ott ne égesse meg a lézer. Kezdjük az egyszerűbb dologgal, az alsó oldallal!

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 11

Fent írtam, hogy az égés elkerülésére megoldás lehet, ha elemeljük a vágandóanyagot, ilyenkor az alsó oldalon kevesebb hő gyűlik össze, nem lesz durva az égés. Azonban ez a megoldás sem tökéletes, mert előfordul, hogy a munkaanyagnak (például a tömege miatt) rendes alátámasztás kell, hogy stabilan álljon, ne mozduljon el vágás közben. Szóval, kénytelen leszel mégis lefektetned valami stabil felületre.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 12

Erre találták ki a méhsejt mintájú alátéteket. Ezek egyszerű szerkezetek, egy alumínium keretből, a keretben méhsejt profilba hajlított alumínium lemezből állnak, illetve szoktak ezekre valami rögzítést is tenni, amivel a munkaanyagot rögzíthetjük az alátéthez.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 13

Kapunk ehhez a szerkezethez még egy alumínium lapot is, amit az alátét alá helyezhetünk, megóvva az asztalunk lapját a lézer okozta sérülésektől.

Szerencsére sok féle méretben lehet ilyen alátéteket kapni, így mindenféle méretű géphez találunk megfelelő nagyságút. Nekem, az Ortur Laser Master 2-höz a 450 x 430-as méret volt megfelelő.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 14

Az anyag felső részének égésmentes vágásához egy komolyabb dologra lesz szükségünk, egy új lézeregységre. Ez nekem sajnos zsebbenyúlós történet volt, mert amikor tavaly megvettem a gépet ez az egység még nem volt kapható. Ha most vennél egy Ortur Laser Master 2-t, akkor megteheted, hogy rögtön ezzel az új lézerrel veszed, így megspórolsz kb. 35-40 ezer forintot.


 

Oké, de mit tud ez az új fej?

Először is nevezzük nevén a gyereket, az új lézermodult LU2-4-LF néven találjátok, illetve, ha a cikk végén lévő linken esetleg vásárolnátok egy Laser Master 2 Pro-t, akkor azt vegyétek, amihez ezt a fejet adják!

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 15

A gyártó négy fontos különbséget emel ki az elődhöz képest, ezeket:

  • Erősebb, 4500-5500 mW
  • Hosszabb a mélységélesség
  • Pontosabb a vezérlés, stabilabb a lézer erőssége
  • Felszerelhető rá az Air Assist nevű megoldás

 

  • Miért lényegesek ezek? Az erősséget szerintem különösebben nem kell magyarázni. Mivel erősebb akár vastagabb anyagokat is képesek leszünk egy menetben átvágni, ezzel megtakarítunk egy csomó időt. Persze a gravírozásra is jó hatással lesz a lézer erőssége, mondjuk már nem lesz lehetetlen acélra gravírozni. Ezt még nem próbáltam, állítólag működik!
  • A hosszabb mélységélesség is fontos. A gravírozáshoz, vágáshoz be kell állítani a fej és a munkaanyag felülete közötti távolságot, hogy a lézer pont oda fókuszáljon, ahova kell. Ha rövid a mélységélesség, akkor már egy relatív vékony, mondjuk 3-4 milliméteres rétegeltlemez vágásakor is problémába ütközünk. Ahhoz ugyanis, hogy vágni tudjunk, a fókuszt úgy kell beállítani, hogy ne a munkaanyag felszínére, hanem a felszín alá essen.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 16

Erre azért van szükség, mert így érhetjük el, hogy a fókusz az anyag tetején és alján is megfelelő (vagy a legoptimálisabbhoz a lehető legközelebb) essen.

Ha a mélységélesség hosszabb, akkor a fókusz beállítása, illetve a vastagabb anyagok vágása is jóval egyszerűbbé válik. Ha beállítod a fej távolságát, egy 3-4 milliméteres rétegeltlemeznél nyugodtan a felszínhez állíthatod a fókuszt, a vágás így is megfelelő lesz.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 17

  • A pontosabb vezérlést és a stabil erősséget nem kell magyarázni, egyenletesebb vágást kapunk, ha nem ingadozik a lézer erőssége.
  • Az Air Assist talán a legfontosabb. Ez a szerkezet lehetővé teszi, hogy egy gumicsövön és egy kis szabályzószelepen keresztül egy kompresszort csatlakoztassunk a géphez, és ennek levegőjével közvetlenül hűtsük a vágandó anyag felületét.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 18


 

Mik voltak a gyakorlati tapasztalataim?

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 19

Nos, kezdjük ott, hogy az új lézeregység felszerelése, illetve az Air Assist felszerelése nem bonyolult dolog. Talán csak egy dologra kell figyelni, hogy ezt a fejet csak 24 voltos gravírozógépekhez használhatjátok. Ettől eltérő masinákhoz felesleges megvenni, nem fog velük működni!

Ahhoz, hogy az Air Assist működjön kelleni fog egy kompresszor is, ami a levegőt a lézerfejhez és a munkaanyag felületéhez pumpálja. Ezt is lehet vásárolni, én most a teszt idejére egy sima akkumulátoros autópumpát használtam. Kisebb munkákhoz ez is elég, de hosszabb távra érdemes beszerezni egy normális kompresszort! Ehhez is adok linket a cikk végén, hátha valakit a komplett csomag érdekel!

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 20

Ezen a képen látható a különbség az Air Assist bekapcsolt és kikapcsolt állapota közötti vágási minőség. Jobbra fent a gyönyörű hajszálvékony vágás, jobbra és balra lent a megégett szélű vágás.

 

Szóval a lényeg:

Az Air Assist használata elképesztően jó eredményt hozott, bár megjegyzem, már maga az új fej is összehasonlíthatatlanul jobban dolgozott, mint az előző. Képes voltam vele az Air Assist nélkül is egy menetben úgy átvágni a rétegelt lemezt, hogy viszonylag vékonyan égette meg az anyagot, és ez erősen érződött a keletkező füst mennyiségén is.

A munkaanyag alsó része lényegében égés nélkül maradt, de azért a méhsejt alakú alumínium lemezek elszíneződése mutatta, hogy bizony itt is keletkeznek égéstermékek!

Amikor bekapcsolt a kompresszort olyan változást vettem észre, ami egészen elképesztő volt. Az eddig égett szélek teljesen eltűntek, nagyjából olyan volt a vágás a rétegeltlemezen, mintha egy nullaötös grafitceruzával húztam volna egy vékony vonalat.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 21

Őszintén megmondom, először arra gondoltam, hogy a lézer erősségét állítottam be rosszul, és arra számítottam, hogy amikor a munkadarabot elveszem az asztalról, akkor derül majd ki, hogy nem vágta át a lézer.

Ehelyett az történt, hogy a vágás tökéletes lett, a kivágott darabok kipotyogtak a lemezből. Annak nyomát, hogy mégiscsak lézerrel vágtam csak a rétegelt lemez vágott élének, a kivágott anyag oldalának elszíneződése mutatta. A lemez felülete alul és felül is sértetlen volt.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 22

Ahol nem sikerült elsőre a vágás, ott a rétegeltlemez minősége okozott problémát, erre mindenkinek figyelnie kell. Ahol a rétegek között például a falemez helyett ragasztó van csak, a lézer beállított ereje, ami a fát simán átvágja a ragasztót nem fogja. Szóval érdemes olyan helyről venni a lemezt, ahol jó a minőség. Még én is keresem a tökéletes gyártót.

Nagyon lényeges még, hogy rengeteg időt meg tudunk takarítani azzal, ha egy menetben vágjuk az enyagot. És a rengetegen értsd azt, hogy egy, a képen látható mamut esetén napokkal lesz gyorsabb a munka. Ha ugyanis a régi módon vágsz, akkor a kisebb égés miatt jobban jársz egy gyengébbre állított lézerrel, amivel 2-3 menetben mész végig az anyagon.

Ha nekem egy menetben 2 napig tartott a vágás, akkor könnyen kiszámolhatod, két menettel 4- három menettel 6 nap lett volna, mire elkészülök. Ez jelentős különbség.

Természetesen gravíroztam is az új fejjel. Kipróbáltam több metódust, értsétek úgy, többféle módon készítettem el a képet, amit aztán felgravíroztam. Elképesztően jó minőséget kaptam minden esetben, akkor is ha kicsit erősebb, plasztikusabb felületet készítettem, akkor is, ha finomabb árnyalatokkal kísérleteztem.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 23

És, ami még nagyon fontos, és nem szabad kihagynom, hogy a munkadarab füstölése szinte teljesen megszűnt az Air Assist használatával. Ez nagy szó, nagy könnyebség. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy zárt helyen, egy a gép mellé helyezett légtisztítóval szinte szagmentesen (de azért nem teljesen szagmentesen) tudtam dolgozni, úgy, hogy képes voltam én is a helyiségben maradni, és írni az aktuális cikkemet.


 

Konklúzió

A cikkben látható mamut elkészítése nagyjából két napos munka volt. Bár nem látszik rajta, a benne lévő anyagmennyiség közelíti az egy teljes táblát, ami pedig 1,5 x 1,5 méteres. Szóval sokat vágtam, a szabásminta elkészítése se volt két perc, de a végeredmény tökéletes lett. Az biztos, hogy a következő 3D puzzle amit kinéztem kisebb méretben fog elkészülni, mert ez így brutálisan nagy lett.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 24

A cikkben látható gravírozott „képeket” is az új fejjel készítettem, a kisebbik két menetben készült, az eredeti kép különböző részeit emeltem ki, hogy árnyaltabb legyen a végeredmény. A nagyobbik kép három menetet kívánt, itt is az árnyalás miatt kellett ez, illetve próbáltam kicsit plasztikusabbá tenni a végeredményt az élesebb vonalak „bevésésével”.

Úgy érzem, hogy a gravírozás minősége miatt is érdemes az új fejet választani, ha pedig vágni is szeretnél, akkor nem is kérdés, hogy az Air Assist kelleni fog neked is.

Ahhoz, hogy a leírtakat megvalósítsd bele kell nyúlni a pénztárcába, és el kell költened úgy 260 dollárt, ami a mostani árfolyam mellett nagyjából 100 ezer forintot jelent. Ez persze csak akkor igaz, ha van már otthon egy Laser Master 2 Pro az asztalodon.

Így vágnak a profik lézerrel, otthon! 25

Ha nincs meg a gép, akkor többet fogsz költeni, viszont, ahogy fent már írtam, megveheted a gépet rögtön az új fejjel és az Air Assisttal együtt is, így hozzám képest majd 40 ezerrel kisebb kiadással kell csak számolnod.

Itt a cikk végén mindenhez adok linket, ha lesz, akkor adok kuponkódot is. Megtalálod a linket a gravírozógéphez, az új lézeregységhez, a méhsejt mintájú alátéthez, illetve egy kompresszorhoz is.

Ha szeretsz alkotni, akkor garantáltan rengeteg örömöt fog egy ilyen csomag beszerzése jelenteni!

 

Kompresszor

Ortur Laser Master 2 gravírozó

Ortur LU2-4-LF 24V Lézer modul

Méhsejt mintás alátét (Made The Bast webáruház)

Méhsejt mintás alátét (Amazon)

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.