Válassza az Oldal lehetőséget

Új notebookot mutatott be az ASUS

A P30A elsősorban az üzletemberek hű társa lehet.

A 13,3 hüvelyk nagyságú, LED megvilágítású, szélesvásznú kijelzővel szerelt gép a kompromisszumoktól mentes használhatóságot helyezi előtérbe, ennek megfelelően minden tekintetben minőségi összetevőkből építkezik. Utóbbi az anyagfelhasználás mellett a tudáskészletben is megnyilvánul, hiszen az eszköz több olyan újdonságot is tartalmaz, amelyek által komoly sikereket érhet el a piacon. Említésre méltó példának okáért az “Xpress Charge” technológia, amely révén a gyártó állítása szerint kilencven perces töltéssel hozzávetőleg kilencven százalékos akkumulátor feltöltöttség érhető el. Hasonlóan kuriózumnak számít az Intel nevéhez köthető “Anti-Theft” megoldás is, amely a szoftveres védelem mellett hardveres formában is testet ölt, mégpedig egy integrált lapka formájában. A technológia révén lehetővé válik az eltulajdonított notebook távolról történő követése, a személyes adatokhoz történő hozzáférés letiltása, vagy végső esetben azok törlése is. Szintén jó szolgálatot tehet a magnézium ötvözetből készült gépház, valamint a “ShockShield Data Protection” névre keresztelt védelmi eljárás; utóbbi a merevlemezen lévő adatokat óvja egy esetleges leejtés, vagy erősebb rázkódás esetén. Nem mehetünk el szó nélkül a Red Dot Design díjjal kitűntetett billentyűzet mellett sem, amely speciális felépítése révén a gépre öntött folyadékot képes biztonságosan elvezetni a készülékből. Kevésbé lényeges, ám kényelmi szempontból mindenképpen előnyös a “Scene Switch” néven bevezetett szolgáltatás alkalmazása, amely az okostelefonok körében egyre nagyobb teret nyerő dupla felhasználói felületet valósítja meg Windows környezetben. A szoftver lényege, hogy a felhasználó két profil között váltogathat (üzleti, kontra privát felhasználási módozat), amelyekhez egyénileg definiálhat különféle paramétereket, úgymint háttérkép, vagy az asztalon megjelenített ikonok.

Nem esett még szó a gép “száraz” technikai specifikációjáról, pedig e tekintetben sincs szégyenkeznivalója az ASUS üdvöskéjének. A központi egység ezúttal is egy Intel Core 2 Duo processzor formájában ölt testet, azonban az ominózus modell speciális tulajdonságokkal bír: a SU9400 típusjelű komponens tervezésekor az Intel a lehető legalacsonyabb fogyasztás elérését tartotta szem előtt, így annak órajelet 1,4 GHz-re korlátozták. Ennek ellenére a gép által szavatolt teljesítmény nem csökken majd drasztikusan a versenytársakéhoz képest, hiszen a Core architektúra még ezen az alacsony órajelen is vígan elboldogul az alapvető multimédiás feladatokkal. A DDR2 szabványú központi memória méretét ezúttal is 4 GB-ban maximalizálták a mérnökök, amely figyelembe véve a felhasználás várható jellegét, indokolt lépésnek tűnik. Az adatok eltárolásáról egy 2,5 hüvelykes merevlemez gondoskodhat, amely a vásárló választásától függően 250, illetőleg 320 GB kapacitással rendelkezhet majd. Szerencsére az ASUS mérnökei nem feledkeztek meg a sokak által temetett optikai meghajtóról sem, így a mindösszesen 1,49 kilogramm súlyú eszközbe egy, a kétrétegű DVD lemezek írására is alkalmas egység került. A felszereltség részét képezi továbbá egy 1,3 megapixeles webkamera, egy ujjlenyomat-olvasó, valamint egy Bluetooth 2.1+EDR rádió is, ahogyan a Wi-Fi sem maradt ki a repertoárból. A folyamatosan úton lévő felhasználók számára örvendetes hír, hogy a P30A a 3G, valamint a 3.5G (HSDPA) hálózatokkal is kompatibilis, igaz, az ehhez szükséges hardvereket nem minden régióban kínálja majd a gép szerves részeként az ASUS.

j notebookot mutatott be az ASUS

A gép piacra lépésének ideje egyelőre ismeretlen, ahogyan a várható vételárat is jótékony homály fedi.

A szerzőről