Válassza az Oldal lehetőséget

Január 7. az Intel processzorok napja lesz

17 féle új központi egység érkezik valamely Core i családba, a bővítés a felső-, a közép- és az alsókategóriát egyaránt érinti.

Az Intel is nagy erőkkel készül az új évre, ugyanis számos, valamely Core i családba érkező processzort jelentett be, melyek január 7-én a CES-en (Consumer Electronics Show) fognak bemutatkozni Las Vegasban. A friss központi egységek 32 nm-es gyártástechnológiával készülnek, így remélhetőleg jobb teljesítményt és kedvezőbb fogyasztási tulajdonságokat tudnak majd felmutatni 45 nm-es társaikkal szemben.  

Január 7. az Intel processzorok napja lesz

Az Intel összesen 17 új modell útnak indítását tervezi, melyek közül az i7 modellek természetesen a felső kategóriát célozzák majd meg, ezzel szemben az új Core i5 és Core i3 példányok a közép, illetve az alsókategória harcosai lesznek. 

Érdekes lehet majd az Arrandale szereplése, mely az első olyan középkategóriás mobil egység lesz, mely a két darab processzormag mellett integrált grafikus lapkát is tartalmazni fog. Ennek erejét egyelőre nehéz pontosan megjósolni, az viszont biztosnak látszik hogy elég teljesítményt fog nyújtani a Blu-ray lejátszáshoz és a kevésbé hardverigényes játékok futtatásához. Az Intel nem feledkezik meg a “Turbo Boost” technológiáról sem, melyet további Core i5 modellekbe is beépít.

A szerzőről