Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk: GIGABYTE F2A85X-UP4 az alaplap, ami Trinity alá kelleni fog!



Töredelmesen bevalljuk, hogy alapjában mindig véve pozitívan állunk az AMD Trinity asztali APU sorozatához hasonló árkategóriában mozgó termékekhez, mert úgy véljük, ezek még a magyar pénztárca számára emészthető, elérhető megoldások. Azt is rögtön leszögeznénk, hogy ez nem csorbítja objektivitásunkat; lehetőségeinkhez mérten minden elérhető információ birtokában értékeljük az adott hardvert. Jelen cikkünk az új APU sorozat legerősebb tagjára szorítkozik, így a végső konklúziónál most főként csak erre összpontosítunk. Az AMD A10-5800K-ról elmondhatjuk, hogy a grafikus sebesség tekintetében érezhető előrelépést ért el, ám ez a processzor eddigi teljesítményére, eredményeire pillantva már nem mindig mondható el. Ez az architektúra sajátosságaiból adódik, ez a „szórás” a jövőben is fenn fog állni. Ha már előretekintettünk: a leendő vásárlók számára a legnagyobb kérdés egyértelműen a CPU-magoknál adódik. Bár az FM2-es foglalatba még betolható lesz a 2013 első felében debütáló Kaveri APU, viszont a vállalat ütemterve, s a fejlesztési idő rövidsége miatt a processzormagokból 10-15%-os előrelépésnél nem nézhető ki több. 
5 gigabyte_f2a85x_up4
Lényeg a lényeg, aki az A10-5800K és az FM2-es deszkák mellett dönt, az érdemben a grafikus sebességet tudja majd növelni – egy diszkrét kártyával, esetleg a Kaveri GCN alapokra épülő IGP-jével. Persze a túlhajtás, mint egy lehetséges alternatíva életképes, de az Intel oldalán körvonalazódó váltásra – például Core i3-3220-ról egy Core i5-3570K-ra – nem sok esélyünk, lehetőségünk van. A vásárlás előtt ezt mindenképpen alaposan át kell gondolni, amennyire lehet, a később felmerülő igényekkel is számolni kell. Félreértés ne essen, senkit nem akarunk lebeszélni a Trinity APU generációról, csak egyszerűen emellett nem mehettünk el szó nélkül. 
3 gigabyte_f2a85x_up4
Úgy gondoljuk, hogy az ajánlott és a tetszett minősítés után az AMD újdonsága miatt behozhatnánk az „egyik szemem sír, a másik nevet” plecsnit, hiszen az A10-5800K gyakorlatilag még mindig nem tudott elszakadni elődje nagy riválisától, a Core i3-2120-tól, mely fájdalom, de már bő 1 esztendeje a piacon van és már megjelenésekkor is a középkategóriát célozta. Ez így önmagában nem kifejezetten jó reklám, de az IGP és a kedvező árazás sok-sok mindenért kárpótol.

A végső következtetés tehát az, hogy a Llano-hoz hasonlatosan csak a CPU miatt nem érdemes megvenni az új nagyágyút, ellenben, ha adott a megfelelő rendszerkörnyezet – itt most főleg a villámgyors, legalább 1866 MHz-es, kétcsatornás DDR3 memóriamodulokra gondolunk -, akkor ez egy remek alternatíva lehet a legtöbb vásárlónak.
2 gigabyte_f2a85x_up4
Mivel ez a cikk egyben egy részletes alaplap bemutató is, nem hagyhatjuk szó nélkül a GIGABYTE F2A85X-UP4 lapot sem. A lap mellé adott, bontosabban nem adott körítésen nem kell csodálkozni, manapság már csak az igazán csúcslapokhoz adnak sok extrát. A GIGABYTE F2A85X-UP4 nem csúcslap, de a szolgáltatások tekintetében jóval többet tud nyújtani, mint amit egy átlagos felhasználó egyáltalán megért. A cikk írásakor a lap ára a hazai boltokban bruttó 34000-36000 forint között mozog, ez az ár pedig indokolja is, hogy ne egy teljesen mezei deszkával találkozzunk.
30 gigabyte_f2a85x_up4
Bár az alaplap lehetőséget ad tuningra is, az AMD Trinity-ről írt konklúziónk miatt kiderül, hogy nagy valószínűséggel nem ezzel az alaplappal, nem ezen a platformon fognak a toplisták csúcsait döngető eredmények születni. Igaz, legtöbbünk célja nem is ez, inkább az, hogy a megvásárolt hardverből a lehető legtöbbet hozzuk ki, erre pedig a GIGABYTE F2A85X-UP4 teljesen alkalmas.
Az AMD Trinity a grafikus teljesítménye miatt mindenképpen jó választás lehet, akkor, ha például multimédiás számítógépet építünk rá. A GIGABYTE F2A85X-UP4 ehhez is megfelelő alapot ad, hiszen mind a hang, mind a kép tekintetében sok kimenetet találunk, ami elengedhetetlen akkor, ha HTPC-t építünk. Ráadásként az integrált grafika elég erős ahhoz is, hogy egyszerűbb játékokat futassunk a televízión, az internetes flash alapú programokhoz pedig bőven sok amit nyújtani tud.

Összegzésképpen tehát a GIGABYTE F2A85X-UP4-ről csak jót írhatunk. Aki ezt a lapot választja az AMD Trinity alá nem fog csalódni, legyen profi tuningos vagy mezei felhasználó. Asztali géphez, HTPC-hez egyaránt megfelelő alapot kapunk egy megbízható gyártótól.

A GIGABYTE F2A85X-UP4 nálunk kiérdemelte a szerkesztői ajánlat díját!

Kipróbáltuk: GIGABYTE F2A85X-UP4 az alaplap, ami Trinity alá kelleni fog! 1 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.