Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk – Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül

Kipróbáltuk – Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkülPontszám 100 %Pontszám 100 %
A kézmosás fontos, még jobb úgy, hogy a Xiaomi szappanhab adagolóját megérinteni sem kell.

Kipróbáltuk – Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül


 

Bevezető

Amikor megvettem a Xiaomi szappanhab adagolóját, még a kertek alatt sem volt a koronavírus, így az esetemben semmilyen motivációt nem jelentett a vírus elleni védekezés. Ennél sokkal fontosabbnak éreztem, hogy, mivel kertesházban élek, és sok a kertimunka, ráadásul a motoromat is szoktam szerelgetni, elég koszos tud lenni a kezem.

Kipróbáltuk - Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül 2

Ha meg akartam mosni, akkor előbb bevizeztem, aztán az egyik tenyerem betettem a nyomkodós adagoló alá, a másik tenyeremmel meg nyomkodtam a tetejét. Ettől aztán koszos vízzel összecsöpögtettem a mosdót, ráadásul az adagoló is koszos lett, azt is moshattam le utána.

Az érintésmentes adagolók nagyon népszerűek, nem is drágák, így egyszercsak eldöntöttem, hogy ideje beszerezni egyet. Reméltem, hogy kényelmes lesz, és ez be is jött, néhány hónap után már olyan, mintha mindig a fürdőszobánkban lakott volna.


 

Csomagolás és külső

A dobozon sok mindent nem lehet tárgyalni, egyszerű, funkcionális és kicsi. Annyira az, hogy első pillantásra nem is értettem, hol lesz ebben az adagoló. Persze benne volt minden, szépen bele “hajtogatták” amit kellett, vagyis három darab ceruzaelemet, az adagolót és egy tartálynyi folyadékot.

Kipróbáltuk - Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül 3

Az szappanhab képző készülék, mint szinte minden hasonló, egy szélesebb alsó részen áll. Ide kell a tartályt is bepattintani, az alacsony súlypont miatt nem is akar felborulni. Felül egy éppen jó szögben álló adagolófej, mellette az infra érzékelő. Hátul az elemek tartórésze és bekapcsológomb.

Kipróbáltuk - Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül 4

A dizájnra első ránézésre nem sokat költöttek, de ne gondoljuk, hogy ezek a letisztult formák csak úgy kipotyognak egy gépből. Az sem mindegy, milyen hosszú a nyak, milyen szögben áll az adagolófej, milyen magas a szerkezet, vagy éppen mekkora a mérete, a tömege az egész kütyünek. A saját Xiaomi cuccomon kívül láttam már néhány, a céghez köthető darabot, és összességében ezek között lényegében semmi különbség nincs. Persze, némi formai diverzitás tetten érhető, de alapvetően úgy tűnik, hogy valaki, valahol, valamikor jól kitalálta ezt az egészet, aztán az összes többi meg csak annyit alakított rajta, hogy ne lehessen ráfogni, hogy ellopta a szellemi tulajdont.


 

Használat

Felpattintod a tartályt, beteszed az elemet, bekapcsolod, alá rakod a kezed, adja a habot. Lényegében ennyi, sőt, kicsit részletesebben se sokkal több!

Kipróbáltuk - Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül 5

A mellékelt elemeket betesszük, ha a tartály már a helyén van, megnyomjuk hátul a gombot, ami egy fehér villanással jelzi, hogy üzemkész, használhatjuk. Ha kikapcsoljuk, vagy ha merül az elem, akkor piros lesz a fény. A használat szempontjából talán a legfontosabb, hogy, amint a neve is mutatja, ez a szerkezet nem szappant, hanem szappanhabot adagol. Hogy számszerűsítsük a dolgokat, a szappan-levegő arány 1:12-höz, vagyis a kinyomott anyag nagyobb, sőt, sokkal nagyobb részben levegő. Azt gondolhatnád, hogy emiatt aztán kevésbé hatékony a használata, de valamiért mégsem.

Kipróbáltuk - Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül 6

Talán az lehet az ok, hogy jobban el tud oszlani a hab a kezünkön, talán csak nem mossuk le a rányomott anyag nagyrészét hasznosítás nélkül, mint a sima folyékonyszappannál, nem tudom, a lényeg, hogy a kevesebb, kézre kerülő szappan is elegendő. Ez azért nagyon fontos, mert azt gondolnánk, hogy a 250 milliliteres tartály maximum egy hétre lesz elegendő, közben pedig (persze használattól függően), akár 2-3 hónapra elegendő szappant tartalmaz. Ami még lényeges, hogy az adagoló IPX3-as vízvédelemmel rendelkezik, így a fröccsenő víz ellen védett. Én, mondjuk csak rövid időre, de tettem már csap alá egy gyors öblítésre, ettől nem lett baja. Azért a zuhany alá már nem vinném.

Ha kezet akarsz mosni, akkor nincs tehát más dolgod, mint a tenyered az adagoló alá tenni, és 0,25 másodperc alatt egy gombócnyi habot kapunk. A gyárilag mellékelt folyadék pH semleges, tartalmaz valamennyi illóolajat, és képes elpusztítani öt féle baktériumot. Név szerint a 8099, ATCC 6538, ATCC 1542, ATCC 10231, ATTC 13311 fajtákat jelölik, jelentsenek ezek bármit is.

Végezetül az a kérdés, amit nagyjából hetente kérdeznek tőlem a Facebookon, vagyis LEHET-E UTÁNTÖLTENI a tartályt?

Kipróbáltuk - Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül 7

A jó hír, hogy lehet. Létezik habszappanhoz való folyadék is, de ha még olcsóbban szeretnénk megoldani a dolgot, akkor bemegyünk a DM-be, veszünk egy Balea folyékonyszappan-utántöltőt. A szappant higítjuk kicsit, nagyjából 4:1, 3:1 arányban, aztán betöltjük. Egy picit nehezebben veszi fel az első használatkor a folyadékot, de türelem, jó lesz az, aztán pedig tökéletesen habosítja az olcsó utántöltő tartalmát is.


 

Konklúzió

Na, konklúzió az van. Szeretem. Kényelmes, takarékos, jól néz ki, és pont azt, semmivel sem többet ad, mint amit ígér, vagyis, hogy nem kell fogdosni, hogy szappanhabot kapjunk a tenyerünkbe. Másra nincs is szükség.

Kipróbáltuk - Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül 8

Az ár alacsony, a tartályban lévő szappan egész sokáig elég lesz, aztán olcsón után tudod tölteni, és, ahogy most látom, azon kívül, hogy néha utántöltöd, csak az elemet kell cserélni, aztán jó ideig se gondod, se bajod.

Kipróbáltuk - Xiaomi szappanhab adagoló érintés nélkül 9

Mondanám, hogy ezt vedd meg, ami a cikkben szerepel, de ezt jelenleg nem tudod megvásárolni a kedvenc áruházunkban, mert éppen most nem szállítják hozzánk. Na, azért nagyon nem kell elkeseredni, mert, ahogy írtam, amit eddig láttam a hasonló kütyük között, lényegében nulla különbséget tapasztalunk, szóval, az alábbi linken egy másik, a Xiaomihoz köthető gyártó termékét találjátok! Vásárláshoz használjátok a BGSAKU4 vagy a BG144SD kuponkódot, itt:

 

Xiaomi Youpin érintés nélküli szappanhab adagoló – 4630 Ft

 

Vagy ezt a másik fajtát, ami kupon nélkül is kicsit olcsóbb:

Xiaomi Youpin érintés nélküli szappanhab adagoló – 4501 Ft

 

 

További Xiaomi cikkek oldalunkon

 

 

.

Értékelés

100 %

Értékelés Szeretem. Kényelmes, takarékos, jól néz ki, és pont azt, semmivel sem többet ad, mint amit ígér, vagyis, hogy nem kell fogdosni, hogy szappanhabot kapjunk a tenyerünkbe. Másra nincs is szükség.

Külső
100 %
Működés
100 %
Gazdaságosság
100 %
Ár
100 %

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.