Válassza az Oldal lehetőséget

Kompromisszumot kell kötnünk PS Vita-t illetően, ez elijeszti a vevőket?

Kompromisszumot kell kötnünk PS Vita-t illetően, ez elijeszti a vevőket?

Kompromisszumot kell kötnünk PS Vita-t illetően, ez elijeszti a vevőket?A limitált multitask sokak kedvét elveheti, persze még több felhasználót hagy majd hidegen.

Korábban már ismertettük a PlayStation Vita hardveres specifikációját, valamint árát is, ami nem kevesebb, mint 250-300 dollár. Tehát drágább, mint egy iPod touch, márpedig egy Apple termék árcéduláját felülmúlni nem túl könnyű feladat, ráadásul ha még kompromisszumokat is kell kötnünk, az nem kifejezetten pozitív. Még meg sem jelent, mégis elégedetlenkedés övezi a Vitát, hiszen játék közben nem mehetünk fel a netre egy kis segítségért. Egész pontosan nem használhatjuk a webböngészőt valamilyen végigjátszás után kutatva. Az előre beharangozott közösségi programok, mint a Twitter vagy a Skype természetesen működni fognak, ahogy a zenelejátszó is gond nélkül futtatható. Ez sem az említett Apple eszköz, sem a Nintendo 3DS esetén nem jelent problémát, egyelőre a Sony-nál igen. A másik lemondás a PSN fiókokkal lehet, hiszen mindössze egyet használhatunk a masinán, ami nem kifejezetten előnyös, ha több családtag szeretné használni a mobil konzolt. Ezzel szeretnék elérni, hogy többet készüléket vegyünk? Inkább elveszik vele a vásárlási kedvünket. Persze a legtöbb potenciális vásárló ezekre legyint majd, akik pedig kifogásolják, várhatnak a frissítésre, hátha meggondolja magát a Sony.

ps-vita-06-09-2011