Válassza az Oldal lehetőséget

Népszámlálás – 817 ezren töltötték ki a kérdőívet a neten

Népszámlálás – 817 ezren töltötték ki a kérdőívet a neten

Népszámlálás – 817 ezren töltötték ki a kérdőívet a netenÖsszesen 817 ezren töltötték ki a népszámlálási kérdőívet az interneten vasárnap éjfélig, az elektronikus adatszolgáltatás határidejéig; ez a háztartások 18,6 százaléka – közölte Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője az MTI-vel hétfőn.

A szóvivő elmondta: egyelőre csak a területi megoszlását “látják” a kitöltött kérdőíveknek, később több szempont szerint is válogatnak majd. A legtöbben (az elektronikus úton válaszolók majdnem 30 százaléka) a fővárosban töltötték ki az interneten a dokumentumot, és magas volt a nyugat-dunántúli, illetve a közép-dunántúli régióban az ilyen módon válaszolók aránya is. A nyugati országrészben Somogy megyében viszont volt alacsony az internetes válaszadók aránya.

nepszamlalas2011_logo

A keleti országrészben, és ezen belül Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, volt a legalacsonyabb az internetes adatközlés aránya, de itt is több mint a háztartások tíz százaléka élt a lehetőséggel. Itt egyedül Csongrád megyében volt magasabb ez az arány az átlagnál.

A szóvivő megjegyezte, hogy az adatok lényegében tükrözik a háztartások internetes bekötöttségének arányát a régiókban.

Interneten vasárnap éjfélig lehetett kitölteni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit. Ha az adott címről minden lakos adatait pontosan közölték, oda nem megy már ki a számlálóbiztos.

Ha valaki nem az internetes módszert választja, akkor október végéig eleget tehet állampolgári kötelességének úgy is, hogy a papíralapú kérdőíveken rögzíti a válaszokat, vagy megbeszél egy időpontot a számlálóbiztossal, aki a kapott válaszok alapján kitölti az ívet. Az adatok közlésekor “az adott eszmei időpontban”, az október 1-jén 0 órakor fennálló állapotokról kell nyilatkozni.

Virágh Eszter, azzal kapcsolatban, hogy a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, mert az általa képviselt emberek számára használhatatlan az internetes kérdőív, elmondta: kifejlesztették azt a képernyőolvasó szoftvert, amely a vakok és gyengénlátók számára segítséget jelentett volna.

Forrás: MTI