Válassza az Oldal lehetőséget

Nvidia: A Kepler 2012-től lesz kapható

Nvidia: A Kepler 2012-től lesz kapható

Nvidia: A Kepler 2012-től lesz kapható

Az Nvidia következő csúcs lapkája hamarosan gyártásba kerül, és 2012-től lesz elérhető.

Korábban már hallani lehetett ezeket az információkat, de akkor a hírforrás még nem az Nvidiára mutattak, de most a gyártótól is megerősítést nyertek ezek az amúgy gyártóhoz közeli forrásokból származó információk.

gtc-2010-kepler-maxwell-roadmap

A következő generációs csúcs lapka már úton van, ez eddig is biztos volt, sajnos idén már nem lesz a boltok polcain, de tesztekre már van esély, ugyanis a tömegtermelés megkezdődik a negyedik negyedév folyamán remélhetőleg minél korábban. Az AMD valamivel előrébb tart, de ott sem túl fényes a helyzet, persze egymáshoz képest viszonylag közel állnak a műveletekkel, feltételezhetően, de összességében csúszásról beszélünk. 

Az Nvidia a szokásos úton jár majd el a következő generációs lapkák piacradobása során, mint ahogy azt a Fermivel is tette, bár persze remélhetőleg gyorsabb ütemtervvel. Első körben a GF110 utódjára koncentrálnak, ez feltehetően ezúttal is egy nagyobb méretű, valószínűleg 500 mm2 körüli lapka lesz, és az asztali szegmensben kerül bevetésre. Ezt követően jöhet majd a nagysikerül GF114-es lapkát leváltó középkategóriás chip, ahol már komolyabb figyelmet szentelnek a fogyasztásnak, minek hála ez lehet majd a mobil szegmens csúcsára szánt grafikus processzor.

Forrás: VR-Zone