Válassza az Oldal lehetőséget

Scythe-ból sosem elég!

Kaze Master ACE

Kezdjük az előlapi kijelzőkkel! A Scythe-nál már nem számítanak újdonságnak ezek a kütyük. A törzsfejlődés útját szépen bejárta a cég, hiszen az újabb szerkezetei vagy egyre pofásabbak, vagy egyre többet tudnak. Ez jó!

Scythe-ból sosem elég! 1

A Kaze Master család sem új már, létezik előző generáció, tehát a mostakapott két darab ismét némi csiszoláson átesett darab. A régihez képest az újdonságot az adja, hogy annak az egész előlapját plexi takarta, mely kikapcsolt állapotban egységes szürke arcot mutatott.

Scythe-ból sosem elég! 2Scythe-ból sosem elég! 3

A felépítés, a dizájn mind a két darabnál azonos, a különbség kimerül abban, hogy az egyiket 3,5-, míg a másikat 5,25 “-os helyre építhetjük be. A méret okán, mivel az 5,25-ös esetén nagyobb a felület több ventilátort vezérelhetünk. A kicsinél kettő, a nagynál négy darab légkergető figyelésére van mód, illetve ugyan így kettő helyett négy hőmérsékletet tud kijelezni. A funkciók ebben szinte ki is merülnek. Azért szinte, mert a kütyük képesek riasztani a ventilátorok hibája, nem működése esetén, ezen kívül pedig le is állíthatjuk őket a vezérlővel, ha úgy tetszik.

Scythe-ból sosem elég! 4Scythe-ból sosem elég! 5

Ami mellett viszont nem mehetünk el szó nélkül az a külső. A belbecs határozottan jónak tűnik, de beépítve ebből nem sokat látunk, ami fontos, hogy a kifizetett adózott forintjainkért olyan szerkezeteket kapjunk, amik nem rondítják el házunkat. A Scythe mérnökeiben most sem kellett csalódnunk. A vezérlők előlapja szálracsiszolt alumínium, színük matt fekete. Fém borítást kaptak a tekerentyükre rakott gombok is, ami egyrészt erősíti a jó miőségbe vetett hitünket, másrészről mutatósak is.

Scythe-ból sosem elég! 6

A kijelzőkre sem lehet panasz. Az igaz, hogy nem használnak ezer féle színt a magjelenítéshez, de ez számunkra inkább kedvező tulajdonság. Szerencsére a villogó karácsonyfa stílus már a múltté, napjainkban a szolíd kék megvilágítás a nyerő. Szerencsére ez közelebb is áll szívünkhöz, és bár nem szeretnénk izlését formálgatni talán ízlésesebb is, mint a giccses színorgia.

Scythe-ból sosem elég! 7Scythe-ból sosem elég! 8

Olvasóink ezek után kérdezhetik, hogy ennyi az egész? Nos, igen. Igazából a fentieken kívül mást nem tudunk írni, hiszen túl sok újdonságot nem kínáltak számunkra. Az új Kaze Master megjelenése arra jó, hogy a tisztelt vásárlók dönthessenek az alumínium vagy a plexi előlapot komálják-e jobban, illetve arra, hogy ez most már mindegy is legyen, hiszen mind a két változat kedvelői megtalálják a maguknak tetsző Scythe vezérlőt.

Scythe-ból sosem elég! 9Scythe-ból sosem elég! 10

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.