Válassza az Oldal lehetőséget

Végre egy jó Windows 7-es telefon?

Végre egy jó Windows 7-es telefon?

Végre egy jó Windows 7-es telefon?

Ahogy jött úgy múlt el az új mobil Windows debütálása, és bár néhány készüléken már használhatjuk az új rendszert nem úgy tűnik, hogy nagy a siker.

A sikertelenség ebben az esetben nem csak a Microsoft hibája, hiszen tény, hogy a forradalmian új, és a többség tetszését elnyerő kezelő felület mellé befért néhány ordas hiba is. Hamarosan jön azonban a javított kiadás, ahol a csempék maradnak, a hiányosságok pedig mennek, legalábbis az ígéretek szerint. Azonban, ahogy írtuk nem csak a Microsoft a ludas a sikertelenségben, hanem a készülékgyártók is. Ha megnézzük, akkor látható, hogy rendre gyengébb vasaket, rosszabb kijelzőket kaptak a Windows-os készülékek, mint a velük egyidőben megjelenő erős Androidos darabok. A kiszivárgott hírek szerint az új Windows verzió mellé már erősebb, mondjuk ki nyálcsorrgatóbb vasakat adnak a gyártók, legalábbis a HTC bizonyosan. A héten induló IFA kiállításon mutatkozik be az Omega nevet kapott készülékük, melyben a központi egység 1,5 GHz-en működő Qualcomm MSM8255-ös egység lesz, melyhez 512 MB RAM-ot párosítanak. A kijelző Super LCD lesz. A vas tehát adott lesz a sikerhez, a külső is vonzó, itt az idő, hogy a Windows Phone Mango verziója megmutassa mit tud.

Végre egy jó Windows 7-es telefon?

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.