Válassza az Oldal lehetőséget

Eddig tarthat az Intel processzorhiánya?

Eddig tarthat az Intel processzorhiánya?

Az MSI új vezérigazgatója, Charles Chiang roppant érdekes információkat közölt egy hosszabb interjúban.

Eddig tarthat az Intel processzorhiánya?

Mint ismeretes, az Intel alaposan elszámította magát új gyártástechnológiája bevezetésénél, minek köszönhetően lényegében túlterhelte a 14 nm-es gyártósorokat. A helyzet aggasztó, a probléma hosszú hónapok óta fennáll, alant megtudhatjátok a választ, hogy kb. mikor várható javulás!

A sorrend

Az MSI első embere meglehetősen közlékenynek mutatkozott, úgyhogy a Tom’s Hardware-nek hála számos fontos hírre sikerült szert tennünk. Ismét megerősítést nyert, hogy az Intel az i9, i7 és a H processzoroknak ad prioritást, ezt követik az U-jelzésű százlábúak, majd az asztali modellek. Ez tehát az oka annak, hogy az asztali processzoroknál ilyen jelentős drágulást tapasztalhatunk.

Baj van a deszkákkal is

Charles Chiang a fentiek után kifejtette, a Pentium és a Celeron CPU-knál felmerült hiány kihatással van az ő teljesítményükre is, hiszen a felhasználók tetemes része egyszerűen elhalasztja a fejlesztést – magyarul mondva az alaplapok így a nyakukon maradnak. Chiang nem volt jó véleménnyel arról sem, hogy az Intel a hiányt enyhítendő visszatért a 22 nm-es gyártástechnológiára a lapkakészleteknél; a folyamatosan változó útitervek nagy zűrzavart okoznak náluk is. Hiány van az új Z390 chipsetből is, ez is hátráltatja az értékesítéseket.

Eddig a pontig

Chiang szerint a legrosszabb már elmúlt, a processzorhiány azonban 2019 utolsó negyedévéig kitart. Az első negyedév még nem lesz túl fényes, utána azonban fokozatos javulás történhet, az esztendő utolsó hónapjaira pedig végre rendeződhetnek az árak. Nos, a magunk részéről nem kommentálnánk a nyilatkozat eme pontját, döntse el mindenki maga, hogy ez számára jó hír-e.

AMD?

Az MSI CEO-ja ezt követően arról elmélkedett, hogy a kialakult helyzet remek lehetőség arra, hogy az AMD növelje piaci részesedését. Ez nyilván nem egy nagy felismerés, az viszont izgalmasabb gondolat, hogy az Intel miként reagál erre a helyzetre akkor, amikor már sokkal nagyobb mozgástere lesz. Képes lesz visszaszerezni a most elveszett vásárlókat, avagy kénytelen lesz veszteségként elkönyvelni az esetet?

msi gx60 g01

Tény, a Ryzen család megjelenése óta az AMD ismét meghatározó tényező lett. Adódik a kérdés: Miért nem tükröződik ez az MSI kínálatában? Chiang elmondta, továbbra is óvatosan használják a három betűs vállalat termékeit, s ennek elsősorban három oka van:

  • Kísérletezés: Az MSI egy kisebb cég, egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy különböző platformokkal próbálkozzon. Az úriember itt feltehetően arra céloz, hogy egyszerűen „nem elég nagyok” ahhoz, hogy bonyolultabb ökoszisztémát hozzanak létre. Már a mostani portfóliójuk is meglehetősen összetett, ha erőteljesebben építenének az AMD termékeire, akkor a megfelelő felhasználói élmény garantálása újabb erőforrásokat kötne le.
  • A korábbi tapasztalatok: Az MSI korábban már „megégette magát”, rossz tapasztalatokkal rendelkezik a múltból. 2012-ben az MSI GX60-ban helyet kapott egy AMD A10-es chip, ám hiányzott a megfelelő támogatás, Chiang szerint versenyképtelen volt a termék – a Laptop Mag amúgy meglehetősen más véleménnyel volt erről a laptopról, nekik tetszett annak teljesítménye és üzemideje is.
  • Kapcsolat az Intellel: Chiang elmondta, „nagyon nehéz lenne számukra közölni az Intellel, hogy innentől fogva nem 100%-ban rájuk építenek, mert nagyon jó támogatást nyújtanak.” – meglehetősen sokat sejtető kijelentés. Az úriember mindenesetre azt ugyan nem állítja, hogy a chipóriás nyomást gyakorolna rájuk, habár meglehetősen nehéz nem erre gondolni.

Persze az AMD rajongók pénztárcájáról sem szeretne lemondani az MSI, úgyhogy határozottan fontolgatják, hogy a közeljövőben megismerkednek a Ryzen processzorokkal. Chiang szerint folyamatosan értékelik a kialakult helyzetet, de nincs konkrét terv, vagy meghatározott időpont a váltásra.

Az is kiderült, hogy Chiang meglepően nagyvonalúan kezeli a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi háborút, véleménye szerint a felhasználók többsége csak néhány évente vásárol magának új számítógépet, laptopot, monitort, akkor pedig nem sokat számít 5-10%-os áremelkedés. Más a helyzet a nagyvállalatoknál, itt a gyakori beszerzéseknél már fájdalmas tényezőként mutatkozhat minden árnövekedés.

Természetesen szóba került az MSI jövőképe is. Néhány évvel ezelőtt a vállalat sokkal szélesebb kínálattal rendelkezett, mint manapság. Chiang szerint ezek az évek már nem térnek vissza, elsősorban továbbra is a teljesítményigényes felhasználókat akarják kiszolgálni – főként a játékosokat. Úgy látják, hogy a gamer piac folyamatosan nő, tehát mindenképpen érdemes tűzközelben maradni. Nem véletlen tehát az MSI Prestige vonal léte sem, a célközönség itt is az igényes, ugyanakkor kellően pénzes szakemberekre épül.

msi gs75

A jövő

Chiang lényegében a következő szavakkal fogalmazta meg, hogy mit vár a jövőben: Vékony, még könnyebb hordozható számítógépek, melyek magas felbontással és combos tempóval örvendeztetik felhasználójukat. Ebben nagy segítség lesz Intel oldalon a 10 nm-es gyártástechnológia, AMD részről pedig a 7 nm-es csíkszélesség, mert ezek a fejlesztések nagyobb energiahatékonyságot eredményeznek. Ezek a lapkák szerényebb energiafelhasználás mellett nyújtanak majd kielégítő sebességet, így pedig még vékonyabb készülékházba illeszthetőek – közölte az MSI fejese. 

Érdemes megfigyelni, hogy a nyolcadik generációs Core processzorra és RTX grafikára építő Stealth GS75 (fenti kép) mindösszesen 2,2 kg, a vékonysága is igazán megdöbbentő (19 mm). Nem jó hír viszont, hogy Chiang szerint meg kellene növelni az ASP-t (átlagos eladási ár), mert növekedés ugyan van, ám a játékos noteszgépek bázisa meglehetősen kicsi, tehát a nyereség növelése nem egyszerű dolog. Chiang úgy gondolja, az olyan új megvalósítások, mint az RTX, a 4K-s kijelzők gyors válaszidővel, az ultravékony kialakítás mind-mind megalapozza azt, hogy emelni tudják az eladási árat.

Az MSI ezen a téren (hordozható erőművek) egyébként nem áll rosszul, egyrészt teljes ökoszisztémát nyújt (szoftverek, perifériák, játékgépek), másrészt szoros kapcsolatot ápol az eSport közösséggel, azonkívül sikeres éveket is tudhat már maga mögött.

Forrás: tomshardware.com, laptopmag