Válassza az Oldal lehetőséget

Betiltaná az iPhone 5 forgalmazását a Samsung

Betiltaná az iPhone 5 forgalmazását a Samsung

Betiltaná az iPhone 5 forgalmazását a SamsungÚjabb fordulópontjához érkezetett a Samsung és az Apple szabadalmi háborúja, ezúttal a Samsung az, aki betiltaná a másik gyártó legújabb – még meg sem jelent – készülékét.

Mint az köztudott Európa több piacán is beszüntettek két Samsung készüléket az Apple nyomására, ráadásul mint később kiderült, hamis vázlatok alapján, de a németeknél ezek után sem ejtették a tiltást. Most a Samsung lépett, az iPhone 5-öt még megjelenés előtt betiltatná a koreai óriás, egyenlőre csak a koreai piacon próbálkoznak. Ami érdekesebbé teszi a dolgot, az hogy az Apple készüléke még meg sem jelent a piacon, sőt az iOS 5 csúsztatásából ítélve, még egy jó hónapig nem is fog, de a Samsung Electronics már most tudja, hogy szabadalmakat sért, feltehetően kommunikációs jellegű, ezért biztosak benne, hogy az Apple iPhone nem lesz patyolat tiszta.

A Samsung valószínűleg nem terelte volna jogi útra a szabadalomsértéseket, de azok után amit az Apple tett Németországban meglépett a nagyobbik Samsung Galaxy Tab és a Galaxy okostelefonok ellen, kicsit elfogulttá tette a Samsungot is – szemmel láthatóan -, mivel most egy kiszivárgott információ szerint, amik egy magas pozíciójú Samsung illetékestől származó információk, melyet személyesen nyilatkozott a Korea Timesnak, amint sor kerül az iPhone piacradobására azonnal kezdeményezni fogják a jogi úton való tiltását.

apple-vs-samsung2

Azt hihetnénk, hogy légből kapott, de arról is kaptunk információt, hogy mely részét kifogásolja a Samsung a legújabb iPhonenak, és mivel az a rádiós megoldásra vonatkozik, és mint kiderült létezik a most piacon lévő készülékeknél is, így már kicsit kerekebb a történet, és tényleg nem légből kapott szurkálódásnak tűnik. A perhez szükséges dokumentumok már most is készülhetnek, hogy mindennel elkészüljenek a hivatalos rajt pillanatára, ami jelenleg Október közepére várható.

Továbbá azt is érdemes tudni, hogy valószínűleg ugyan ezt a pert indította meg a most piacon lévő Apple megoldásokkal szemben Németországban miután a németek betiltották az Samsung készülékét, és a Galaxy Tab-ot másod fokon is eltiltották a hónap első felében.

Forrás: reuters