Válassza az Oldal lehetőséget

Majdnem féltucatnyi tunerkártya tesztje – a DVB-T jegyében

Mivel alapvetően hordozható eszközökről van szó, ezért előszedtük és leporoltuk jó “öreg” MSI GX600-as noteszünket, és megkínáltuk egy vadiúj 32 bites magyar Windows Vista SP2-vel. Először a II. kerületben próbálkoztunk a digitális adókereséssel, ám itt egyik szereplőnk sem produkált meglepetésünkre semmit (több órás küzdelem után sem). Tapasztalatot azonban szereztünk: a NOT (ArcSoft) és az Items (TV Expert) szoftvere gond nélkül feltelepült, míg az AVerTV 6-ot csak többszöri újraindítás után tudtuk megfelelően laptopunkra pakolni.

Ezután következett a próba Kelenföldön. Most az AVerMedia termékeivel indítottunk, hiszen ők már bizonyítottak nálunk – éppen ezért a szoftveres külcsínyről és funkciókról nem is írunk most, inkább a vételi lehetőségekkel foglalkozunk. Az AVerTV 6 pár perc alatt megtalálta az összes magyar DVB-T adást – számszerint nyolcat, ám ebből ugyebár csak a hat szabadon foghatót tudta megjeleníteni.

Majdnem féltucatnyi tunerkártya tesztje - a DVB-T jegyében 1

A szoftver leginkább a Cyberlink PowerDVD-jére hasonlít, kezelése kis megszokást igényel (persze ez erősen szubjektív). A csatornaváltásoknál a hang egyből reagál, a képre pár másodpercet (max.) várni kell. A célra tökéletesen megfelel az AVerTV 6.

Itt azonban véget is értek tisztán pozitív tapasztalataink, hiszen a többi versenyzővel szinte semmire sem jutottunk. Nem volt más hátra felhívtuk az importőr, vajh ők a szervizben előzetesen mire jutottak a hozzánk érkezettekkel. Nos, jól sejtettük: digitális adásokat tekintve semmire sem. Az Items termékei szerintük szoftvertámogatottsági hiányban szenvednek – azonban mi más programmal sem jutottunk semmire. A NOT egy “picit” működött náluk, azonban tapasztalataik szerint a hozzáadott ArcSoft csomaghoz minimum 4 GB RAM (!) szükséges.

Néhány szót azért szólunk még az Items egységeiről. Sajnáljuk, hogy nem sikerült őket beiizítani a DVB-T-t illetően, hiszen biztató külsővel rendelkeznek – elég, ha az antennára pillantunk, mely a mezőnyben a 2. helyet érte el (ugyanarról van szó, mint az ASUS US2-400 esetében). Az viszont tény, hogy a hozzájuk csomagolt Expert TV kilógott a sorból – sajnos negatív irányban. Elég kezdetleges felhasználói felülettel rendelkezik a szoftver, és használat során sem lopta be magát a szívünkbe. Természetesen az analóg adásokkal megbirkóztak az ITV-k – no de sajnos cikkünk célja most nem ez volt.

Majdnem féltucatnyi tunerkártya tesztje - a DVB-T jegyében 2
Sajnos az Items TV Expertje egy digitális csatornát sem talált

Térjünk át a NOT-ra! “Hisszük, ha látjuk” szlogennel nekiveselkedtünk az adókeresésnek. A hozzáadott TotalMedia 3.5 szoftver régi ismerősként köszönt ránk, hiszen a fentebb már említett ASUS tunerhez is ugyanezt kapjuk. Ezen okból kifolyólag az ArcSoft termékét sem elemezzük most részletesen, megtette ezt Pintér Gábor kolléga a már hivatkozott májusi cikkében.

Majdnem féltucatnyi tunerkártya tesztje - a DVB-T jegyében 3

Az ASUS is az ArcSoft termékét választotta

A saját antennájával az L5VH csak az m1 és m2 adókat találta meg (a rádiók mellett) – viszonylag gyatra vételi minőség mellett (ami a digitális világban szakadozást jelent). Az Items kis “rúdjával” már más volt a helyzet, e két adó szinte tökéletesen muzsikált. Kipróbáltuk az AVerMedia antennájával is, mely messze a legkomolyabb egység a mezőnyben. Újrakerestettük a csatornákat, és láss csodát: az összes adót megtalálta a NOT: m1 HD, m2 HD, Duna TV HD, Duna TV II Autonómia, RTL Klub és TV2. Azonban hogy ez utóbbi kettő műsorát is élvezni tudjuk, meg kellett kérnem druszámat, hogy ugyan már álljon az ablaknál pár órát kezében az antennát tartva. Mindebből nem következik más, minthogy a Hybrid USB elég kicsi érzékenységgel rendelkezik.

Majdnem féltucatnyi tunerkártya tesztje - a DVB-T jegyében 4

Így ismeri fel a TotalMedia a NOT LV5H-ját

A TotalMedia tulajdonképpen egy multimédiás szórakoztató központ — mint az MCE, csak sokkal szerényebb képességekkel –, kezelése nem túl bonyolult. Gyorsasága nem verdesi az egeket, azonban ez inkább csak a türelmetlenebb felhasználóknak okoz majd bosszúságot. (Ide beszúrnánk egy fontos megjegyzést: az AVerTV Volar HX-et is kipróbáltuk ezzel a szoftverrel. Minden adónál maximális vételi minőséget jelzett a TotalMedia, és ezzel párhuzamban a csatornaváltások is igen fürgévé váltak.) Nem azt mondjuk, hogy nem adna okot kisebb fejlesztésekre — akár a kezelhetőséget tekintve is –, de arra, amire kitaláltak, teljes mértékben megfelel. Egy apró — ám talán annál kényelmetlenebb — negatívumot emelnénk ki: az automatikus képarány-felismerés sajnos nem működött a mi esetünkben, így minden adónál külön el kell végeznünk a váltást (4:3 vagy 16:9), ha szükséges.

AVer: pár perc gondolkodás után már rendesen mőküdött a szoftver, csatornák közti váltás lehetne jobb is 

A szerzőről