Válassza az Oldal lehetőséget

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából

ASUS HD 4850 1 GB (EAH4850/HTDI/1G)

Ismét a legismertebb távol-keleti gyártóval nyitjuk a sort, ezúttal egy — a referenciához képest — megduplázott fedélzeti memóriával ellátott RV770Próról beszélhetünk. Ha már a VRAM-oknál tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy 1 ns-os Qimondák vannak a NYÁK-on, melyet könnyűszerrel lencsevégre tudtunk kapni, hiszen a lapkák felét a hátoldalon találhatjuk:

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 1

Következő igen pozitív dolog, hogy az ASUS elfelejtette a — nem túl pozitív jelzőkkel illetendő — gyári hűtést, és a saját (?) Glaciatorát küldte csatasorba, melyről csak jókat tudunk mondani – azonban a részleteket megtartjuk későbbre.

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 2
A VGA

Fentebb említettük, hogy az AMD RV770-es GPU-járól van szó, ami ugyebár az RV670 továbbgondolt “jövőképe”, mely igen jól sikerült. A lényeg, hogy a mérnökök ott javítottak az új Radeonokon, ahol a leginkább kellett, ezáltal egyértelműen erősebb VGA-kat sikerült alkotni az új sorozattal. Nyáron napvilágot látott cikkünk, melynek második oldalán már kiveséztük az RV770-et, így ezúttal eltekintenénk ettől.

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 3

A kártya körítését tekintve igen sok hasonlóságot mutat a többi ASUS termékhez képest, egyetlen különbség az eddigiekhez mérten a mellékelt CrossFire-híd meglétében keresendő.

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 4

HIS HD 4850 IceQ 4 1 GB

E kártya — belsejét tekintve legalábbis — megegyezik előző delikvensünkkel, hiszen ugyanazt a GPU-t birtokolja, illetve ugyanúgy 1 GB-nyi DDR3 fedélzeti memóriára számíthatunk esetében. Örültünk e résztvevőnknek, hiszen az IceQ-széria tagjáról van szó, mely sorozat a megbízhatóságon túl a hatékony hűtésről ismeretes. Elméletben ő is az AMD által ajánlott órajelekkel van felruházva, azonban a GPU-Z 10 MHz-cel alacsonyabb órajelet olvasott ki a VRAM-ok esetén fenti társánál (a gyakorlatban ez a különbség elhanyagolandó):

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 5

Aki ismeri az IceQ-kínálatot, annak már gyakorlatilag nem kell bemutatnunk e szereplőnket sem. A kék NYÁK a jeges érzet kialakításához elengedhetetlen, mint ahogy az ugyanebben a színben pompázó ventilátor és matrica is. A hűtés a szokásos hőcsöves-bordás sémát követi, ám igen hatékony kialakításban. Nem utolsósorban még azt is megjegyezhetjük, hogy az IceQ 4 nevet viselő modellek bizony sajátságosan reagálnak az UV-fényre.

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 6

A körítés akár szokásosnak is lehetne nevezhető — szerelési útmutató, CD, matrica, HDMI-, D-Sub- és tápátalakító, kompozit videokivezetés, CrossFire-híd –, azonban van itt egy kis fekete “valami”, mely említést (és fotót érdemel). Ez a kis multifunkcionális eszköz pedig nem más, mint egy “négyfejű” csavarhúzó szintmérővel egybeépítve – melyet ráadásul akár zseblámpaként is használhatunk. Íme:

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 7

PowerColor PCS+ HD 4870 1 GB

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 8

Negyedik, egyben utolsó gyártónk a PowerColor, mely nem épp’ szokványos megoldásaival hívja fel magára az ínyencek figyelmét. Ezúttal sem egy referencia modell érkezett tőlük, hanem az egyedi képességekkel felruházott PCS+ széria egy képviselője. A plusz jelet látva joggal merülhet fel bennünk a kérdés: egy gyárilag túlhajtott modellel állunk szemben? Igen, azaz mégsem. Történt ugyanis, hogy az eredendően 30, illetve 100 MHz többlettel rendelkező PCS+ nálunk járt példánya teljes mértékben a gyári ajánlásokat követi órajelek szempontjából (több programmal is ellenőriztük – terhelés alatt is):

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 9

Az okát egyelőre kutatjuk, azonban most evezzünk picit más vizekre! Ennek ellenére (szerencsére) arról szó sincs, hogy egy referencia modellel állunk szemben, hiszen itt is egyedi hűtőről beszélhetünk. Talán mondanunk sem kéne, hogy ezúttal is a hőcsöves-bordás megoldással állunk szemben, azonban előző tesztalanyunktól eltérően e kártyán a légkavaró az alumínium lamellázat kellős közepén helyezkedik el. A kártya fotójáról jól látható, hogy a memóriák is külön (passzív) hűtést kaptak:

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 10

A 4870 személyében a 4850 bátyjáról van szó; a két testvér közti különbséget az órajelekben keressük, illetve az RV770XT az első VGA, mely GDDR5-ös VRAM-ot használ. A doboz, melyben tesztalanyunk található, ízlésesnek mondható, a belső tartalmat tekintve semmi szokatlant nem tapasztalhatunk: szerelési útmutató, CD, matrica, HDMI-, D-Sub- és tápátalakító, kompozit videokivezetés, CrossFire-híd.

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 11
A hivatalos fotó

HIS HD 4870 Turbo 512 MB

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 12

Van egy 4870-es Radeonunk a HIS-től is, mely a fedélzeti memóriamennyiséget tekintve az AMD ajánlásait követi (512 MB). Nem úgy az órajeleket illetően: a Turbo sorozat egy képviselőjével van dolgunk, tehát túlhajtott értékekkel találkozhatunk. Íme:

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 13

A kék NYÁK (és matrica) ezúttal is szériatartozék, azonban itt már a “jó öreg”, gyártó által ajánlott “házból kifújós” hűtéssel állunk szemben, vagyis a bordós-pirosas színvilág sem hiányozhat a palettáról. Az előbb említett megoldás sajnos kevésbé szerencsés az egyedi tervezésű egyedekkel szemben – no nem mintha nem teljesítené tökéletesen feladatát, csak nem mindegy, milyen áron teszi mindezt.

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 14

HIS HD 4870 X2 2 GB

Harmadik debütánsunk az R700 személyében testesül meg, mely ugyebár nem más, mint két RV770(XT) összeragasztása. A filozófia megegyező a Radeon HD 3870 X2-nél látottakkal azzal a különbséggel, hogy a PLX-híd új változatának köszönhetően a HD 4870 X2 immáron kompatibilis a PCI Express 2.0 szabvánnyal (szemben az R680-nal). Semmiféle butításon nem esett át szerencsére legtermetesebb tesztalanyunk az RV770XT-hez képest, a két mag órajele 750 MHz, míg a GDDR5-ös memóriák effektíve 3600 MHz-en ketyegnek:

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 15

Ez esetben teljesen referencia megoldásról beszélhetünk, a HIS-nek mindösszesen annyi dolga volt, hogy ráragassza a hűtőre a saját matricáját. Amit még érdemes elmondanunk, hogy a táplálásra illik odafigyelni ilyen kártya birtoklása esetén; nem elég az erős és minőségi tápegység, arra is fordítsunk gondot, hogy a kettőből az egyik csatlakozó nem hat, hanem nyolc tűs – ebből is látszik: nem egy környezetbarát versenyzővel állunk szemben.

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 16

A körítés a már megszokott:

Téli VGA-specialitások a felső- és középkategóriából 17

A szerzőről