Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform – GIGABYTE alapokon

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform – GIGABYTE alapokon

A Sandy Bridge kapcsán jelen pillanatban elég nehéz ítéletet mondani, hiszen képességei tárházának csak egy részét láthattuk, és azt is a Core i5-2300 processzoron keresztül. Az AVX utasításkészlet a jövőben tovább növelheti a különbséget a Nehalem és a Sandy Bridge között (biztosak vagyunk benne, hogy fogja is), pedig gyakran már most sem elhanyagolható a differencia. Az igazán ideális az lett volna, ha a Core i5-2300-at egy korábbi Core i5 modellhez, a Core i7-920-at pedig egy új, Sandy Bridge alapú Core i7 típushoz tudtuk volna hasonlítani, de örülünk, hogy legalább így összejött, végül is megoldottuk a dolgot. Mivel a Core i5-2300 négy szálon — ha a 920-on ki volt kapcsolva a HT — szinte mindig gyorsabb volt az i7-nél, és volt hogy a HT-s eredményt is sikerült legyőznie, vagy megszorítania; félünk belegondolni, mit tudhat a HT-s, 8 MB L3 gyorsítótárat tartalmazó új Core i7 széria. Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy az új architektúra gyorsabb lett, mint a régi, de az lenne az érdekes, ha ez nem így lenne. A különbség néhány százaléktól 20 %-ig is terjedhet, alkalmazástól, modelltől függően, és ahogy már mondtuk, ez az AVX terjedésével tovább nőhet. Ne felejtsük el, hogy emellett a Sandy Bridge lényegesen kevesebbet fogyaszt elődjénél, és sokkal kevésbé is melegszik, ami sok vásárló számára nagyon fontos. Az Intel rengeteg típussal készül a mobil és az asztali fronton egyaránt, és az új architektúra egyáltalán nem lesz elérhetetlen árban, a cikkben szereplő Core i5-2300 177 dollárról indul majd el holnap után.

 Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 1

Az alaplap-kínálat is hatalmas, a gyártók már hónapokkal ezelőtt kész voltak a termékekkel. PCH terén szerény a választék, de nincs is szükség többre, legalább könnyebb eligazodni a kavalkádban. Mi a GIGABYTE alaplapjaival próbáltuk ki a Core i5-2300-at, egészen pontosan a GA-H67MA-UD2H és a GA-P67-UD7-tel. Mindkét lapban problémamentesen, stabilan dolgozott a CPU és a memóriák egyaránt. Egy dolgot a RAM-okkal kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk a teszt konklúziójaként. Az Intel elméletileg a RAM szorzót nem korlátozza, így papírforma szerint a 100 MHz-es BLCK-val is sokféle memória sebesség elérhető, ide értve az 1600, 1866 és 2133 MHz-es frekvenciákat, annak ellenére, hogy a hivatalos támogatás 1066 és 1333 MHz-re terjed ki. A P67 és a H67 között ilyen téren nyilvánosan nincs korlátozás, legalább is mi eddig nem tudtunk róla, a H67 lapokban azonban 1333 MHz feletti órajel nem volt elérhető, XMP profillal sem, és ezen az akkor elérhető legújabb BIOS sem változtatott, míg P67-tel tetszőlegesen mehettünk 1333 MHz felé. Elképzelhető, hogy a H67-nél van egy korlát, amiről eddig nem tudtunk, de lehetett a BIOS kiforratlansága is, bár mi inkább az előbbire tippelünk. Ezt erősíti meg az is, hogy a gyártók a hivatalos specifikációknál a H67 lapok esetében 1333 MHz-ig tüntetik fel az elérhető sebességet, P67 esetén viszont 2133 MHz-ig. Akárhogy is van, vásárlás előtt ezzel kapcsolatban érdemes tájékozódni.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 2

GIGABYTE GA-P67-UD7 konfig

A GIGABYTE jelenlegi kínálata is igen gazdag, bárki megtalálhatja a számára megfelelőt. Problémánk ugyan H67 modellekkel sem akadt, a szívünkhöz mégis inkább a két P67 példány került közelebb, főként külsejüknek köszönhetően. Mindazonáltal a GIGABYTE lapjait eddig csak ajánlani tudtuk, és ez a H67 és a P67 kínálatra is fennáll!

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 3

A Sandy Bridge kapcsán úgy gondoljuk, fránya Intel bácsi megint jó munkát végzett, és nagyon jól valósította meg elképzeléseit. Az új architektúrával ráadásul igen gyors rohamra készül, talán akkorával, amit még sosem láttunk. Az AMD-nek megint főhet a feje, és csipkedheti magát az új architektúrával, mert ugyan a Liano közeledik, mint az első APU, nem valószínű, hogy túl sok mindent tud majd kezdeni a Sandy Bridge-dzsel számítások terén, hiszen a Liano nem új architektúra, abban az erős DX11 IGP lesz a nagy durranás. Ugyanakkor van egy olyan réteg, aki nem feltétlen ért együtt az Intel integrációs nézeteivel. Felmerül a kérdés, hogy valóban jó-e, hogy minden asztali és mobil Sandy Bridge modellben ott van az integrált grafika? Erős a gyanúnk, hogy asztali fronton az otthoni vásárlók (nem céges beruházás) döntő többsége egy pillanatra sem fogja használni az IGP-t, akkor pedig miért is kell megfizetnünk? Jelenléte ennek ellenére inkább az alsóbb kategóriákban lenne indokolt, olyat viszont ritkán látunk, hogy valaki egy 40 000 Ft feletti processzorral IGP-t használ. E gondolat mentén azt sem tudjuk sokra értékelni, hogy a két “K”-s modellbe kerül az erősebb, HD 3000 grafika, ugyanis pont az azt a típust megvásárlók vágynak a legkevésbé integrált GPU-ra, legalább is mi így látjuk.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 4

Ha már a K-s modelleknél tartunk, sötét időszak következik a túlhajtók számára, ugyanis a jelentős tuninghoz ezentúl az Intel beleegyezése kell. Az Intel pedig akkor egyezik bele, ha hajlandóak vagyunk drága, “K” jelölésű modellt vásárolni, ekkor megkapjuk tőle a szorzózár-mentességet. Ehhez az is feltétel, hogy P67 PCH-s alaplappal rendelkezzünk. Ha nem szeretnénk ennyit költeni, akkor a tuninglehetőségek a Turbo Boost legnagyobb szorzójára korátozódnak, illetve arra a néhány MHz-nyi BLCK tuningra, amit a rendszer elbír. Sokan vannak, akik ennek nem fognak örülni, és mi is közéjük tartozunk.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 5

Sokfélék vagyunk, sokféleképpen vélekedünk. Az viszont tény, hogy az integráció most “trend”, az AMD is erre készül a Fusionnel. Ez ellen mi nem tehetünk, és ha nem fogjunk azt érezni a processzorok árain és teljesítményén, hogy a magok mellett ott van egy IGP is, amit nem is használunk, akkor kevésbé lesz zavaró a dolog. Azok a felhasználók, akik ki tudják használni, örömmel fogadják majd, hiszen nem kell külön videokártyára költeniük. Ez mind a jövő zenéje, hiszen az új architektúra még csak ma vett startot, de az ügy kapcsán gyors eseményfolyam várható. Időközben megkaptuk az árakat az alaplapokra, hát, a helyzet pontosan olyan, mint minden új architektúra, új platform indulásakor. Jelenleg még senkinek nem javasoljuk az új rendszerbe való befektetést, néhány hetet mindenképpen érdemes várni, amíg kicsit lecsillapodnak a kedélyek. Azt sem tudjuk még, hogyan alakulnak majd az új CPU-k itthoni árai, így — bár a teljesítménye alapján megérdemelné — szerkesztői ajánlat plecsnit egyelőre a Sandy Bridge nem kap, de vélhetően lesz pár olyan modell, ami ki fogja érdemelni, valamint az, hogy az új architektúra és a Core i5-2300 nagyon tetszett, nem is lehet vitás.

Ajánlott bruttó végfelhasználói árak:

P67A-UD7            90 500 Ft
P67A-UD5            75 000 Ft
P67A-UD4           51 400 Ft
P67A-UD3P     44 900 Ft
P67A-UD3          36 500 Ft
PH67A-UD3        31 900 Ft
PH 67-UD3         28 500 Ft
H67A-UD3H        37 800 Ft
H67MA-UD2H  33 400 Ft
H67MA-D2H       28 200 Ft

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 6

Sandy Bridge platform
Core i5-2300-mal
GIGABYTE P67, H67 alaplapokkal

Cikkünkhöz fórumunkban szólhattok hozzá!

A GIGABYTE alaplapokat a GIGABYTE hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, melyeket nem győzünk köszönni nekik!

Pintér Gábor (gabi123)